Bienerth Gusztáv bejelentkezett úszóelnöknek

2016.12.19. 09:31

Bienerth Gusztáv pályázik a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöki posztjára. A sportdiplomata, menedzser a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a Ferencváros jelöltje lesz a januári közgyűlésen, amit Gyárfás Tamás lemondása miatt tartanak.

A 2024-es budapesti olimpiai pályázat alelnöke, turizmusért felelős kormánybiztos sportolókkal, klubvezetőkkel, szakemberekkel, sportdiplomatákkal, támogatókkal, politikusokkal egyeztetett arról, hogy indul a posztért.

„Akik követték a ténykedésemet a magyar sport háza táján, azokat talán nem éri meglepetésként, hogy most, hogy az elnök lemondott, jelentkezem, ha nem is a posztért, de a feladatért, amelyet az úszószövetség vezetése jelent. Ez a rendkívül izgalmas feladat szorosan összefügg az eddigi tevékenységemmel, a magyar turizmus és a 2024-es olimpiai pályázat ügyével" – nyilatkozott Bienerth Gusztáv.

Bienerth élvezi Hosszú Katinka és a sportállamtitkárság támogatását is. A Nemzeti Sportnak azt mondta, szerinte nem fog újraindulni Gyárfás Tamás.