Hosszú élete legnagyobb válságát éli, ne önzően közelítsünk hozzá

2018.06.12. 07:22

Hosszú Katinka a Mare Nostrum nevű verseny első állomásán Canet-en-Rousillonban 200 vegyesen arany, 400 vegyesen ezüstérmet nyert. 50 háton és 100 háton állt még rajthoz, és gyűjtött össze helyezéseket.

Négyszázon Hannah Miley került elé, három századdal győzte le, már 2010-ben is csatáztak egymás ellen, akkor a skót nyert, 2013-tól viszont jött a magyar versenyző korszaka, a világrekordot is ő tartja.

„Nem szorul a védelmemre, háromszoros olimpiai bajnok, össze sem tudnám számolni, hány Európa-bajnokságot nyert. Ezen a versenyen csak annyi derült ki, hogy Katinka sem gép, hanem ember. Mi több, egy érző ember. El sem tudjuk képzelni, min megy most keresztül. Biztos vagyok benne, hogy vissza akar kerülni a csúcsra. Azt viszont eközben még csak nem is sejtjük, milyen nyomás van rajta. Öt évet kellett lezárnia, nemcsak érzelmileg, mentálisan is. Edzőt keres, működtetni szeretné a klubját, és még edz is. Összetett feladat, az egyik is elég lenne, teljes embert kíván” - magyarázta a győriek edzője, Petrov Iván.

A helyszínen lévő edzők és versenyzők elmondása szerint egy mosolygós és közvetlen versenyzőt láttak Franciaországban. Shane Tusup nem kedvelte, ha másokkal, akár magyarokkal beszélgetett, ebben most természetesen nagy változás van.

Petrov kiemelte, nem úszott rossz időt 400 vegyesen, 4:39,4 ebben az időszakban megfelelő, és Miley már egyébként is jobban készült erre az évre a Nemzetközösségi Játékok miatt.

„Ha valaki nem edz intenzíven az év első negyedében, annak meglesznek a nyomai. Ettől még csatában lesz az érmekért a nyári Eb-n. De ne essünk abba a hibába, hogy újra az önző elvárásaink felől közelítünk, miközben élete legnagyobb válságát éli egy csodálatos képességű úszónő. Empátiára, együttérzésre van szüksége.”

Hosszú Barcelonában és Monacóban áll rajtkőre a sorozat következő és befejező állomásán.