Az ellen nem véd

kasler2
2018.05.07. 10:56
Tényleg megvéd a tízparancsolat a halálos betegségek 70-80 százalékától? Elképzelhető, ha megtartóztatjuk magunkat a görög mitológiától, ha hároméves korunkban hallgatunk anyánk üvöltésére, ha nem öntjük le urán-hexafluoriddal a szolgálólányt, és még kotonnal se szexelünk felebarátunk házastársával.

Tudniillik a halálos betegségeknek jó 70-80 százalékát a tízparancsolat megtartásával el lehet kerülni.

– hangzottak el egymás után a fenti szavak Kásler Mikós, az Országos Onkológiai Intézet vezetője, az emberi erőforrások frissen kinevezett minisztere szájából. Nézzék:

Megpróbáltunk értelmet és valóságtartalmat felfedezni a miniszter kijelentésében. Felöltöttük a vegyvédelmi maszkot, nyakunkba akasztottuk a rózsafüzért, fogtuk a Károli-féle bibliafordítást és egy járványügyi tájékoztatót, és megpróbáltuk közös nevezőre hozni a tudományt és a Szentírást.

A Bibliában a tízparancsolat története a Kivonulás könyvében, Mózes II. könyvének 20. fejezetében olvasható. Ha lusta kattintani, itt a kivonatolt lényeg: az Úr átadta Mózesnek a kőtáblákat – Izrael népének első szövegezett életviteli tanácsadóját! –, hogy aztán a hegyről visszatérve Mózes éktelen haragra gerjedve rögtön össze is törje őket. Mert mit látott? Hogy Izrael fiai azonnal megsértették az első pontot:

1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!

Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.

Ugyanis az izareliek Mózes visszatérésének idején nem az Urat imádták, hanem egy aranyborjút. Emiatt Isten éktelen haragra gerjedt, ami a korábbi eseményekből kiindulva rossz hatással lett volna Izrael népére: gondoljunk csak az olyan makarenkói csodatételekre, mint a tíz csapás, Szodoma és Gomorra, meg az özönvíz. Mózes szerencsére lebeszélte az Urat, hogy istentelenül (sic!) megbüntesse választott népét, és a Mindenható alighanem belátta, hogy a visszamenőleges hatályú törvénykezést bajosan lehetne igazságszolgáltatásnak nevezni. Viszont a fentiekből 

úgy tűnik, hogy az Isten imádata leginkább az Isten haragjától véd meg.

Klasszikus Stockholm-szindróma, de nem csoda; egy ilyen dinamikájú kapcsolat általában könnyen bántalmazóvá válik. Tudják, mi az a gaslighting? Párkapcsolati pszichés erőszak, ahol a domináns, agresszív fél elkülöníti az alárendelt felet minden információforrástól, kapcsolattól és ismerőstől, hogy könnyebben befolyásolhassa. A domináns partner idővel meggyőzi a másikat arról, hogy minden saját gondolata vagy sértő, vagy őrültség, vagy helytelen; idővel az alárendelt partner kételkedni kezd a saját épelméjűségében. Az ezzel járó stressz szövődményei lehetnek a szív- és érrendszeri problémák, az alváshiány, az étvágytalanság, a depresszió és a deperszonalizáció.

Szóval a monoteizmus önmagában nem tűnik egy életbiztosításnak. De milyen halálos betegségektől védhet meg? Próbálkozzunk indirekt bizonyítással: tegyük fel, hogy a monoteizmus biztonságos, a politeizmus (többistenhit) meg nem. Mitől voltak kevésbé biztonságosak a többi istenek? Nézzük például a görög mitológiát... oké, már a családfa végigböngészésénél látszanak a problémák. Mi az istenek voltak ezek az istenek? A Dionüszosz-kultusz borivó szatírjai? Zeusz generációkon átívelő vérfertőzése? A keresztény Istenre csak egy, nem konszenzuális szexet sikerült rábizonyítani a Bibliában, Zeuszra meg egy fél nemzedéket. Innen nézve a katolikus dogmatika valóban szigorúbb a családon belüli erőszakkal szemben; ez nagy előrelépés a politeizmushoz képest.

Summa: A monoteista isten tisztelete lelki betegségeket, a politeista istenek tisztelete vérfertőzést okozhat.

2. Isten nevét hiába ne vedd!

Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.

