Szijjártó nem lesz jóban a bevándorláspárti kormányokkal

2017.08.28. 06:39 Módosítva: 2017.08.28. 12:25

Szijjártó Péter szerint a bevándorláspárti kormányokkal a kibékíthetetlen ellentét a következő időszakban is meg fog maradni, mert Magyarország nem hátrál meg - a külgazdasági és külügyminiszter erről a Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt.

Szijjártó azt mondta az interjúban, hogy olyan külpolitikát folytat, amely kizárólag a magyar érdekeket tartja szem előtt. A miniszter szerint a viták legfontosabb oka, hogy vannak bevándorláspárti kormányok Európában, a magyar kormány pedig egyértelművé tette, hogy nem enged be illegális bevándorlókat Magyarországra, a biztonság pártján áll. Ez a kibékíthetetlen ellentét ott lesz a következő időszakban is, mert mi nem fogunk meghátrálni, és valószínűleg a másik oldalon lévők sem fogják azt mondani, hogy Magyarországnak igaza van - mondta. 

A miniszter szerint bírálatok biztosan lesznek, egyebek közt a közelgő németországi és ausztriai választások kapcsán, ahol a jelöltek megpróbálják bevonni Magyarországot a kampányba. 

A távozó holland diplomata Magyarországot érintő kijelentésével kapcsolatban azt mondta: ha egy nagykövet a magyar kormány és a terroristák motivációi közé egyenlőségjelet tesz, ezzel mindenképpen átlépi a vörös vonalat, ez elfogadhatatlan.

"Én olyan külpolitikát folytatok, ami kizárólag a magyar érdekeket tartja szem előtt, nem vagyunk hajlandók meghunyászkodni senki előtt, ha a több mint ezeréves magyar államot nem tartják tiszteletben" - közölte.

Szijjártó Péter szerint a jó kétoldalú kapcsolatok sikere a kölcsönös tiszteleten áll vagy bukik. Megjegyezte, hogy erről beszélt Bert Koenders holland külügyminiszterrel is, akivel bár vannak vitái, de azok mindig a kölcsönös tisztelet talaján, kulturáltan zajlottak - olvasható a Magyar Hírlapban.

Pénteken Magyarország konzultációra hazarendelte Hollandiába akkreditált nagykövetét, ezzel meghatározatlan ideig szünetel a nagyköveti szintű kapcsolattartás a két ország között.

A feszültséget az váltotta ki, hogy Gajus Scheltema budapesti holland nagykövet a 168 órának adott búcsúinterjújában egyebek mellett azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták "ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány".

Frissítés: A magyar külügyminiszter a TV2 hétfő reggeli műsorában azt mondta, hogy abban érdekelt, hogy mihamarabb megoldódjon a holland-magyar diplomáciai konfliktus, mert az senkinek sem az érdeke. Szijjártó hétfőn vagy kedden egyeztet a hazahívott nagykövettel, ezután rövid időn belül megoldódhat a probléma.

A külügyminiszter hétfőn találkozott a magyar nagykövetségek, főkonzulátusok vezetőivel. Az őszi misszióvezetői értekezleten felhívta a figyelmet arra, hogy több európai országban választások lesznek. Mint mondta, jól látszanak azok a törekvések, amelyek Magyarországot is igyekeznek belevonni a kampányba, ezért észnél kell lenni, a kijelentéseket a maguk súlyánál kell kezelni, és mindig meg kell védeni Magyarországot. Nem szabad engedni, hogy az országot méltatlanul, érdemtelenül, sokszor gyalázatos módon bírálják belpolitikai okok miatt.