Hiába a fegyverszünet, nagy a feszültség az izraeli–libanoni határon

2024.12.03. 15:20
Mindkét fél a tűzszünet ellenére folytatta támadásait, a Hezbollah aknákat lőtt ki Észak-Izraelre, míg a zsidó állam hadserege újabb légicsapást intézett Dél-Libanonban. Több halálos áldozatai voltak az összecsapásoknak, és mindkét fél a másikat vádolta a fegyvernyugvás megsértésével. Nem ez az első alkalom, hogy nem tartják be a megállapodás feltételeit.

A törékeny fegyverszünet összeomolhat Libanon és Izrael között az újabb izraeli légicsapások és a Hezbollah aknatámadásai következtében.

A libanoni egészségügyi minisztérium közlése szerint hétfő este tíz ember halt meg Dél-Libanonban, miután Izrael újabb légicsapást hajtott végre annak ellenére, hogy megállapodtak egy 60 napig tartó fegyverszünetről.

A zsidó állam hadserege szerint a Hezbollah harcosaira és infrastruktúrájára mért csapást, mellyel a libanoni hatóságokat akarta sürgetni, akadályozza meg a csoport tevékenységét. A Hezbollah ugyanis korábban két aknavetővel lőtt egy izraeli katonai támaszpontot, mellyel figyelmeztetni kívánta az izraeli haderőt a kiújuló erőszak miatt − írta meg a BBC.

A tűzszüneti megállapodás értelmében a Hezbollahnak hatvan napon belül el kell hagynia a megadott térséget, melyet az Egyesült Államok és Franciaország ellenőriz. Ezzel párhuzamosan az izraeli haderőnek ki kell vonulnia Libanonból, és helyüket átveszi a libanoni hadsereg, valamint az ENSZ békefenntartói.

Újabb izraeli légicsapás érte a Hezbollah állásait

A libanoni Nemzeti Hírügynökség ezzel szemben izraeli légicsapásról számolt be, mely 11 dél-libanoni települést ért, Haris városában hatan meghaltak, ketten megsebesültek ennek következtében. Talluszehben pedig további négy halott és egy sebesült került elő a beszámolók szerint.

Az izraeli hadsereg erői a Hezbollah állásait lőtték saját állításuk szerint. A szervezet aknavetőjét is találat érte, mellyel Észak-Izraelt támadták. A zsidó állam követeli Libanontól, hogy akadályozzák meg a Hezbollah tevékenységét. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, eltökélt szándéka, hogy továbbra is érvényt szerezzen a tűzszünetnek, és „a Hezbollah minden jogsértésére reagálni fog”.

A Hezbollah is lőtte Izraelt, de a zsidó államra mutogat

A Hezbollah elismerte az aknatámadást, de védelmi intézkedésnek állította be, és Izraelt vádolta a tűzszüneti megállapodás megsértésével. A hétfő esti légicsapást megelőzően további két ember halt meg a zsidó állam támadásai következtében. A támadásokat és azok áldozatainak számát az izraeli haderő megerősítette.

A libanoni parlament elnök, Nabih Berri szerint: „Az izraeli megszálló erők által végrehajtott agresszív akciók [...] a tűzszüneti megállapodás feltételeinek durva megsértését jelentik.” Hozzátette, hogy a libanoni hatóságok felkérték a tűzszünet betartásának ellenőrzésére létrehozott bizottságot − amely az Egyesült Államok, Franciaország, Izrael, Libanon és az ENSZ békefenntartó erőiből (Unifl) áll −, hogy nyilatkozzon arról, „hol tart a folyamatban lévő jogsértésekkel kapcsolatban, amelyek száma meghaladta az 54-et”.

Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter eközben izraeli kollégájával, Gideon Szaárral telefonon közölte, hogy „mindkét félnek tiszteletben kell tartania a tűzszünetet Libanonban”. Az egyik izraeli műsorszolgáltató arról számolt be, hogy Amos Hochstein amerikai megbízott figyelmeztette Izraelt az állítólagos jogsértések miatt.

