Magyar Nemzet: A vasárnapi nyitvatartás korlátozására kérik Karácsony Gergelyt

2019.11.12. 06:10

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) levélben megkereste Karácsony Gergelyt, és azt kérte, hogy a főpolgármester fogalmazzon meg olyan ajánlást a budapesti kereskedelmi vállalatoknak, amelyben a vasárnapi nyitvatartás korlátozását kezdeményezi, írta kedden a Magyar Nemzet, amelyhez eljuttatták a levelet .

A cikk szerint a több mint 400 ezer ágazati munkavállalót képviselő szakszervezet azt szeretné, hogy

a 400 négyzetméternél nagyobb áruházakat működtető budapesti cégek 2020-tól vasárnaponként csak 14 óráig üzemeltessék boltjaikat,

és így a munkaerőgondokkal küzdő kereskedelemben a dolgozókat ne terheljék fölösleges túlórákkal. A vásárlások idejének hétvégi rövidítése a főváros környezetterhelését is csökkentheti – véli a szakszervezet.

Ez az elképzelés illeszkedhet a főpolgármester úr által meghirdetett fővárosi programhoz, amely a közszféra cégeinél megtiltaná a dolgozók túlóráztatással történő kizsigerelését. Emellett ez a lépés megfelelne a meghirdetett klímavészhelyzeti állapot érdekében tett törekvéseinek is, amihez konkrét megoldást kínálunk a mindennapi életben szinte mindenki által igénybe vett kereskedelem területén

– fogalmazott a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba. Kijelentette, hogy hétfőnként tisztább levegőjű Budapestre ébredhetnének a helyiek, ha vasárnap korábban állnának le a nagy bevásárlóhelyek. A KDFSZ elnöke azt is mondta, hogy Karácsony Gergelyék a klíma védelmében hivatalba lépésük óta több olyan intézkedést helyeztek kilátásba, amelyek jóval nagyobb áldozatot kívánhatnak az egész nemzetgazdaságtól.

A bolti dolgozók érdekében tett gesztus pedig – amely nem lehet utasítás, mert az állami cégekkel ellentétben a versenyszférában nem léphet fel munkáltatóként a főpolgármester, hanem csak Budapest klímabarát vezetőjeként, aki a fővárosiak életminőségét javítaná – Bubenkó Csaba szerint precedensértékű lehet más nagyvárosok számára is.