A 31 éves újonc Pulai szélárnyékában lett olimpiai bajnok

000 APP2000092760591
2020.06.24. 09:08

1996-ban még a Horváth, Kolonics pár nyerte meg a kenusok ötszáz méteres versenyét az olimpián, majd 2000-ben a Pulai, Novák egység lett a világ legjobbja.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, időrendben emlékezünk a győztesekre Hajós Alfrédtól a rövidpályás gyorskorcsolya-váltóig.

Nem túl gyakori, hogy valaki 31 évesen készülhet pályafutása első olimpiájára. A kenus Novák Ferencnek korábban esélye sem volt, hogy ott lehessen egy olimpián, 1999-ben azonban rátalált Pulai Imrére. Pontosabban már két évvel korábban, de akkor a két igen eltérő testfelépítésű sportoló nem tudott hatékonyan evezni, és a magyar bajnokságon gyengén mentek. A korábbi világbajnok kenus, Szabó Attila azonban rábeszélte őket, hogy tegyenek még egy kísérletet, és az edző szeme nem tévedett. Még a szakosztályban is sokan kételkedtek abban, hogy ebből tényleg egy jó, versenyképes egység alakulhat. A szövetségtől sem kaptak támogatást.

Novák egy barátja hívására ment kenuzni, és nagyon boldog volt, amikor az egyesben olimpiai bajnok Tatai Tibor csoportjába került. A bajnok kisugárzása megfogta, mert Tatai előbb megszerettette velük a természetet, a víz szabadságát, játszva tanultak. Novák kitartása és szorgalma viszont sokáig csak nem akart megtérülni. A sportból nem is tudott megélni, ezért a második kerületben egy borozót üzemeltetett, ahol nem ritkán beállt a pult mögé is.

Pulai már három olimpián (1988, 1992, 1996) járt, amikor találkoztak, de mindig egyesben versenyzett. Amikor Pulai újonc volt Szöulban, csalódásnak értékelte a hatodik helyet, még ha kisebb sérüléssel is bajlódott. 1992-ben hátsérülése miatt le kellett mondania az ezer méterről, ötszázon ötödik lett. 1995-ben egyéniben világbajnok lett, majd az atlantai olimpián a harmadik helyen ért célba 500 méteren, de az azt követő két világbajnokságra ki sem jutott, ezért különösen fájdalmasan érintette, hogy Szegeden nem lehetett a csapatban.

1998-ig a Horváth, Kolonics duó egyeduralkodó volt nemcsak itthon, hanem nemzetközileg is. 1999-ben viszont kihasználta a visszaesésüket a Pulai, Novák egység, és a milánói vb-n ezüstéremig jutott. Csak a célfotó tudta eldönteni a versenyt, Pulai mondta is rögtön a lengyel Jedraszko és Baraskiewicz duónak, hogy az olimpián majd fordulni fog a sorrend.

Az olimpia előtti válogatókon is jól mentek, olyannyira, hogy Kolonics két párral is megpróbálkozott, hogy legyőzze őket, de nem sikerült. Pulaiék ötszázon, valamint ezer méteren is kiharcolták az indulás jogát. (Utóbbit szétlövésben, a Hüttner, Fürdök párost verve kaparintották meg.)

Az olimpián az ezerméteres döntőben aztán kisebb csalódásra az ötödik helyen értek célba, nem voltak elégedettek, érmet szerettek volna. Előzetesen ezt a távot gondolták erősebbnek.

Ötszázon a kettes pályára kerültek, és örültek annak, hogy a szélen, a kvázi surranópályán vannak. A fináléra minden erejüket összegyűjtötték, plusz nagy szerencséjük volt a széllel is, mert ahogy felborult a program, a halasztások miatt nem volt klasszikus olimpiai hangulat. Rájuk kifejezetten jó hatott a csúszás, nem rágódtak azon, hogy olimpián vannak, csak egyszerű káoszversenynek gondolták.

Az volt a tervük, hogy nem kell erősen rajtolni, mert a szembeszél kiszívja az energiát, és az a legfontosabb, hogy az utolsó száz méterre még legyen erejük. A magyar és a lengyel hajó féltávnál már kiemelkedett a mezőnyből, különversenyükké változott a döntő.

400 méter könyékén volt, hogy húzásról húzásra változott a helyzet az élen, egyszer a magyarok, egyszer a lengyelek vezettek. Senki sem mert volna jósolni, mi lesz a nagy hullámokkal nehezített pályán. A hajrában aztán még valahonnan előszedték utolsó tartalékukat a magyarok, és váltani tudtak, így fél méterrel megelőzték a lengyeleket, akik a célba érés után beborultak a vízbe. 25 századdal volt gyorsabb a magyar páros.

Pulai és Novák győzelme
  1. Pulai, Novák – 1:51,28
  2. Jedraszko, Baraskiewicz – 1:51,53
  3. Pricop, Popescu – 1:54,25

A felkészülésükhöz hozzátartozik, hogy amikor már Ausztráliában voltak, Novák külön edzett, a mozgását egyedül próbálta csiszolni a 110 kilós, majdnem 2 méteres Pulaiéhoz, aki mögött eltörpült a hajóban, körülbelül 35 kilóval volt könnyebb társánál. (Az egész kenus mezőnyben Pulai volt a legsúlyosabb.)

„Törpe a beceneve, de ebben a futamban felnőtt hozzám. Igaz, így is csak másodiknak ment át a célvonalon, mert az első én voltam” – viccelődött Pulai az eredményhirdetés előtt. Ezt a mondatát nagyon sokszor idézték, mert jól visszaadta a humort. A poénok az első pillanattól összekötötték őket, és ez tudatos volt részükről. Sok olyan páros volt a történelemben, amelyek tagjai vérig sértették egymást, és gyakorta veszekedtek. „Az örömünket, vagy a kritikáinkat jobban be tudtuk fogadni, jobban meg tudtuk élni ezzel a sajátos kommunikációval” – mondta a hazai szövetség (MKKSZ) évkönyvében Pulai.

Novák arról beszélt a döntős futam után a tévében, hogy ő végig tudatosan volt szélárnyékban Pulai mögött, ez volt az edzői utasítás is. Előrefelé keveset látott, szinte semmit, de nagyon jól érzékelte a többiek erejét, hol helyezkednek el, mikor kell rákapcsolni, és erről informálta is Pulait.

„Szerettem volna, hogy szembeszél legyen, de ez majdnem kilökött a hajóból. Azt tudtam, hogy az ezren győztes románoknak ez nem ízlik, de tényleg megviselte őket. Még jó, hogy odaszíjaztam a lábam a hajó fenekére. Kicsit vérzett, de megérte” – lihegte a partra szállás után Pulai.

Pulai megpróbálkozott még a 2004-es olimpiai részvétellel, de nem jött neki össze. Aztán áttért a szánkóra, de nem teljesült nagy vágya, hogy téli olimpikon is lehessen. Pillanatnyilag edzősködik, észt tanítványai vannak. Fia, Bence az úszásban szerepelt a riói olimpián. Novák Ferenc is edző lett, dolgozott Nagykanizsán, az indonéz válogatott mellett is.

(Borítókép: Pulai Imre és Novák Ferenc magyar kenu kettes futama harmadik legjobb idejét éri el a syndney-i olimpia kajak-kenu versenyén 500 méteren a Sydney-től nyugatra fekvő Penrith-tavon 2000. szeptember 27-én.

Fotó: Thomas Coex / AFP)