Egy bámulatos lépéssel megfordítható a veszni látszó parti

2020.04.18. 09:17 Módosítva: 2020.04.19. 12:56

A parti két szereplője Lucskovszkij és Gridnyev, akik 1976-ban, az akkori Szovjetunió területén játszották le. Nem ültek egymással szemben, a levelezési sakknak hódoltak. Ennek lényege: borítékban küldték egymásnak, mit lép az egyik és mit válaszol erre a másik.

Molnár Réka Molnár Réka
A fehér királynő

Gridnyev türelmetlenül kortyolta a szokásos reggeli fekete teáját. Sandán oldalra nézett a nappali közepén már a fehér királynő nélkül álló sakktáblára. Most aztán nyerni fog, a királynő elesett, Lucskovszkij is biztos érzi a vesztét, azért nem ír még mindig.
A sakktábla mellé lépett és a teába kortyolt. A tea melegségével együtt hirtelen kellemes nosztalgia járta át a testét, a torkában kezdődött, aztán az izgalom egészen gyomorig hatott: istenem, milyen szépen nyitottam azzal a gyaloggal - gondolta. Minden egyes korty egy-egy gyönyörű lépését idézte fel, az érlelődő győzelem mámorát csak az az égető kérdés bontotta meg, hogy mégis hol van már Lucskovszkij levele? Elfelejtett írni? Talán érzi a vesztét és ily gyáván adta fel? Vagy talán a postás? Enyveskezű, mindig is tudta róla a lakóház, de hát miért pont erre a levélre lenne szüksége? Gridnyev nem értette, dühítette a tehetetlenség, hirtelen elöntötte a méreg, gyűlölte a postást, haragudott Lucskovszkijra, még az elesett fehér királynőre is. Szövetkeztek a győzelme ellen.

Pár nap múlva jött a levél. Gridnyev izgatottan tépte fel, kereste a megszokott futó G7 vagy gyalog H3 utasításokat, bármit írt volna Lucskovszkij, már egyből tudta volna, mit ír majd rá vissza. A levélben azonban ennyi állt: Sakk matt. Gridnyev a sakktáblára nézett, a levélre, újra a táblára, vissza a levélre. Forogni kezdett vele a szoba, leborult az asztal mellé. Hogy felejthette el, hogy nem is ő van a feketével? - vonta kérdőre a fehér királynőt.

Kedves olvasó, ez a mininovella az Index első novelláskötetének megjelenése alkalmából született. Az Istennek nehéz a kortárs magyar prózairodalom tizenhét meghatározó szerzőjének 26 novelláját tartalmazza. A kötet itt megvásárolható.

Amikor bekapcsolódunk a játszmába, a világos szorult helyzetben van, mert az ellenfél futója próbálja elkergetni a nagyátlóról a vezérét, hogy aztán g2-n egyszerű mattot adjon. Nem tudjuk, milyen grimaszt vágott a sötéttel harcoló játékos, amikor megkapta a levelet, és abban egy olyan lépést, ami azonnal mellbe vágja az embert. 

image

Nem könnyű észrevenni, érdemes sokáig tanakodni a tábla előtt, mert annál szebb lesz a felismerés.

Szóval, világos lép, és egy igazán szemrevaló lépéssel eldönti a partit. Kállai Gábor nemzetközi nagymester, a sakkozók korábbi kapitányának levezetése a megfejtés alatt olvasható.

Megfejtés

Úgy néz ki, hogy világos feladhatja, mert ha elviszi a támadásból a vezérét, akkor g2-n mattot kap. Csakhogy 1. g4!! után fordul a kocka, mert a g4-gyalog elvágja a sötét vezér útját c8-felé, így egyszerre lóg vízszintesen a sötét vezér és fenyeget Bc8 matt is, ezért sötét ahelyett, hogy nyerne, legalább vezért és játszmát veszít!