Ellenzéki hírügynökséget hozna létre Márki-Zay az MTI ellenében

2020.02.10. 09:05

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere szerint az ellenzéki vezetésű városok egyik legfontosabb feladata a független sajtó fejlesztése, ezért létrehozna egy független hírszolgálatot, „amolyan ellenzéki MTI-t” – mondta a politikus a Népszavának.

Az „ellen-MTI” működését úgy képzelné el, hogy az ellenzéki városok és a budapesti kerületek médiumai megosztanák egymással az anyagaikat, „így terjesztve azokat a híreket, amelyek nem jutnak el az emberekhez a közmédián és a megyei lapokon keresztül. Akár egy közös internetes felületet is létre lehetne hozni, ahová fel lehetne tölteni az anyagokat. Ezeket a híreket, valamint a platformot minden kormánykritikus erő használhatná” – mondta a lapnak.

Az ellenzéki hírügynökség felépítéséről és működéséről azonban egyelőre még semmi konkrétumot nem tudott mondani. A platform függetlenséget az biztosítaná, hogy az ellenzéki vezetésű kerületek és városok vezetői nem szólnak bele a helyi médiumok tartalmába.

Márki-Zay arra a felvetésre is reagált, hogy az ellenzéki települések támogathatnák a kormánypárti vezetésű helyek sajtóját. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint erre nincs lehetőség. „Hogyan venné ki magát, ha a helyi adófizetők pénzét másutt használnánk fel?” – indokolt Márki-Zay Péter. 

Ne maradjon le semmiről!