A káromkodásnak gyakori elemei bibliai teremtmények. Ennek alighanem az az oka, hogy egyes irodalmi művekben már a név kimondása is tabunak számít; sorolhatnánk a példákat az Ószövetség kiejthetetlen JHVH-jétől a Harry Potter Voldemortjáig. A káromkodás a tabuval való szembenézés, az ösztönök felszabadulása, a kontroll nélküli indulat kitörése.

Nem tisztázott, hogy az indulatok elfojtása hogyan segítheti a halálos betegségek megelőzését, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy aki a körmére üt a kalapáccsal, az nem azt szokta üvölteni, hogy legyen meg a te akaratod. A vallásértelmezés ezen a ponton nem segít, ellenben az orvosi szakirodalom szerint a káromkodás nemhogy nem káros, hanem egyenesen egészséges!

Summa: A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el Mózes II. könyvét, aztán káromolja az Istent belátása szerint. De ha legközelebb a körmükre vernek a kalapáccsal, vegyék úgy, hogy ez a kifürkészhetetlen utakon járó Isten büntetése volt előre, amiért a következő pillanatban káromkodni fognak. Ha nem biztosak benne, hogy ez így működik, gyónják meg jövő vasárnap. Nyugodtan hivatkozzanak rám; ha tévedek, majd leülöm a Pokolban.

3. Az Úr napját szenteld meg!

Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, seszolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van. Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.

A heti pihenőnapot már a Kereszténydemokrata Néppárt is megpróbálta életvitelszerűen alkalmazni; az ő értelmezésük szerint a magyar vasárnapi boltbezárás a szombati zsidó introverzió ekvivalense lehet. Izraelben a szombat a vasárnap, amikor – vallási államról lévén szó – a lakosok tényleg komolyan veszik, hogy nem mennek tűzhely közelébe, nem vezetnek, és nem dolgoznak, se ők, se a szolgálók, se a barmok, se a látogatók.

A heti egy pihenőnapra a szervezetnek csakugyan szüksége van. A semmittevés, a bezárkózás és a hideg maradékok fogyasztása ma is klasszikus vasárnapi program egy átdolgozott hét után (főleg, ha abba még egy erősebb hétvégi szórakozás is belecsúszott). Kell egy kis áramszünet időnként mindenkinek – a szervezet hálás lesz érte. Igaz, a szervezetünknek teljesen mindegy, hogy a heti egy pihenőnap vasárnapra vagy keddre esik, mert bár az Úr megszentelte a szombatot, de kivételesen nem ígérte, hogy megöli azokat, akik nem aznap pihennek. Kár, pedig akkor biztos kevesebben flexelnének szombat-vasárnap.

Summa: Szombaton pihenni tényleg jó, de az életveszélyt nem hárítja el.

4. Atyádat és anyádat tiszteld!

Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.

Az individualizmust toleráló nyugati kultúrában – ebben a vekerdysta, elpuhult, erasmusos világban – jobban elfogadott (sőt, bizonyos esetekben kifejezetten bátorított), hogy a gyerekek lázadjanak föl a szüleik ellen, és találják meg a saját boldogulásuk útját. „A vak tekintélytisztelet az igazság legfőbb ellensége” – mondta Albert Einstein, és neki aztán lehet hinni: ment a saját feje után, ami aztán elvezette az általános relativitáselmélethez (amiben Kásler mondjuk pont nem hisz).

Ha a gyerek azt érzi, hogy a szülői akarat miatt nem érvényesülhet az életben, elfojthatja a saját ösztöneit, és beletörődhet az elnyomásba, de pszichológiai vizsgálatok igazolják, hogy az ilyen nevelési módszerek jóvátehetetlen lelki károkat okozhatnak egy fiatalnak. Nézzék meg a Holt költők társaságát, vagy olvassák el az Iskola a határon-t; nehéz ebből ép ésszel kikeveredni.

De hogyan is szól a parancsolat második része?

... hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr Istened ád te néked.

Ez a megfogalmazás legalább olyan kifinomult, mint amikor egy maffiózó bemegy a csemegeboltba, és megjegyzi, hogy olyan szép ez az üzlet, kár lenne, ha történne vele valami; ennek alapján feltételezhetjük, hogy a szülői tekintély tisztelete és a hosszú élet között okozati összefüggés lehet, ahogy a maffiózó kijelentéséből is következik, hogy a védelmi pénz fizetésének elmaradása esetén meglepetésszerűen szétverődhet a csemegebolt.

