Ha egyszer megjegyeztük, akkor már Kovács István marad

kultrovat podcast
2018.11.04. 19:33

A 2018-as Diák Oscar bronzfokozatú díját hozta el Kovács István Ostrom című filmje, ami kicsit olyannak hangzik, mintha valami, az Akadémiához nem köthető gála lenne, pedig pont ellenkezőleg: az itt részt vevő és nyertes filmek az Akadémia segítségével bekerülnek a nagy Oscar-szórásba, a 150 rövidfilm közé, amik már esélyesek a 2019-es legjobb rövidfilmnek járó szoborra.

Kovács Istvánnak persze már a Betonzaj című rövidfilmje bemutatásánál megjegyeztük a nevét, onnantól kezdve a vajdasági rendező készített első világháborús tévéfilmet (Szürke senkik), sőt, nyitójelenetet a Call Of Duty új, második világháborús részéhez is. A kicsit még mindig jetlaggel küszködő Kovács az Index stúdiójában arról beszélt, hogyan lehetett reprodukálni Magyarországon a szétlőtt szarajevói panelt, milyen volt Sztarenki Dórát megtalálni az egyik filmjéhez, mennyiből forgott az Idegen föld című világháborús rövidfilmje, milyen érzés az, hogy milliók látják egy videojáték elején azt, amit kitalált, és hogy milyen volt látni Walt Disney irodáját, és a Fox Searchlight igazgatójával beszélgetni Los Angelesben.

Az interjút Libor Anita és Klág Dávid készítették.

Miért jó ez?

Podcastot hallgatni nagyon jó. Hosszú utazásokon, amikor már az összes zenénket rongyosra hallgattuk, és kiolvastuk a könyvet, és egyébként is ráz a busz/vonat, és összefolynak a betűk. És míg olvasni csak nehézkesen, podcastot hallgatni vezetés közben is lehet, sokkal jobb élmény mint bármelyik kereskedelmi rádió reklámszüneteit nyomogatni. Podcastot hallgatni futás és edzés közben is nagyon hasznos, mert így szellemileg nem vész kárba az az idő sem, amit a testedzésre fordítunk. Podcastot hallgatni takarítás és mosogatás közben is nagyon élvezetes, úgy elszáll az idő, mintha sosem lett volna. Sőt, ha nem olyan a munkája, mint nekünk, hogy szavakat kell egymás mögé rakni, hanem mondjuk pixeleket vagy dobozokat, akkor még munka közben is csak úgy szalad vele az idő.

Ne maradjon le semmiről!