Egész cégháló segítette az Elios közbeszerzéseit

2018.02.12. 09:27

Egyre több részlet derül ki abból a jelentésből, amelyet az EU csalás elleni hivatala, az OLAF írt az Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez erősen köthető Elios Zrt. közbeszerzéseivel kapcsolatban. A jelentés alapján az uniós hivatal nyomozást javasol a magyar hatóságoknak, az EU-nak pedig azt, hogy kérje vissza az összes pénzt, amit Tiborcz cége elnyert.

Bár a jelentést a kormány és az ügyészség nem hajlandó kiadni, a 24.hu-nak sikerült megszereznie, és hozzánk is beesett pár anyag. Ezekből kiderült, milyen gyanús módszereket tárt fel az OLAF az Elios 35 közbeszerzésénél, és hogy mindez hogyan valósult meg például Szekszárdon, Szolnokon vagy Hódmezővásárhelyen.

A 24.hu most azt szedte össze, hogy melyek azok a cégek, amelyek a legtöbbször fordulnak elő az OLAF-jelentésben. Ezek a vállalkozások leginkább tanácsadóként dolgoztak a közvilágítási közbeszerzéseket kiíró önkormányzatoknak vagy az Eliosnak, esetleg alvállalkozói voltak a cégnek. 

Az OLAF szerint ezek között a cégek között kell keresni az esetleges közbeszerzési csalások szervezőit.

  • A legtöbbet emlegetett cég a pécsi Sistrade Kft., amelyről az Elios mellett a legtöbbet lehet olvasni az üggyel kapcsolatban. Ez a cég az Elios 35 közbeszerzése közül 22-ben dolgozott, leginkább az önkormányzatoknak írtak energetikai tanulmányokat. Ez azért fontos, mert ezek alapján a tanulmányok alapján dőlt el, milyen feltételekkel írják ki a pályázatokat, hogy a kiírás mennyire kedvez az Eliosnak. A Sistrade tulaja, Hamar Endre 2013 januárjától tulajdonos volt az Eliosban, és jelenleg is Tiborcz István üzlettársa az ingatlanos BDPST nevű cégében. 
  • Szintén Hamar Endréhez köthető az Eupro Projektmenedzsment Kft., amely kilenc Elios-tendernél működött közre. Hamar szintén 2013-tól volt tulaj ebben a cégben. Előtte a vállalkozás Kárpáti Péter György tulajdonában volt, aki egy másik cégével, az Ész-Ker. Kft-vel például a Lázár János vezette hódmezővásárhelyi önkormányzatnak adott tanácsot Tiborczék első nagy közbeszerzésénél. Az Ész-Kerről itt írtunk korábban részéletesebben
  • Sokszor találkozott az OLAF a Tender-Network Kft. nevű cég nevével is, amely 13 közbeszerzésen dolgozott előkészítőként vagy projektmenedzserként. Volt, hogy a szekszárdi Bánsági Zsófia vezette cég egyszerre adott tanácsot az Eliosnak és a pályázatot kiíró önkormányzatnak – ez történt például Hódmezővásárhelyen is. 
  • 28 pályázatnál lehet megtalálni az INS Energia Kft. nevét, amelyet akkoriban Imrovicz András vezetett. Ez a cég független auditorként dolgozott az önkormányzatoknak, ehhez képest például a szolnoki városvezetésnek tett ajánlatát az Elios egyik vezetője, Mancz Ivette, és a Sistrade ügyvezetője, Puskás András írta. 
  • 15 projekten dolgozott a Közbeszerzési és Beruházási Tanácsadó Kft., amely a semmiből került elő, levezényelt pár, az Elioshoz köthető pályázatot, amelyeken mindkét cég nagyon jól keresett. A Közbeszerzési és Beruházási Tanácsadó Kft. vezetője egy bizonyos Bokor Gergő, aki korábban az egy ideig az Elios ügyvezetőjeként dolgozó Nemes Lajos cégében dolgozott. Erről a cégről is írtunk bővebben korábban.
  • 22 Elios-projektnél bukkan fel az SMHV Energetika Kft. is, leginkább a Tiborcz vezette cég alvállalkozójaként, de volt, hogy versenytársaként. A vállalkozásnak fontos szerepe volt a pályázatok költségeinek becslésében, mert indikatív ajánlatokat adott a projektekhez, amelyek alapján a kiíró azt próbálta kiszámolni, hogy mennyiért lehet reálisan elvégezni a beruházást. Ezek az ajánlatok viszont nem voltak annyira függetlenek egymástól. Az OLAF jelentése szerint volt, hogy az SMHV és két másik cég ajánlatát is ugyanazon a számítógépen írták. A szolnoki pályázatnál például az SMHV és két másik cég olyan ajánlatokat adott, amelyek pontosan 5 és 7 százalékkal tértek el egymástól minden költségtételnél. 
  • Ezenkívül az OLAF-jelentés megemlíti a Tungsram-Schréder Zrt.-t, amely rendszeres beszállítója volt az Eliosnak. Pedig kezdetben a két cég még egymás versenytársa volt, az Elios által megnyert 2010-es közbeszerzés után a Tungsram-Schréder még panaszt is tett a Közbeszerzési Hatóságnál. Majd miután a hatóság nem foglalkozott a panasszal, inkább Tiborcz cégének beszállítója lett, még ha ezt a közbeszerzési törvény tiltotta is. 

Az OLAF összefoglalása szerint ezen cégek bevonása előnyös helyzetbe hozta az Eliost, mert Tiborczék cége beleszólhatott a tenderfeltételekbe, és olyan bizalmas információkhoz fért hozzá, amikhez más pályázók nem.