Nos, az biztosan igaz, hogy egy gyermek első éveiben a szülői tekintély megkérdőjelezhetetlensége gyakran ment életet. Az olyan mondatok, mint a ne nyúlj a konnektorba!, a tedd le azt az ollót!, a vigyázz, az a fegyver töltve van!, vagy a ne rohanj bele a tábortűzbe! mind elősegítik, hogy a gyerek megérje a kamaszkori individualizmust. Bár a fenti figyelmeztetések nem halálos betegségeket előznek meg, csak potenciálisan életveszélyes sérüléseket, de azok az elkerülése is kell a hosszú élethez.

Summa: Egy számjegyű életkorig hallgassunk a szüleinkre, utána növesszünk szkepticizmust. Így is, úgy is meg fogunk halni, de ha már csak egy életünk van, miért ne élnénk a sajátunkat?

5. Ne ölj!

Ne ölj.

Ennyi. Semmi „különben”, semmi fenyegetés, semmi apró betű, semmi előrevetített büntetés: ne ölj, csak így egyszerűen. A kifejtés hiánya itt igencsak fájó pont, mert az energiamegmaradás törvénye szerint, a táplálkozás keretében mindenkinek ölnie kell, hogy életben maradjon. (Igen, vegánok, a növények is élőlények.)

Konkrétumok híján kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy maga a gyilkosság okozhat halálos betegséget. Az Egészségügyi Világszervezet szerint azonban egy holttest megérintése nem jelent közvetlen kockázatot. Ha az áldozattal fertőzés végzett, az már veszélyes lehet, de ilyenkor sem a holttest, hanem a fertőzés a fő veszélyforrás. Szóval nem a gyilkosság nem okozhat halálos betegségeket – legfeljebb mentális rendellenességeket. A pszichopata személyiségjegyekkel élőknek nem esik nehezükre túllépni egy gyilkosságon; nekik csak a földi igazságszolgáltatástól kell félniük. Empatikusabb élőlények nehezebben dolgozzák fel a mások megöléséből eredő traumát, és ehhez nem is kell Raszkolnyikovnak lenni; a poszttraumás stressz (PTSD) nem irodalmi fikció, hanem diagnosztizált mentális rendellenesség.

Summa: Ha nem ölünk, mi halunk meg. De ha már muszáj, csak annyit öljünk, amennyi az életben maradáshoz kell. Enni muszáj; orosz öregasszonyokat baltával agyonverni nem muszáj.

6. Ne paráználkodj!

Ne paráználkodjál!

Nehéz vitatni, hogy a nemi betegségek terjedését tényleg visszaszorítaná a monogámia és/vagy az óvszer használata. A katolikus egyház inkább az előbbivel toleráns; azzal érvelnek, hogy a nemi betegségek terjedését a nemi élet hiánya is megakadályozhatja. Az óvszer használatát sokáig erkölcsileg elítélendőnek tartották, de érződik már a vatikáni enyhülés: még XVI. Benedek pápa nyilatkoztatta ki, hogy az a kisebbik rossz, ha a fertőzött férfiprostituáltak óvszert használnak, mintha másnak adnák tovább a fertőzéseket.

GettyImages-72936948
Fotó: Shaul Schwarz / Getty Images Hungary

Mivel a katolikusoknál kevesen segítenek többet az AIDS-eseken, alighanem a Fekete-Afrikába látogató misszionáriusok is tudják, hogy közegészségügyi szempontból többet ér, ha imakönyvek helyett kotont visznek magukkal. De tény: ha senki nem paráználkodna, nehezebben terjedhetnének a halálos kimenetelű nemi betegségek. A tízparancsolatnak ebben a pontban teljesen igaza van. Más kérdés, hogy az életviteli tanácsadás nem számol azzal, hogy nem mindenkinek olyan alacsony a libidója, mint egy szerzetesnek.

Summa: Tényleg életmentő lehet. Ha nem akar szenvedni a katolikus bűntudattól, használjon óvszert.

7. Ne lopj!

Ne lopj.

