A hegedűművész az olimpián ért a csúcsra

2020.04.03. 05:02

A kardvívást évtizedekre meghatározó nagy hármasból (Gerevich Aladár-Kovács Pál-Kárpáti Rudolf) a legfiatalabb, az 1956-ban 36 éves Kárpáti Rudolf szerezte meg utoljára az egyéni olimpiai bajnoki aranyat. Akkor viszont veretlenül nyert.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Döntést hoztunk, hogy a magyar olimpiai csapatnak egyetlen feladata és kötelessége van: minden idegszálával a legjobb eredményekre törekedni!”

Ezt a döntést a magyar csapat Prága mellett, Nimburgban hozta meg, innen indultak el, a forradalom után Melbourne-be 1956-ban. Mindezt Kárpáti önéletrajzi könyvében írta le. Sokan írták már le, hogy az volt a siker kulcsa, hogy sikerült kizárni a külvilágot, és Kárpátinak ugyanezt kellett tennie, ha sikeres akar lenni. Csapatban már kétszeres bajnok volt, négy évvel korábban három magyar állt a dobogón, ő akkor sérülése miatt nem indult.

A zeneakadémiát 1942-ben elvégző Kárpátinak veretlenül jött össze az arany.

Kárpáti stílusában két vívóiskola egyesült, mert az olasz Italo Santellinél kezdett, majd a másik korszakos mester, Borsody László egyik tanítványa, Balogh Béla vette át a felkészítését. Balogh később külföldre ment, onnantól Somos Béla csiszolta a tudását. Kárpáti volt az egyetlen, aki az 1956-os nyolcas olimpiai döntőbe veretlenül jutott be, sem a csoportkörben, sem a körmérkőzéses rendszerű elődöntőben nem volt egyetlen megingása sem. Kovács és Gerevich egyaránt két vereséggel jutott be a döntőbe.

Lobogó,-1964
Fotó: Lobogó, 1964 / Arcanum.hu

A szokásoknak megfelelően a magyarok egymás ellen kezdtek, Kárpáti mindjárt Kováccsal, és a címvédőt 5:3-ra verte. Utána jöhetett egy végletekig kiélezett meccs Gerevichcsel szemben, és 5:4-re nyert Kárpáti. Ezzel olyan lökést kapott, hogy a lengyel Zablocki meg sem tudta vágni. (5:0). Az olasz Narduzzit 5:3-mal, a szovjet Kuznyecovot 5:2-vel múlta felül. A francia Leferve ellen már az aranyérem volt a tét. És most megint térjünk vissza a könyvéhez: 

„Csak felvillanó emlékeim vannak ezekről a napokról, arra emlékszem csupán, hogy a sorsdöntő mérkőzést a franciával vívtam. Régi harcos volt. Előre felépítettem magamban az egész asszó taktikáját. Elhatároztam, hogy nem zökkent ki sem a versenybíróság esetleges tévedése, sem az, ha esetleg nem sikerülne egy akció. 4:1-re vezettem, de már eleve elhatároztam, hogy úgy vívok 4:0 esetében is, mintha 4:4 lenne az eredmény, és csupán egy találaton múlna a győzelem.

Az ötödik, a győztes találatot úgy akarom elérni, hogy Lefevre a hasát védje, és én külső kezet vágok. (Balkezes volt). A kezdet túl jól sikerült. Rövid hasvágásokkal csalogattam az úgynevezett kvart (quart) védésbe, míg egyszer csak belépett rövid vágásomba: kivédte és a visszavágás nálam volt... Nem tágítottam, annál is inkább, mert azt reméltem, megpróbálja megismételni az előbbi, részére sikeres akciót. Most már nagyon vigyáztam. Hosszú ideig készítettem elő, és csak egy-két nagyon rövid, villanásnyi mozdulattal mutattam, hogy megint hasat vágok. Végre indult. Egy másodperc töredékéig a hasa felé borítottam a pengémet, és... sikerült! Belépett, védte a hasát, de én oldalt vágtam! Nem is várta meg az ítéletet. Feltolta a maszkját és fanyar, de egy kicsit cinkos mosollyal nyújtotta a kezét”

A végeredmény:

  1. Kárpáti Rudolf - Magyarország
  2. Jerzy Pawlowski - Lengyelország
  3. Lev Kuznyecov - Szovjetunió

Ha a csapatsikernél azt mondtuk, hogy a magyar iskola nagy diadalát láttuk, akkor ezt megismételhetjük. Pawlowskinak Kevey János volt a mestere, míg a szovjet edzők úgy építették fel a sportágat, hogy a legsikeresebb országot, vagyis a magyart tanulmányozták.

A Muzsika című folyóiratban hitvallását így foglalta össze Kárpáti 1962-ben.

"Nem a sport az első az életemben. Hegedűtanszakon tanultam a Zeneakadémián, a vívást eleinte csak kiegészítésnek szántam. Hogy most az emberek inkább úgy ismernek, mint vívót? Hát a zenében nem nyertem olimpiát.”

Ebben kifejtette a zene és a sport rokonságát is: ritmusa van a támadásnak, és aki ezt a megközelítést nem érzi, abból nem lesz jó vívó sohasem. Négy évvel később Rómában megvédte egyéniben az első helyét – erre csak Fuchs Jenő volt képes előtte -, és a győztes csapatnak is a tagja volt.