Az ítélőtáblán folytatódik Varju László MTVA-s akciójának a tárgyalása

2023.04.25. 16:40
A Központi Nyomozó Főügyészség 2020 tavaszán emelt vádat egy országgyűlési képviselő, a DK-s Varju László ellen a 2018. évi országgyűlési választásokhoz kapcsolódó választásrendje elleni bűntett, valamint az MTVA székházánál 2018 decemberében lezajlott demonstráció következményeként garázdaság vétsége és más bűncselekménymiatt.

Az országgyűlési képviselő mentelmi jogát – a legfőbb ügyész indítványára – az Országgyűlés 2019. november 4-én felfüggesztette.

A megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 2018 februárjában egy budapesti országgyűlési egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeként egy másik jelöltnek anyagi juttatást ígért azért, ha javára visszalép.

2018. december 17-én a vádlott több képviselőtársával bement a köztévé Kunigund autcai székházába, ahol összeszólalkozott a közforgalom elől elzárt épületrészt védő biztonsági őrökkel. Fizikai ellenállást tanúsított, amikor a közintézményből ki akarták vezetni. Ezután a földre esett, majd belekapaszkodott az egyik őr lábszárába, aki ennek következtében hanyatt esett, sérülést viszont nem szenvedett.

A Fővárosi Törvényszék 2023. január 30-án kihirdetett elsőfokú ítéletével a jelenleg is országgyűlési képviselő vádlottat bűnösnek mondta ki választás rendje elleni bűntettben és garázdaság vétségében, amelyért őt halmazati büntetésül összesen 900 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Ellenben a súlyos testi sértés bűntettének vádja alól felmentette, mert az eljárótörvényszék indokolása szerint a vádlott ösztönös és nem szándékolt mozdulat következtében esett az egyik biztonsági őr a tv székház padlójára, a vádlotti cselekményt így a bíróság bűncselekményként értékelni nem tudta.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére a felmentő rendelkezés ellensúlyos testi sértés bűntettének a megállapításáért is és súlyosításul végrehajtásábanpróbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztés büntetés kiszabásáértfellebbezett. Az ügydöntő határozat ellen a vádlott és védője a tényállás tévesmegállapítása miatt, teljes körű felmentés érdekében éltek fellebbezési jogukkal.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban előterjesztett másodfokúindítványával az ügyészi fellebbezést fenntartotta, egyben kezdeményezte a védelmi fellebbezések elutasítását. A másodfokú eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.