Kobe Bryant nem zsűrizhet korábbi nemierőszak-ügye miatt

2018.10.18. 09:05

Kobe Bryant egykori NBA-sztárt kidobták a hétvégén induló Animation is Film Festival zsűrijéből évekkel ezelőtti nemierőszak-ügye miatt. Bryant úgy került az animációs filmekkel foglalkozó fesztivál zsűrijébe, hogy idén Oscar-díjat nyert a Dear Basketball (Kedves kosárlabda!) című animációs rövidfilmért, aminek ő volt az egyik producere. A díjat gond nélkül átvehette, de később bejelentették, hogy nem lehet az Amerikai Filmakadémia tagja, annak ellenére, hogy ez minden Oscar-díjasnak jár. A mellőzést azzal indokolták, hogy Bryant nem rendes filmes, nem is veszi komolyan a szakmát, ez csak amolyan kirándulás volt neki.  

A valódi ok viszont sokkal inkább az a nemi erőszak ügy lehetett, ami miatt az animációs fesztivál zsűrijéből is távoznia kell. 2003-ban egy 19 éves szállodai alkalmazott vádolta a sportolót erőszakkal, de a bíróságon nem akart tanúskodni. Végül peren kívüli megegyezés lett a dologból. Bryant bocsánatot kért, de kitartott amellett, hogy szerinte kölcsönös beleegyezéssel feküdtek le egymással. Később azt is hozzátette, hogy megérti, hogy a nő miért érezte ezt másképp.

Sokan már Bryant Oscar-jelölése idején tiltakoztak, akkor 17 ezren írták alá a petíciót, hogy ne kapja meg a díjat.  Most is egy petícióval indult az ügy, először aláírásokat gyűjtöttek, hogy Bryant ne zsűrizhessen, aztán döntöttek a kirúgásáról. A volt kosaras úgy nyilatkozott, hogy nagy megtiszteltetés lett volna számára részt venni a fesztiválon, de a döntés csak arra inspirálja, hogy olyan filmstúdiót építsen, ami a sokszínűségre és az animációs történetmesélésére fókuszál. Azt szeretné, ha a filmjei által jobb hely lenne a világ. 

Ne maradjon le semmiről!