Mint olimpiai győzelmed, dicsőséges volt utolsó utad – 29 évesen

Kocsis Antal 1928-as olimpiai győzelme után négy évvel Énekes István volt a legjobb légsúlyban (51 kiló), és ő lett az ökölvívás második magyar olimpiai bajnoka. A döntőben a mexikói Cabanast verte meg.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet szerzett. A tokiói olimpia július 24-i nyitányáig a győztesekről emlékezünk meg.

Énekes István 1926-ban ismerkedett meg a sportággal, és a tehetségére jellemző, hogy egy év múlva már a legjobbak közé emelkedett. Az 1928-as olimpiai lehetőségtől viszont épp a későbbi győztes Kocsis Antal fosztotta meg, miután itthon legyőzte, és ketten nem utazhattak. 1930-ban már az Európa-bajnok volt Énekes, ezért az 1932-es Los Angeles-i olimpia előtt titkos favoritként számoltak vele. 

Bár az olimpiai utazás előtt kofferestől hazaküldték, az édesanyja ugyanis azt tanácsolta neki, nem kell bemennie a Testnevelési Főiskolára egy értekezletre. A csapatvezetés azonban nem nézte jó szemmel a távollétét, és megfegyelmezték.

Akkor fogadta meg először, hogy bajnokként tér haza, ha mégis helyet kap az utazó csapatban.

„Isten irgalmazzon annak, aki a kezem közé kerül, ha mégis kivisznek.”

Az édesanyja pedig készítheti neki a rétest az olimpia után, mert azt mindennél jobban szerette. Volt egy másik fogadalma is. „Méltóságos úrnak alázatosan jelentem, meg fogom nyerni az olimpiát” - hivatali felettesének mondta ezt.

Végül kivitték az olimpiára, ahol a francia Fayaud és az olasz Rodrigues volt az első két legyőzöttje, pontozással, magabiztosan verte mindkettőt. A franciát valamennyivel esélyesebbnek gondolták nála, de megverte, míg az olaszt egy válogatott meccsen már elintézte, ezért azon a meccsen inkább őt tartották a jobbnak.

Énekes azért került padlóra, mert szabadon hagyta a fejét, ezt riválisa azonnal kihasználta. Gyorsan felpattant, de a szabályok szerint ez a menet nem lehetett az övé. A ringsegédként közreműködő szintén ökölvívó Szigeti Ferenc, és az úszók masszőrje, Kiss Ernő tartotta benne a lelket a szünetben: "Ne adja fel, nincs még veszve semmi."

A fanatizálás kiválóan sikerült, mert az ellenállhatatlanul bokszoló magyart látták jobbnak az utolsó menetben – a telt háznyi közönség nagy sajnálatára –, így bejutott a döntőbe. Ezzel már Európa-bajnok is lett, mert a másik ágon a brit Pardoe elvérzett.

Jöhetett a mexikói Francisco Cabanas, aki az augusztus 13-i döntőben a korabeli tudósítások szerint már megszorítani sem tudta Énekest, pedig a közönség őt is lelkesen buzdította. Így a 21 éves magyar lett az olimpiai bajnok.

A győzelme után Amerikában is szívesen látták volna a profik között, de visszautasította az ajánlatot, pedig Salicával New Yorkban még egyszer összecsapott, ám akkor több menetet bunyóztak, és az amerikait hozták ki győztesen. Aztán hazajött, és 1934-ben egy súlycsoporttal feljebb lépett, harmatsúlyban (54 kiló) lett a kontinens legjobbja. 

Ha kint marad az Egyesült Államokban, akkor biztosan jobban keres, mint itthon, mert Budapesten a megélhetése, az önfenntartása sem ment könnyen, noha vasutastisztté nevezték ki. Ugyanazon a napon házasodott meg 1932-ben, amikor a szintén olimpiai győztes Pelle István tornász. A házassággal nem volt szerencséje, mert felesége megcsalta, emiatt idegösszeroppantást kapott, de más betegség is gyötörte. Állapota azonban nem stabilizálódott, 1940. január másodikán gyógyíthatatlannak hitte a betegségét, és a kórház harmadik emeletről a mélybe vetette magát.

Ha megrendezik az 1940-es olimpiát, vélhetően teljesen másként alakul a sorsa, mert érezte magában az erőt, és szeretett volna felkészülni és küzdeni. A válogatott keretbe is visszatért, de háború kitörése miatt az olimpia elmaradt.

„Nyugodtan nézhetsz vissza pályafutásodra, páratlanul tüneményes pálya ez. Most, hogy elkezdted a fiatalokat tanítgatni, új pályára léptél, de ezen, sajnos, már nem tudtál végighaladni: elragadt a halál. Utolsó utad éppen olyan dicsőséges volt, mint az olimpiáról való hazatérésed. Elkísért mindenki: feljebbvaló, jó barát, régi ellenfél egyaránt. Signum Laudisszal ékesített tested felett meghajoltak a zászlók. A teljes elismerés tudatával távozhattál a földről. Énekes István, Isten veled"

- méltatta a XX. század nekrológjában.

Emlékverseny viseli Énekes nevét, akinek az alakja Budapest noir című regényben említés szintjén előkerült.