Ezekre a vádakra az izraeli külügyminiszter felháborodottan reagált: „Halljuk azokat az állításokat, hogy Izrael megsérti a tűzszüneti megállapodásokat Libanonban. Éppen ellenkezőleg!” Ezután arra figyelmeztetett, hogy Izrael lépéseket fog tenni, ha a Litani folyótól délre a Hezbollah harcosait észlelik vagy fegyverszállítást tapasztalnak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Négy hajléktalan lelte halálát egy tűzesetben, egy vonaton gyújtottak tüzet

Négy hajléktalan lelte halálát egy tűzesetben, egy vonaton gyújtottak tüzet

A vonat reggel indult volna Bulgáriából Görögországba.

január 1., 10:34

  • Külföld
Majdnem teljes sötétségbe borult Puerto Rico szilveszterkor

Majdnem teljes sötétségbe borult Puerto Rico szilveszterkor

A 2017-es hurrikán óta komoly gondok vannak az országban az energiaellátással.

január 1., 10:04

  • Külföld
Romániában drágulással indult az új év, de a miniszterelnök tetoválása szerint az áfát nem emelik

Romániában drágulással indult az új év, de a miniszterelnök tetoválása szerint az áfát nem emelik

A jövedékiadó-emelés miatt költségesebb lesz tankolni.

január 1., 15:11

  • Címlapon
A magyar szaki, aki a legnagyobb filmsztárok köré teremt világokat

A magyar szaki, aki a legnagyobb filmsztárok köré teremt világokat

Dolgozott Alien-filmtől elkezdve, Nicolas Cage mozin át a Borderlandsig mindenen.

2 órája

  • Külföld
Késes támadás történt Olaszországban szilveszterkor

Késes támadás történt Olaszországban szilveszterkor

A merényletet egy 20 éves egyiptomi férfi követte el.

január 1., 13:05

  • Külföld
Aljakszandr Lukasenka meghívta Robert Ficót Belaruszba

Aljakszandr Lukasenka meghívta Robert Ficót Belaruszba

A belarusz elnök kész építeni a kapcsolatot Szlovákiával.

január 1., 13:47

  • Külföld
Az amerikai nagykövet lehetséges utódja: Szégyen, amit Pressman tett

Az amerikai nagykövet lehetséges utódja: Szégyen, amit Pressman tett

Bryan E. Leib bízik a magyar–amerikai kapcsolatok javulásában.

1 órája

  • Külföld
Hszi Csin-ping: Senki sem akadályozhatja meg Kína és Tajvan újraegyesítését

Hszi Csin-ping: Senki sem akadályozhatja meg Kína és Tajvan újraegyesítését

Újévi beszédet mondott a kínai elnök.

január 1., 08:32

  • Külföld
Soha ennyi házi készítésű pokolgépet nem foglalt még le az FBI

Soha ennyi házi készítésű pokolgépet nem foglalt még le az FBI

A virginiai férf házában lőszert és fegyvereket kezdett felhalmozni, valamint Joe Biden arcképét használta céltáblának.

január 1., 19:48

  • Külföld
2025 a lelepleződés éve lesz, minden nagyhatalmi szereplő céljára fény fog derülni

2025 a lelepleződés éve lesz, minden nagyhatalmi szereplő céljára fény fog derülni

Az Index Frontvonal című műsorában Tarjányi Péterrel átbeszéljük 2024 legfontosabb eseményeit, és felvázoljuk, hogy mi vár ránk 2025-ben.

január 1., 19:30

  • Külföld
Markológépes ámokfutó támadt az emberekre Németországban

Markológépes ámokfutó támadt az emberekre Németországban

A rendőrök lelőtték a férfit.

2024. december 31., 17:35

  • Címlapon
Donald Trump bejelentette, hogy igényt tart Grönlandra

Donald Trump bejelentette, hogy igényt tart Grönlandra

Szerinte ha a Hamász által fogva tartott túszokat nem engedik szabadon, kitör a pokol a térségben.

