Németh Nándor nyolcadik, női gyorsváltónk hetedik lett a vb-n

D KOS20230727061
2023.07.27. 16:00
Németh Nándor a nyolcadik helyen végzett 100 méter gyorson csütörtökön a fukuokai vizes világbajnokság medencés úszóversenyeinek ötödik napján – adta hírül az MTI.

Németh – aki tavaly a Duna Arénában az elődöntő szétúszásában országos csúcsot úszott, amit viszont Milák Kristóf a római Európa-bajnokságon megjavított (47.47) – az előfutamból a 14., már olimpiai szintet jelentő idővel ment tovább, az elődöntőben pedig egyéni csúcsát megjavítva, 47.62 másodperccel a negyedik időt szerezte meg.

Németh, aki a tavalyi fináléban hatodik lett, féltávnál ugyan még a negyedik helyen állt, de a második ötvenre kicsit lelassult, és 48.17 másodperces idővel nyolcadikként csapott célba.

Egy pár századdal jobban kezdtem, mint tegnap, de most nem bírtam el a végét. Remélem jövőre tudunk még valamit találni ebben a százban, és javulni

– mondta az MTI-nek Németh Nándor, aki arra kérdésre, hogy miképpen lehetne egy esti döntőben javulni, elmondta, erre keresi a választ egyelőre:

Ez az örök titok, hiszen ma mindent egy az egyben úgy csináltam, mint tegnap, ugyanakkor aludtam, keltem, reggeliztem, még ugyanakkor is úsztunk. Az érzéssel és az akarattal nincs baj, remélem tudok változtatni.

A számot az ausztrál Kyle Chalmers nyerte 47.15-tel

VIZES VB (FUKUOKA)

férfi 100 m gyors

  • 1. Kyle Chalmers (Ausztrália) 47.15 másodperc
  • 2. Jack Alexy (Egyesült Államok) 47.31
  • 3. Maxime Grousset (Franciaország) 47.42
  • ...8. NÉMETH NÁNDOR 48.17

Kovács és Kós is döntős 200 méter háton

Kovács Benedek a második, Kós Hubert a harmadik idővel bejutott a döntőbe 200 méter háton. Kovács – aki tavaly döntőt úszott ebben a számban a Duna Arénában, majd a római kontinensviadalon ezüstérmet nyert – az első elődöntőben kapott helyet. A 25 éves magyar versenyző a 14. idővel (1:58.17) lépett tovább a délelőtti előfutamból, az elődöntőben pedig 1:55.89-es idővel megjavította egyéni csúcsát (1:56.03).

Ezért jöttem, ezért edzettem ennyit. Nagyon jó volt a szélen úszni, hiszen a falról nem jönnek vissza úgy a hullámok, a mellettem lévő spanyolról meg tudtam, hogy másik számban is megy majd, így nem fogja annyira nyomni mondta az MTI-nek Kovács, aki így viszont a pénteki fináléban az 5-ösön, középen úszik majd. Soha nem volt még ilyen, nagyon kíváncsi leszek rá. Holnap újra szeretnék jobbat úszni, az Eb-n már sikerült, igaz, ott a középdöntőben lehetett kicsit spórolni.

A második elődöntőben volt érdekelt Kós Hubert, aki a harmadik idővel (1:57.27) várta a rajtot. Az Egyesült Államokban a legendás Michael Phelps korábbi edzőjével, Bob Bowmannel készülő magyar versenyző magabiztos teljesítménnyel, egyéni legjobbjától (1:55.95) mindössze négy századdal elmaradva megnyerte futamát.

Próbáltam nem nézelődni, csak a saját versenyemmel foglalkoztam. Bobbal azt beszéltük meg, hogy az első száz igazán fontos, utána láttam, hogy a többiek nem jönnek, ezért vissza is vettem– mondta Kós, aki hozzátette, nagyon örül annak, hogy Kováccsal együtt úszhatnak majd, hiszen évek óta tervezik, hogy egyszer együtt lesznek majd a vízben egy vb-döntőben.

Erre pénteken magyar idő szerint 13.59 órakor kerül sor.

Hetedik a női 4 x 200 méteres gyorsváltó

A 4 x 200 méteres magyar női gyorsváltó a hetedik helyen végzett. A Pádár Nikolett, Ábrahám Lilla Minna, Molnár Dóra, Késely Ajna összeállítású négyes 7:54.65 perces idővel zárt.

A számot a szenzációs formában lévő ausztrálok 7:37.50 perces világcsúccsal nyerték, ezzel a tavalyi, birminghami Nemzetközösségi Játékokon úszott 7:39.29-es rekordjukat adták át a múltnak.

A váltók küzdelmeiben az első három helyezett automatikusan indulási jogot szerzett a jövő évi párizsi olimpiára, a többi stafétának pedig a mostani ideje már beleszámít a versengésbe. A fennmaradó helyeket ugyanis az idei és a jövő évi dohai vb-n úszott eredmények alapján osztják ki.

női 4 x 200 m gyorsváltó

  • 1. Ausztrália (Mollie O'Callaghan, Shayna Jack, Brianna Throssell, Ariarne Titmus) 7:37.50 - világcsúcs
  • 2. Egyesült Államok (Erin Gemmell, Katie Ledecky, Bella Sims, Alex Shackell) 7:41.38
  • 3. Kína (Li Ping-csie, Li Csia-ping, Aj Jan-han, Liu Ja-hszin) 7:44.40
  • ...7. MAGYARORSZÁG (Pádár Nikolett, Ábrahám Lilla Minna, Molnár Dóra, Késely Ajna) 7:54.65

Továbbra is bombaformában szerepelnek az ausztrálok

A csütörtöki, ötödik napon öt döntőből hármat megnyertek. Az aranyakat tekintve viszont továbbra sem megy az amerikaiaknak, akik már a harmadik este nem hallgathatták meg himnuszukat.

A csütörtöki döntők további eredményei:

férfi 200 m vegyes

  • 1. Léon Marchand (Franciaország) 1:54.82 perc
  • 2. Duncan Scott (Nagy-Britannia) 1:55.95
  • 3. Tom Dean (Nagy-Britannia) 1:56.07

női 200 m pillangó

  • 1. Summer McIntosh (Kanada) 2:04.06 perc
  • 2. Elizabeth Dekkers (Ausztrália) 2:05.46
  • 3. Regan Smith (Egyesült Államok) 2:06.58

női 50 m hát

  • 1. Kaylee McKeown (Ausztrália) 27.08 másodperc
  • 2. Regan Smith (Egyesült Államok) 27.11
  • 3. Lauren Cox (Nagy-Britannia) 27.20

(Borítókép:  Németh Nándor a férfi 100 méteres gyorsúszás döntőjében a fukuokai vizes világbajnokságon 2023. július 27-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)