WTCR: harmadával csökkennek a futamok, részben a koronavírus miatt

2020.02.19. 04:48

Költségracionalizálási okokból újra változtatnak a túraautó-világkupa (WTCR) lebonyolítási rendszerén, és 2020-ban ismét csak egy időmérőből és két futamból áll majd egy versenyhétvége, szemben a 2019-ben rendezett két időmérőt és három futamot jelentő programmal. A döntés hátterében a Nemzetközi Automobil Szövetség Túraautó Bizottságának ajánlása áll, ami több más főszereplővel együtt a költségcsökkentés oldalán volt.

Az egy időmérő marad a három szakaszra osztott rendszerben, aminek utolsó harmadában a legjobb öt küzd majd az első rajtkockáért. A két futam között három kör eltérés lesz a második, főfutam javára (ez lesz a hosszabb), ez alól szokott módon kivételt képez a 25,378 km hosszú Nürburgring Nordschleife, vagyis a németországi verseny.

A költségcsökkentésen a program rövidebbre, szorosabbra vágásával is igyekeznek segíteni a szervezők, ahol nem indokolja külön, másképp megoldhatatlan eltérés, két napból áll majd a versenyprogram.

Ezzel egy időben egy munkacsoportot is létrehoztak, ami további költségcsökkentési lehetőséget vizsgál és dolgoz ki a 2021-es szezonra felkészülve, közölték a WTCR szervezői, hozzátéve, hogy a változások sosem jók, de jelen esetben elkerülhetetlenek voltak, hogy a sorozat továbbra is vonzó maradjon a privát csapatok számára. Ráadásul a csapatok, gyártók gazdasági működésére komoly hatással volt a kínai koronavírus, így ezt is figyelembe kellett venni az új, gyorsan elfogadott intézkedések felvázolásakor.

A spórolás a csapatokat is új megoldásokra készteti majd – a két autót indító csapatok 12, a háromautós istállók 18 fős stábbal dolgozhatnak, csapatonként viszont csak 10-en kapnak olyan karszalagot, ami feljogosítja a csapatok tagjait az autón való szerelési munkálatok elvégzésére.

A  WTCR-versenynaptár

  • április 24-26. – Magyarország, Hungaroring
  • május 20-23. – Nürburgring Nordschleife, Németország
  • június 5-7. – Slovakia Ring, Szlovákia
  • június 19-21. – Vila Real, Portugália
  • július 3-5. – MotorLand Aragón, Spanyolország
  • július 24-26. – Salzburgring, Ausztria
  • szeptember 18-20. – Ningpó, Kína
  • október 16-18. – Indzse, Dél-Korea
  • november 19-22. – Guia versenypálya, Makaó
  • december 10-13. – Szepang, Malajzia