Wladár Sándor: Ezzel a döntéssel mindenki jól jár

2023.07.25. 09:52
Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke szerint mindenki jól jár azzal, hogy a vizes sportokat tömörítő világszövetség, a World Aquatics Budapestre helyezi át a székhelyét.

„Ezzel mindenki jól jár, mi, magyarok azért, mert egy olyan tudásközpont, egy olyan irodaépület, uszodakomplexum és kollégium épül majd meg, amely nemcsak a külföldi, hanem a magyar sportolók fejlődését is szolgálja” – nyilatkozta Fukuokában, a vizes világbajnokság helyszínén Wladár Sándor az M4 Sportnak.

A szervezet a keddi kongresszusán 172 igen és 3 nem szavazattal fogadta el a vezető testület, a Bürö által előterjesztett költözést, az eseményen részt vett és beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A szavazásnál jelen volt Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, valamint Gyurta Dániel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.

A most aláírt szándéknyilatkozat szerint a projekt 2026 végére fejeződik be, de az iroda költözése már januárban elkezdődik. Wladár Sándor elárulta, fontos része a megállapodásnak, hogy az edzőközpontban készülő ösztöndíjasok legalább 20 százaléka, illetve a világszövetség adminisztrációjában állást kapók legalább 50 százaléka mindenképp magyar lesz.

„A kettős életpályamodell új dimenzióba kerülhet azzal, hogy minden korábbinál több versenyzőnknek tudunk a WA égisze alatt segítséget nyújtani az egyetemi tanulmányaihoz és a felkészüléséhez” – tette hozzá Wladár Sándor.

Madaras Norbert elnök úrral felajánlottuk segítségünket, tapasztalatunkat a leendő uszoda üzemeltetésének és használatának optimalizálásához. Úgy gondolom, a WA Budapestre költözése megtiszteltetés az országnak és a mi szövetségeinknek, az edzőközpont pedig újabb kiváló lehetőség a hazai sportolóknak is

– mondta Wladár Sándor.