Több ember is bűnösnek vallotta magát Máger Andrea miniszter volt férje ügyében

2021.08.27. 06:27

Balogh Sándor több feltételezett bűntársa is bevallotta bűnösségét a 2017-es vizes-világbajnokságot érintő csalások ügyében.

A Blikk szerint három vádlott esetében már az ítélet is megszületett a tárgyalás bírósági előkészítő ülésén. Az ügyészség korábban Máger Andrea volt férjére is letöltendő börtönbüntetést kért, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt.

Az ülésen Balogh Sándornak is jelen kellett volna lennie, de ő évekkel ezelőtt külföldre szökött és a nemzetközi elfogatóparancs dacára sem akadtak a nyomára. A férfit a többi között azzal is vádolják, hogy 587 millió forintnyi adót elcsalt, valamint magánnyomozókat bízott meg titkosított információk megszerzésével, amiért cserébe összesen 35 millió forintot fizetett ki nekik. 

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa augusztus 24-i ülésén három vádlott elismerte bűnösségét és elfogadta az ügyészség által felajánlott büntetést:

  • A VIII. rendű vádlottat három rendbeli, felbujtóként, folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetésért két év börtönbüntetésre ítélték 3 év próbaidőre felfüggesztve, ami mellett 1,25 millió forintnyi pénzbüntetést szabtak ki rá.
  •  A IX. rendű vádlottra 1,8 millió forintnyi pénzbüntetést,
  • a X. rendű vádlottra pedig 1,25 millió forintnyi pénzbüntetést szabtak ki.

A VIII. rendű vádlott ügyvédként kapcsolatban állt az egyik magánnyomozóval és azzal bízta meg őt, hogy a NAV-nál bizonyos személyek ellen indult indult eljárások adatait szerezze meg az adóhivatal nem nyilvános nyilvántartásaiból. Vele működött együtt a IX. és a X. rendű vádlott abban, hogy a magánnyomozó révén jogosulatlanul hozzájussanak az adatokhoz.