Akárcsak az ölés tilalmánál, itt sincs apró betű: nem tudhatjuk, hogy mit és mennyit nem szabad lopni, és mik a szankciók, ha mégis megtesszük. Kénytelenek vagyunk a gyakorlati tapasztalatokra alapozni, amik azt mutatják, hogy milliárdokat lopni megbundázott közbeszerzéssel, kézivezérelt legfőbb ügyésszel akkora buli, hogy még az isteni igazságszolgáltatás se avatkozik közbe; ellenben a nokiás dobozban lopott pénz két szempontból is kockázatos.

Az egy dolog, hogy a földi igazságszolgáltatás és a média országos botrányt és letöltendő börtönbüntetést csinál belőle, de emellé ott van az a riasztó tény, hogy egy 2014-es tanulmány szerint a papírpénzen olyan fertőző betegségek terjednek, mint az E. coli, a szalmonella, a rinovírus, az emberi influenzavírus, a rotavírus, vagy a hepatitisz A vírus. Ezekbe tényleg bele lehet halni, szóval ne lopjanak. Papírpénzt. Se.

Summa: Fizessenek bankkártyával, ha kedves az életük.

8. Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy!

Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.

A passzus abból az axiómából indul ki, hogy a beszéd fő funkciója az információközlés, az igazmondás. Szép elv: a szavak csakugyan megérdemlik, hogy az értelmük szerint használjuk őket. Másokat készakarva hazugsággal besározni elég visszataszító dolog – de nem is halálos. Persze, ha a felebarátunk fejére öntenénk egy centrifugányi urán-hexafluoridot, és azt hazudnánk, hogy nem mi voltunk, hanem a hülye felebarátunk, akkor egyidejűleg valósulna meg a becsületsértés és a halál, csak nem a becsületsértés, hanem a radioaktív izotópok miatt, de értik.

Summa: Előfordul, hogy a hazugság halálhoz vezet, de nincs közvetlen ok-okozati összefüggés.

9. & 10. Felebarátod házastársát ne kívánd! Mások tulajdonát ne kívánd!

Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.

(A kilencedik és tizedik parancsolatot a protestánsok egyként értelmezik – mivel összefüggő szövegről van szó –; a katolikus bibliafordításban kettéválasztják.)

Felebarátunk házastársának és tulajdonának kívánása nem vezet közvetlen halálhoz (illetve úgy is vezethet, ha a vágyról nem tájékoztattuk felebarátunkat és házastársát, és felszólítás nélkül feltűnünk a tulajdonukat képező ingatlanban, ahol felebarátunk agyonlő az engedéllyel tartott dupla csövű vadászpuskájával), hanem az irigység halálos bűnén keresztül. A mások tulajdona iránti vágyakozás idővel sóvárgásba csaphat át. Ez a mentális egyensúly megborulásával és önértékelési zavarokkal járhat, de a mentális rendellenességeket listázó kézikönyv, a DSM-V nem említi, hogy ennek lehet-e halálos kimenetele.

A fenti megállapításokból következik, hogy ha egyszerre szegnénk meg a kilencedik és hatodik parancsolatot, akkor potenciálisan nemi betegségeknek tennénk ki magunkat – leszámítva azt az esetet, ha a felebarátunk házastársa férfiprostituált, mert akkor védekezhetünk óvszerrel. Ha a tizedik és a hetedik parancsolatot szegnénk meg egyszerre, abba csak akkor halhatnánk bele, ha a felebarátunktól a potenciálisan halálos vírusokkal szennyezett pénzét, a kergemarhakórral fertőzött ökrét vagy az urán-hexafluoriddal leöntött szolgálólányát lopnánk el.

Summa: Ne öntözzük a szomszéd szolgálólányt urán-hexafluoriddal.

És itt a vége. Már csak egy kérdés maradt:

a fentieket összegezve kijelenthető-e, hogy a Tízparancsolat betartása megvéd az olyan gyógyíthatatlan halálos betegségek 70-80 százalékától, mint a prionbetegségek, az AIDS, az afrikai álomkór, a Cryptococcus gombás agyhártyagyulladás, a bUbópestis, a veszettség, a leishmaniasis, a kőember-szindróma, az amőbás meningoencephalitis vagy a himlő?

Summa: A fentieket összegezve nem, de Isten és Kásler útjai kifürkészhetetlenek.

Quod erat demonstrandum, laudetur Jesus Christus.

(Borítókép és címlapi grafika: Németh Sz. Péter / Index)
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM