TEK: A Ferihegyen elfogott ISIS-katona a korábbi őrizetben is demonstratívan fekete öltözékben járt

2019.03.23. 15:17

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a terrorizmus miatt 2019. március 22-én őrizetbe vett szír állampolgárral kapcsolatban egy közleményt adott ki szombaton, "a média élénk érdeklődésére tekintettel". Azt írják, vizsgálják a férfi európai tevékenységét, eközben a TEK feljelentése alapján elrendelt eljárásban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tesz a gyanúsított letartóztatására.

Mint megírtuk, az Iszlám Állam Magyarországon elkapott terroristáját pénteken elsötétített ablakú autókkal vitték kihallgatásra Budapesti Nyomozó Ügyészségre, amin a TEK nyomozói is részt vettek. Belga és magyar titkosszolgálati információk szerint a 27 éves szír férfi 2016 óta az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja. Eddigi információk szerint nem is csak tagja, hanem magas rangú vezetője a terrorszervezetnek, aki kivégzéseket is irányított. 

Szintén megírtuk korábban, hogy kihallgatásán végig tagadta bűnösségét F. Hassan. A gyanúsított ügyvédje, Kelen László a köztévének azt mondta, ügyfelét elég súlyos terrorista váddal illetik, de ő kiáll ártatlansága mellett. A kirendelt ügyvéd szerint a titkosszolgálati forrásból származó bizonyítékokat még ellenőrizni kell.

F. Hassan szír állampolgárságú férfit még 2018. december 30-án a Liszt Ferenc repülőtéren ellenőrizték. A 27 éves férfi hamis okirattal igazolta a saját és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint három évre kiutasította Magyarországról.  A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal azonnal megtette a szükséges intézkedéseket a Görögországba történő kitoloncolására, ahol a szír állampolgár menekültstátusszal rendelkezik. A kitoloncolás végrehajtása érdekében a férfi idegenrendészeti őrizetbe került, és közben, a nemzetközi nyomozásnak hála fény derült a múltjára.

TEK: F. Hassan demonstratívan fekete öltözékben járt, mint az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai

A Terrorelhárítás Központ friss közleményében azt írja:

"korábbi fogvatartási helyén, a nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban a még idegenrendészeti őrizetben lévő F. Hassan demonstratívan fekete öltözékben járt, mint az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai, de nem vett részt a közös imákon. Mivel az őrzött állomáson elhelyezettekkel konfliktusba került, illetve össze is verekedett, ezért az azóta őrizetben lévő F. Hassant a rendőrségi fogdában kiemelt figyelemmel kísérik.

F. Hassan 2016-ban hagyta el Szíriát, Görögországban menekült kérelmet nyújtott be, melyet a hatóságok elfogadtak. A szír férfi a Görögországban kiállított menekült úti okmány felhasználásával érkezett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az említett - szabályosan kiállított - okirattal utazott, a rendelkezésre álló információk szerint Magyarországra érkezését megelőzően Európa több országában is megfordult.

A TEK felderítése során vizsgálja F. Hassan európai tevékenységét és kapcsolatrendszerét. A szír férfi korábbi bűnös tevékenységének feltárása érdekében a magyar terrorelhárítás együttműködik az Europollal, több ország rendvédelmi szervével és titkosszolgálatával. A TEK feljelentése alapján elrendelt eljárásban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tesz a gyanúsított letartóztatására."