4 órája

  • Címlapon
Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt

Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt

David Pressman szerint az új adminisztráció nem változtatja majd meg a jelenlegi döntést.

6 órája

  • Külföld
A fél világ lángba borult, és nem látni a végét

A fél világ lángba borult, és nem látni a végét

Minden nyolcadik embert háború által sújtott övezetben éri az új év.

2024. december 31., 15:50

  • Külföld
Fokozódik a helyzet Dél-Koreában, már a Boeing is vizsgálódok a repülőgép-baleset ügyében

Fokozódik a helyzet Dél-Koreában, már a Boeing is vizsgálódok a repülőgép-baleset ügyében

174 áldozatot sikerült eddig azonosítani.

2024. december 31., 09:36

  • Külföld
Tragédiába torkollott a jeti keresése az Egyesült Államokban

Tragédiába torkollott a jeti keresése az Egyesült Államokban

Két férfi halt meg a legendás lény kutatása közben.

2024. december 31., 08:27

  • Külföld
A bíróság elrendelte a felfüggesztett dél-koreai elnök letartóztatását

A bíróság elrendelte a felfüggesztett dél-koreai elnök letartóztatását

Ez az első eset, hogy hivatalban levő elnököt tartóztathatnak le.

2024. december 31., 09:12

  • Külföld
Erős üzenetet küldött a közösségi platformok vezetőinek a német kancellár

Erős üzenetet küldött a közösségi platformok vezetőinek a német kancellár

Olaf Scholz burkoltan arra kéri a németeket, hogy ne dőljenek be a Musk-féléknek.

2024. december 31., 09:26

  • Címlapon
A magyar kormány reakciójában Pressman személyes, pitiáner bosszújáról beszél

A magyar kormány reakciójában Pressman személyes, pitiáner bosszújáról beszél

Jogi lépéseket tesz a Miniszterelnöki Kabinetiroda január 20-a után.

6 órája

  • Címlapon
Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk

Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk

A DK elnöke március 15-ére pártoskodás nélküli Orbán elleni felkelést szeretne.

2 órája

  • Címlapon
Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott

Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott

Miért dőlt ki szinte mindenki az ünnepek alatt? Visszajön a maszkhasználat? Háziorvost kérdeztünk.

4 órája

  • Külföld
A Hezbollah szétzúzása, közvetlen összecsapás Iránnal és az elpusztíthatatlan Netanjahu – Izrael háborújának egy éve

A Hezbollah szétzúzása, közvetlen összecsapás Iránnal és az elpusztíthatatlan Netanjahu – Izrael háborújának egy éve

Korábban soha nem látott titkosszolgálati műveletek kísérték a konfliktust.

2024. december 31., 13:36

  • Külföld
Nemzeteket és a világot formáló választások éve volt 2024

Nemzeteket és a világot formáló választások éve volt 2024

Az országok számát és a népességet tekintve egyaránt az idén a világ negyede döntött jövőjéről.

2024. december 31., 11:08

  • Külföld
Patkányharapás miatt több mint százan kerültek kórházba az Egyesült Királyságban

Patkányharapás miatt több mint százan kerültek kórházba az Egyesült Királyságban

Nagy az aggodalom, mivel a rágcsálók komoly betegségeket terjeszthetnek.

2024. december 31., 06:43

  • Címlapon
Szerdától kötelező lesz a maszkviselés a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kórházakban

Szerdától kötelező lesz a maszkviselés a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kórházakban

Az ország nagy részén fokozódik a járványhelyzet.

2 órája

  • Címlapon
Egyszerűen megrohamozták a magyarok a bankokat

Egyszerűen megrohamozták a magyarok a bankokat

Nagyon fontos folyamatoknak lehetünk szemtanúi.

10 órája

  • Külföld
Aggódnak a brit tinédzserért, aki önként vonul be egy dubaji börtönbe

Aggódnak a brit tinédzserért, aki önként vonul be egy dubaji börtönbe

Szexuális kapcsolatot létesített egy kiskorúval az országban, ahol ezt büntetik.

2024. december 31., 06:23