Hosszúra mutogat a szövetség a váltó visszaléptetése miatt

2016.12.10. 18:53

Hargitay András úszókapitány, miután megbeszélték Hosszú Katinkával, visszaléptette a női válogatottat a 4x200-as váltótól. Az úszószövetség Facebook-oldalán megjelent Hargitay nyilatkozata is, aki azt mondta, „úgy döntöttünk Katinkával, dobjuk a váltót a regenerálódás miatt. Nem jutott volna ideje a pihenésre az esti program előtt, ha még a váltót a bevállalja.”

Az egyébként is sűrű programban az hozott további kavarodást, hogy „ Késely Ajna betegsége nem jött rendbe, így a váltó csak akkor állhatott volna rajthoz, ha Katinka hajlandó délelőtt is úszni ”. Hosszú azonban  nem vállalta a 4x200-as váltót, így a csapat nem indulhat.

Hosszú az eredeti elképzelések szerint csak a döntőre állt volna be. Így most négy bevethető női magyar úszó van: Hosszú, Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka (ő csak a váltó miatt utazott ki) és Verrasztó Evelyn.

Mindezt a szövetség így kommunikálta: