A holland zöldek kampányeleme lett Orbán Viktor

2019.04.16. 07:09

Negyedórás mini dokumentumfilm készült a Sargentini-jelentés elfogadásáról, vette észre a hvg.hu. A portál közzé is tette a holland Zöldek kisfilmjét, melyben maga Judith Sargentini mesél el néhány eddig ismeretlen részletet, ami odáig vezetett, hogy az Európai Parlament tavaly szeptemberben megszavazta a dokumentumot és elindította a hetes cikkely szerinti eljárást Magyarországgal szemben.

Az EP-képviselő nemcsak a Fidesz és Orbán Viktor történetét mutatja be, hanem azt is elmondja: azért akartak tenni valamit, mert sérültek a magyarok jogai, az Európai Bizottság mégsem tett semmit azért, hogy megvédje őket.

 A Fidesz kétharmados győzelme óta Magyarországon újságok zártak be, tévéadók cseréltek tulajdonost, és csak a kormányzati propagandát terjesztik. A CEU-t elüldözték, a korrupció hatalmas, az uniós források pedig Orbán Viktort és a köreit gazdagítják

– sorolta Sargentini, aki szerint az a legijesztőbb, hogy a Fidesz-kormány törvényei szerint nem minden magyar egyenlő.

A „Küzdelem a magyar demokráciáért” című kisfilmben Cas Mudde holland populizmuskutató, valamint Michal Boni, a lengyel Polgári Platform európai parlamenti képviselője, az Európai Néppárt tagja is megszólal. Vula Tsetsi, a Zöldek főtitkára pedig megismétli, hogy a jelentéssel egyáltalán nem a magyarokat támadják, hanem a kormány jogsértéseire hívják fel a figyelmet.

A videóban Judith Sargentini két történetet is elmesélt, aminek részleteit eddig nem osztotta meg a nyilvánossággal. A politikus éppen Magyarországon volt, ahol Magyar Levente, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára fogadta, de arra nem számított, ami a tárgyalása után történt vele.

Egy óra után kitessékeltek a szobából, de egy másik kijáraton át vezettek ki, mint ahol bementem. Az utcán már 7-8 stáb várt rám felsorakozva, amiről senki nem szólt. Mindannyian azt kérdezték tőlem, miért utálom Magyarországot. Eközben pedig a minisztériumban az államtitkár már egy sajtótájékoztatót tartott, amin arról beszélt, mennyire naiv voltam, milyen ostoba kérdéseket tettem fel és mennyire nincs fogalmam a magyar történelemről. Este pedig már minden Híradóban benne voltam

– emlékezett vissza a kellemetlen élményre.

Sargentini azt is elmondta, egyáltalán nem számított rá, hogy az európai parlamenti szavazáson megszerzik majd a kétharmados többséget, ezért is volt szüksége időre, hogy meggyőzze azokat, akik korábban tartózkodtak. A jelentésről tartott vita napján Orbán konfrontatív hangnemet ütött meg még a saját pártcsaládjával, az Európai Néppárttal szemben is, ami a jelentéstevő szerint hozzásegítette őt ahhoz, hogy elfogadja az Európai Parlament a dokumentumot.

Az idén visszavonuló EP-képviselő szerint a jelentés elfogadása megmutatta, hogy

nemcsak a hatalomról, hanem a demokráciáról és az értékekről is szól a politika, az Európai Unió pedig kész megvédeni az európai polgárokat, ha kell, akkor akár a saját kormányuktól is.

A magyar jogállamiság védelmében tett uniós erőfeszítések szerinte azt is bizonyítják, hogy egyáltalán nem mindegy, ki képvisel bennünket az Európai Parlamentben.