Elrendelték a Viking Sigynt követő hajó ukrán kapitányának bűnügyi felügyeletét

2020.01.30. 12:25

Az ügyészség indítványa alapján bűnügyi felügyeletet rendelt el a bíróság a Hableány-ügytől elkülönített, segítségnyújtás elmulasztása miatti bűnügyben, írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt indult ügyben a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő – Viking Idun – hajó kapitányának bűnügyi felügyeletét indítványozta a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség. A bíróság elrendelte a kényszerintézkedést az indítvánnyal egyezően.

Az Index úgy tudja, hogy a Viking Idun ukrán kapitánya tagadja a bűnösségét. A rendőröknek azt mondta, hogy nem észlelte a balesetet, ezért nem is lett volna elvárható, hogy segítsen. Békés Ádám, a férfi védője az Indexnek csak annyit erősített meg, hogy védence részletes vallomást tett.

A Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó ukrán kapitányát a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki harmincöt rendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétségének megalapozott gyanúja miatt. A férfi a rendőrség idézésére önként jelent meg a hatóság előtt. A nyomozó hatóság a férfit őrizetbe vette és előterjesztést tett a letartóztatására.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség – figyelemmel a gyanúsított önkéntes megjelenésére is – indítványt tett a nyomozási bíróhoz a kapitány bűnügyi felügyeletének elrendelésére. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság írja elő magatartási szabályként, hogy a gyanúsítottnak minden hónapban jelentkeznie kell a Budapesti V. kerületi Rendőrkapitányságon. Információnk szerint, mivel a férfi munkaadója az eljárás ideje alatt nem engedi, hogy a kapitány dolgozzon, ezért a férfi általában Ukrajnában tartózkodik, onnan utazik majd Budapestre. 

A bíróság a mai tárgyaláson megállapította, hogy a gyanú megalapozott és elrendelte a bűnügyi felügyeletet az indítványnak megfelelő magatartási szabállyal.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport