Mi a titokzatos ügy, ami miatt kirobbant a legújabb Gyárfás-Nemzeti Sport-háború?

2016.12.12. 08:52 Módosítva: 2016.12.12. 08:53

Vasárnap este megelőző csapásként az úszószövetség szerdán lemondó elnöke, Gyárfás Tamás nevében levelet kaptunk, amelyben egy akkor még meg nem jelent cikk állításait cáfolták. A levél számos furcsasága ellenére jó pár erős mondat is jellemzi, erről itt írtunk bővebben.

Akkor még nem igazán lehetett sejteni, pontosan miket cáfol a szövetség a lemondó elnök nevében, de a hétfői Nemzeti Sport, igaz jól eldugva a 14. oldalon mindenféle címlapi utalás nélkül, megírta, amit napokkal ezelőtt a Hvg is megszellőztetett. Az az érzésem, hogy ha Gyárfásék vasárnap nem írnak levelet a szerkesztőségeknek illetve különböző blogoknak, az egész teljesen észrevétlen marad. De lássuk az állításokat.

A Nemzeti Sport szerint jóllehet Gyárfás rendszeresen hivatkozik a magyar úszósport érdekében, kvázi ingyen végzett munkájára, valójában százmillió forintos nagyságrendű bevétele származott például abból, hogy a nemzetközi szövetség hivatalos lapját,a a FINA Aquatic World Magazine-t évek óta a cége adja ki évente 200 ezer dollárért. (Ez nem az az újság, amely két éve Hosszút doppingolással gyanúsította).

A FINA, azaz a nemzetközi úszószövetségben alelnöklő Gyárfás amúgy maga felelős a médiaügyekért, miközben cége, a St. Plusz Kft. adja ki a kéthavonta megjelenő lapot, de a szövetség hivatalosan nem tartja összeférhetetlennek a két pozíciót.

A sportlap hivatkozik olyan kritikusokra, akik a nemzetközi szövetség egyéb kiadásait is kifogásolják, például, hogy napi 400 dolláros napidíjat fizetnek a vezetőknek, de nem nyilvánosak az erről szóló összesítések. A laphoz eljuttatott összesítés szerint Gyárfás cégének csak 2013-ban 350 ezer dolláros bevétele volt, és négy éven át ennek a pénznek a négyszerese érkezhetett hozzá. Gyárfás egyébként azt írta, ez az összeg fényévekre van a valódi összegtől.

Felróják, hogy a Nap TV egykori Angol utcai székházát jelképes egy forintért adja ki Gyárfás a lap szerint valamelyik cége a 2017-es vizes vb szervezőbizottságának és a lebonyolító állami cégnek, miközben a bérlő százmilliós nagyságrendű felújítást végzett el benne, ami végső sorban majd Gyárfás vagyonát fogja gyarapítani. Szintén a lap információi szerint "Gyárfástól vagy egy cégétől bérli" a magyar úszószövetség a Kossuth tér melletti irodáit is, az állami Bp2017 Nonprofit Kft pedig rendszeresen hirdet a nemzetközi szövetség lapjában. Erre Gyárfás azt írta. 

„A MÚSZ-nak az ingatlant nem kellett renoválnia, az optimális állapotban áll rendelkezésére. (...) 6 számába hirdetést rendelt meg, számonként 1000 Euro-ért.” 

Ezekre az állításokra írta vasárnap Gyárfás az ominózus levelet, amelyet hétfőn hajnalban egy újabbal egészített ki, és amelyet a szervezőbizottság fejének, Seszták Miklós fejlesztési miniszternek:

Mélyen tisztelt Miniszter Úr!

Kedves Miklós!

Mint, ahogy azt T. Miniszter úrral, a 2017. évi szervező bizottság elnökével közöltem saját megfontolásból, annak érdekében, hogy a vb felkészülés légköre biztosított legyen, a rövidpályás világbajnokságról történő hazaérkezésemet követően lemondok a MÚSZ elnöki tisztségemről. Mertem feltételezni, hogy Hosszú Katinka és Shane Tusup párral kialakult negatív kapcsolatom alapján most ezzel segítek a legjobban. Mint időközben sorra értesültem arról, hogy a világklasszis páros mögött felsorakozó versenyzők egyike sem kérte a lemondásomat, valamennyien csak amellett szólaltak fel, hogy a javítás, a jobbítás szükségszerű. Ennek ellenére az álláspontom nem változott. Más kérdés, hogy eddig csendben tűrtem, senkinek nem nyilatkoztam, abban a reményben, hogy így szép lassan a háttérbe húzódhatok. Feltételezésem rossz volt. Elfogadhatatlan számomra, hogy rendre megalázzanak, megszégyenítsenek. Talán nem túlzás, ennél azért többet tettem a magyar úszósportért, de netán még a világbajnokság remélt sikeréért is. Tisztelettel kérem, hogy korábbi pozitív visszajelzésének megfelelően T. Miniszter úr, mint a szervező bizottság elnöke segítse elő, hogy méltóképpen válhassak meg 23 év és 8 hónap után a Magyar Úszó Szövetség elnöki tisztségétől.