
Támadt egy kis gondja az űrvécével az amatőr űrhajósoknak

További Tech-Tudomány cikkek
- Hekkertámadás érte az Oktatási Hivatal egyik oldalát
- Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
- Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
- Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
- Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Három napot töltött az űrben az első teljesen amatőr misszió legénysége szeptember 15. és 18. között. A repülés és a landolás is sikeresen telt, a Föld körül keringve a legénység orvosi kísérleteket végzett, s még ukulelézett is. Azonban, mint az utólag kiderült, nem minden volt rendben a Crew Dragon kapszulába szerelt vécével.
Benji Reed, a SpaceX emberes repülésekért felelős vezetője nyilatkozta, a legénységnek némi problémája akadt az űrhajóba szerelt mellékhelyiséggel, amelyet szerencsére sikerült távolról javítani. Reed nem pontosította, hogy mit takart a probléma, annyit tudni, hogy a vécébe kerülő ürüléket és a vizeletet összegyűjtő szívóventilátort kellett javítani.
Bár elvileg öt napot is keringhetne bolygó körüli pályán a Crew Dragon, az űrkapszulát eddig csak olyan missziókra használták, melyben a legénység a Föld és a Nemzetközi Űrállomás (ISS) között repült vele, az út pedig nem tartott tovább 24 óránál. Ezzel szemben az Inspiration4 három napot töltött az űrben, ami korábban élesben nem tapasztalt terhelést jelentett a berendezéseknek is.
Hogyan működik a vécé a súlytalanságban?
A múlt héten beszerelték a vécét a Nemzetközi Űrállomásra, az októberben érkező lakókat összkomfortos rezidencia várja.
Az, hogy a Földet elhagyva miként végzik el kis- vagy nagydolgukat az űrhajósok, évek-évtizedek óta megoldandó probléma, s az űrt megjártak szerint ez a nekik másodszor legtöbbször feltett kérdés. (Az első az, hogy lehet-e szexelni az űrben?) Az űrséták során a szkafanderekben továbbra is felnőtt méretű pelenkákat használnak, míg az ISS, az egykori űrsiklók, illetve a SpaceX Dragon űrhajói is erős légáramlást és tartályokat alkalmazó mellékhelyiségeket kaptak, melyek szó szerint összeszívják, amit az ember magából kiad.

Ahogy az Thomas Pesquet, az ESA francia űrhajósa által készített fotón jól látható, a Crew Dragonban a vécé szemben az ülésekkel az orrkúpban van. Ha az űrhajó a Földön áll, akkor technikailag a plafonra kellene menni, ha menni kell. Az Inspiration4 videós bejelentkezése során a küldetés legfiatalabb tagja, Hayley Arceneaux meg is jegyezte ezt, nevetve hozzátéve: „annyira nem zavaró, mert a világűrben nincs tótágas”. Az asztronauták privát szférájáról a mellékhelyiség használata közben egy elhúzható függöny gondoskodik.
Mivel az Inspiration4 által használt Dragon kapszula nem csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz, így az orrkúp elején található dokkoló rész helyére egy üvegkupola került. Mielőtt azonban valaki arra gondolna, a legénység a Föld görbületében ámuldozva használhatta a mellékhelyiséget, ahogy arra az Inspiration4 parancsnoka korábban utalt egy interjú során, Benji Reed el kell, hogy szomorítsa. Az üvegkupolát védő külső burkolati elemnek zárt állapotban kellett lennie ahhoz, hogy a vécét használhassák az űrhajósok.
Arról, hogy az Inspiration4-en a szívó ventilátornak pontosan milyen baja volt, sem a SpaceX, sem a legénység nem beszélt. Szerencsére semmilyen egészségügyi vagy más jellegű problémát nem okozott a hibás toalett.
(Borítókép: Az Inspiration4 legénysége, balról jobbra: Jared Isaacman, Haley Arceneaux, Sian Proctor és Chris Sembroski. Fotó: Inspiration4 / Reuters)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Tech-Tudomány
Valóban biztonságos a felhőben tárolni fényképeinket és dokumentumainkat?
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36
- Tech-Tudomány
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
A vád a fogyasztók megtévesztése.
március 25., 19:00
- Címlapon
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat
Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.
47 perce
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Tech-Tudomány
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.
tegnap, 18:32
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
3 órája
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
1 órája
- Tech-Tudomány
Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Megmutatta valódi arcát a jeges kontinens.
március 24., 17:02
- Tech-Tudomány
Az Apple a kisujját nyújtotta, de az EU letépte a karját
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54
- Tech-Tudomány
Keserű ízreceptorok lepik el a testünket
Most derült ki, mi a szerepük.
március 20., 20:34
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Tech-Tudomány
Döntött az Európai Parlament az óraátállításról
Ennek most sokan nem örülnek.
március 21., 13:13
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
16 perce
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
4 órája