Hosszú: Lökést adnak Shane magyar szavai

2018.01.12. 09:35

Hosszú Katinkát hatodszor választották meg az év legjobb sportolónőjének, az M4-nek a gála után arról beszélt, még mindig libabőrös lesz, ha arra gondol, mit jelentett a hazai közönség előtt úszni.

Nehezebb volt ez az év, mint előre sejtette - épp a hazai közönség miatt -, utólag bevallhatja, bár út közben nem foglalkozott a nehézségekkel.

Image uploaded from iOS (5)
Fotó: Huszti István

„De az ünneplés is édesebb.

Nehezen vallom be, de egy kicsit elfáradtam.

Annak ellenére, hogy hat aranyat nyertem a decemberi rövid pályás Európa-bajnokságon, hullámzó volt a teljesítményem, legalábbis az elért idők. Meg kell találni azt a tüzet, ami Rió előtt jellemzett. Nem volt idő megemészteni a sikereket, olyan gyorsan haladtunk előre, és közben annyi érzelem ért. Szerencsére kudarcból nem sok volt. Azt hiszem, mindketten elfáradtunk. Nem véletlen, hogy adtam magamnak két hét pihenőt az év végén” - mondta.

A 2018-as lazább év, mert augusztus elején Európa-bajnokság lesz, decemberben pedig rövid pályás világbajnokság Kínában. Jövőre lesz újra világbajnokság, 2020-ban pedig jön Tokióban az olimpia.

Nem kerülte meg a magánéletét érintő kérdést sem, bár az meglepte és furcsa neki, hogy már az is hír, ha egyedül megy az uszodába.

Meg kell tanulniuk kezelni ezt a helyzetet, mert ők is részesei annak, hogy ennyire népszerűek lettek, mivel aktív volt a jelenlétük a közösségi oldalakon. Megvoltak a sikerek, vannak nehéz időszakok is.

„Dolgozunk a megoldáson” - ismerte el a jövőjéről.

Meglepődtem Shane magyar szavain, és mindenképpen ad egy emocionális lökést, igen” - így összegzett az M4 sportcsatornának.