Hosszú: Most egy kicsit behúzom a féket

2018.01.30. 09:28

A hétvégén rendezik a 2018-as FFN Golden Tour sorozat első állomását Nizzában, amelyen az eredeti tervek szerint Hosszú Katinka is indult volna.

Kedd reggel a szervezők felé is megerősítette, hogy nem vesz részt a versenyen.

„Sok dolgot átgondoltam, mérlegeltem az elmúlt napokban az idei versenyzésemmel kapcsolatban,

és nemcsak a jelenlegi fizikai állapotom, valamint a sérülésveszély miatt

– írta a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka klubja, az Iron Aquatics.

"Mivel most később kezdtem a felkészülést, és a napi edzésrendem is másképp alakul, mint az előző években, természetes, hogy valamelyest változtatok a versenynaptáramon is.

Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem fogok indulni versenyeken, folyamatosan készülök most is, hiszen imádok úszni, eszembe sem jutott, hogy abbahagyjam.

Csak most egy kicsit behúzom a féket, és másképp alakítom a felkészülési időszakot. Amikor elérkezettnek látom az időt, ígérem, ismét ott leszek a rajtkövön.”

Hosszú december 29-én jelezte, hogy házassága edzőjével, Shane Tusuppal megpróbáltatásokon megy keresztül. Január 11-én az Év Sportolója gálán mindketten ott voltak, mindketten díjat kaptak, de külön ültek. Tusup elcsukló hangon kért bocsánatot, amire Hosszú úgy reagált, dolgoznak az ügyön, hogy megoldják problémájukat.

Január 20-án Antwerpenben versenyzett volna, de lemondta, ahogy az utána következő luxemburgi versenyt is.

A nizzai versenyen is részt szokott venni, de most nem teszi.

Sós Csaba szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, nem baj, ha pihen, mert 29 éves lesz idén májusban, és az előző öt évben folyamatosan, szinte megállás nélkül versenyzett, a szervezetének biztosan jót tesz, ha lazít egy kicsit.

Idén nem lesz világbajnokság - jövőre Dél-Koreában rendezik -, az augusztusi glasgow-i Európa-bajnokságon pedig akkor is indulhat, ha később kezdi el a felkészülését. Akár ki is hagyhatná egyébként, de mindig kiemelte, mennyire szeret Magyarországért úszni, ezért az a valószínűbb, hogy ott lesz néhány számban a rajtkövön.