A 10 millió százalékot is elérheti Venezuelában az infláció az idén

2019.05.30. 08:28

A venezuelai jegybank több év után először közölt inflációs és GDP adatot, amelyek meglepték a szakértőket, mert a számok jóval elmaradtak az elemzők és a nemzetközi szervezetek által becsülttől, írja az MTI.

A venezuelai jegybank adatai szerint az infláció tavaly 130 060 százalék volt, 2017-ben 862,6 százalék és a megelőző évben 274,4 százalék volt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a tavalyi infláció 1,4 millió százalék körüli volt, 2017-ben 2616 százalék, 2016-ban pedig 800 százalék.

Az IMF az idei évre 10 millió százalék körüli inflációval számol.

A venezuelai jegybank most közölt adatai szerint a tavalyi első kilenc hónapban 19,2 százalékkal zsugorodott a hazai össztermék (GDP) éves összevetésben. A jegybank 2015 óta először ismertetett GDP-adatot. A jegybank számításai szerint a GDP 22,5 százalékkal zsugorodott a tavalyi harmadik negyedévben éves szinten.

Az IMF a tavalyi évre 18 százalékos, az idei évre 25 százalékos gazdasági zsugorodást valószínűsített Venezuelában.