200 millióért cserébe lekerült Gyárfás Tamásról a nyomkövető

2018.07.28. 20:31

Lekerült Gyárfás Tamásról a nyomkövető, miután befizette a 200 millió forintos óvadékot -  közölte ügyvédje szombaton az MTI-vel.

Bánáti János azt mondta: Gyárfás Tamás már csütörtökön befizette az összeget, ekkor írta meg az Index is, hogy a 200 millióra emelt óvadékot azért fizeti ki a magyar úszószövetség volt elnöke, hogy megszűnjön az ellene elrendelt lakhelyelhagyási tilalom. 

Ügyvédje erről azt mondta az MTI-nek, hogy védence így már nincs korlátozva a mozgásában, külföldre is utazhat, így a nemzetközi kötelezettségeinek is eleget tud tenni. Mostantól időről időre kell bejelentkeznie a rendőrségen.

A médiavállalkozó ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság áprilisban rendelt el nyomkövető eszközzel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat, Fenyő János meggyilkolásának ügyében. Gyárfás tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz, ám a Fővárosi Törvényszék keddi közleményében is azt írja, hogy Gyárfás megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Portik Tamás az ő megbízásából gyilkolta meg Fenyőt, ezért gyanúsítják felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével

Az alábbi aktában megtalálja összes cikkünket az üggyel kapcsolatban.