Hivatalosan is lemondott Gyárfás Tamás az úszóelnökségről, de még marad

2016.12.14. 13:34 Módosítva: 2016.12.14. 14:03

Rendkívüli elnökségi ülésen jelentette be lemondását a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Gyárfás Tamás. Írásban is benyújtotta a lemondását.

„Bár ezt azonnali hatállyal kívánta megtenni, az elnökség a szövetségi ügyvitel zavartalansága érdekében egyhangú szavazással úgy döntött, hogy felkéri Gyárfás Tamást, a közgyűlés időpontjáig maradjon a hivatalában” - írja közleményében a szövetség.

A közgyűlés után Gyárfás sajtótájékoztatót tart, amit az alábbi videón élőben követhet. (Ha nincs hang, a videó jobb alján nyomjon a hangszóróra!)

Gyárfás Tamás sajtótájékoztatója

Az elnökség ezt követően 2017. január 8-ára tűzte ki a rendkívüli közgyűlést, melynek egyetlen napirendi pontja az új elnök megválasztása lesz. Az elnökség megszavazta a jelölő-bizottság tagjait, Ugrin Tamás, Fábry György és Pozsgati Tamás ügyvédeket.

Az ülésen az elnökség egyetlen tagja sem mondott le mandátumáról. 

Csurka Gergely, a MÚSZ sajtófelelőse ismertette a fenti közleményt, majd Gyárfás Tamás egyből az újságírói kérdésekre válaszolt. Az elnök elmondta, nem érzi hibásnak magát és most az sem tudja megmondani, hogy indul-e, ha jelölik az elnöki posztra. Az elnök Seszták-miniszterrel is találkozni fog, a 2017-es világbajnoksággal kapcsolatban.  Gyárfás megemlítette, bántja, hogy voltak médiumok, amelyek nem illően bántak vele és az üggyel kapcsolatban.

Nem a reptéren felvett egyenpoló miatt (amelyen a távozásra szólították fel az úszók) döntött a távozás mellett. Elmondta, abban is hibásnak tették, amelyben egyáltalán nem volt az, és itt a sokat vitatott kabalafigura projektet emlegette, valahol az volt az utolsó csepp a pohárban és akkor döntött a lemondás mellett.

Állítja, nem volt semmiféle politikai nyomás a távozásában. Szóba hozta, mint lehetséges utódot Seszták Miklóst, Szabó Tündét. Reméli, szeretné, hogy ha a világbajnokság lebonyolítása, szervezése nem csorbulna a lemondásával. Csurka Gergely hozzátette, a LEN és a FINA vezetői egyáltalán nem örülnek a kialakult helyzetnek.

A távozó elnök az Index kérdésére azt mondta, Hosszú Katinka páratlan teljesítményt nyújtott az idei világversenyeken, de a többiek sikere mellett sem kell elbújni, hiszen így is kimagasló eredményt ért el a magyar úszósport 2016-ban. Gyárfás szerint az úszók többsége nem a lemondatását akarta, hanem a jobb kommunikációt kívánta, felemlítve többek közt Gyurta nevét. Aztán Csruka felé fordulva jelezte, hogy szerinte jó a kommunikáció, hiszen azt egy kiváló szakember viszi, nem csak a MÚSZ-ban, hanem az európai szövetségben is. Aztán nagy vonalakban kijelentette, hogy sok mindent nem csinálna másképp.

Arról is beszélt, hogy nem takarékossági, hanem szakmai okokból vontak meg bizonyos összegeket úszóktól. A külföldi túrák költségeit csökkentették, de kizárólag szakmai okokból. Szóba hozta a Nemzeti Sport főszerkesztőjét, aki szerinte a lapja azért személyeskedik, mert pár éve nem adott Szöllősi Györgynek 5 millió forintot a Sportcsillagok Gálájára. És lesz Szöllősi-Gyárfás nyílt tv-vita is. A világbajnokság szervező-bizottsági vezetésről nem akar lemondani, de félre áll, ha kell. Tanácsadó azért szívesen maradna. 

Aztán hosszú-hosszú monológ után végül kiderült, mire is akar célozni, végül kibökte, a FINA-ban és a LEN-ben betöltött pozíciója akkor is megmarad, ha távozik. Persze onnan is el lehet küldeni, legfeljebb a magyar úszósport veszít egy fontos nemzetközi széket, mert a helyére nem ül automatikusan az új elnök.