Márki-Zay Péter kiadná Hernádi Zsoltot a horvát hatóságoknak

2021.11.24. 10:42

Támogatná Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatójának kiadatását Horvátországnak Márki-Zay Péter. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint a nemzetközi körözés olyan, amit illik minden egyes kormánynak tiszteletben tartani. Hódmezővásárhely polgármestere erről az angol nyelvű BalkanInsightnak nyilatkozott. 

Minden esetben együtt fogunk működni a horvát hatóságokkal a bűncselekmények kivizsgálásában

– tette hozzá Márki-Zay Péter.

Hernádi Zsolt hétfő este nyilatkozott horvátországi büntetőügyéről. Meglátása szerint azért vonták perbe, mert Ivo Sanader egykori horvát miniszterelnök reaktiválta magát, ezért összeültek a „szolgálatok” és a teljes államgépezet, hogy megakadályozzák Sanader visszatérését.

Ehhez pedig szerinte egy ügyet kellett kreálni, amelynek az alapja az volt, hogy a Mol a 2000-es években több körben megvásárolta a horvát nemzeti olajtársaság, az INA közel 50 százalékát, és Ivo Sanader miniszterelnöksége idején egyben irányítást is szerzett a cég vezetésében.

Hernádi Zsolt szerint azért nem adják ki őt Horvátországnak, mert 2018-ban a Fővárosi Törvényszék megállapította: nem folytatnának le tisztességes eljárást az ügyben.

Márki-Zay Péter a Fudan Egyetemmel kapcsolatban is nyilatkozott. Elmondta: tőle megépülhet a kínai oktatási intézmény budapesti campusa, de mint mondja: „Ne a magyar adófizetők pénzéből.”

Azt is megjegyezte, hogy ennek szellemében kínai pénzből kellene finanszírozni a Budapest–Belgrád-vasútvonal fejlesztését, de a paksi atomerő bővítését is újratárgyalná, miután belátást nyer az orosz féllel kötött szerződésekbe.