Egy csapatarany, amire az egész világ felkapta a fejét

F  TO19520716011
2020.03.23. 10:38

1952-ben a tizenegyedik megszerzett aranyéremmel rekordot döntött a magyar sport, mert addig olimpiákról tíz első hely volt a legtöbb. Helsinkiben a női 4x100-as gyorsúszóváltó szerezte meg az aranyat, ráadásul ezt az első helyet csak nagyhatalmak nyerték előtte is, utána is. Szimbolikus győzelem volt, négy kivételes, mégis közel azonos képességű úszóval. Azóta sem sikerült ilyen erős csapatot kiállítani.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet szerzett. A tokiói olimpia július 24-i nyitányáig a győztesekről emlékezünk meg.

Volt már annak az 1948-as olimpián is néhány jele, hogy a magyar női gyorsúszás erős, mert a váltó az ötödik helyen zárt. Mindez azért fontos, mert a háború előtt a női úszás gyerekcipőben járt, a háború után viszont hatalmasat fejődött, mert remek edzők készítették fel a szorgalmas csapattagokat. Akkor hüledeztek a világban, hogy naponta két kilométert is úsznak, ez ma már a tizenéveseknél is elfogadott, de akkor forradalmi újításnak számított.

1948-ban a Littomeritzky Mária, Novák Ilona, Temes Judit, Székely Éva összeállítású csapat versenyzett. Négy év múlva berobbant a legjobbak közé a 17 éves Szőke Kató, aki értelemszerűen a londoni olimpián még nem versenyezhetett, de nagy lökést adott a váltónak. Novák Ilona öt évvel fiatalabb húga, Éva is egyre markánsabb erőt képviselt, ő már 48-ban is bronzérmes volt.

A-Színes-Sport,-2000.-december
Fotó: A Színes Sport, 2000. december / Arcanum adatbázis

A júliusi olimpia előtt a váltó áprilisban Moszkvában indult egy nemzetközi versenyen, és néhány tizeddel világcsúcsot javított (4:27,2).

Az olimpiai előfutamban még nem a legerősebb összetételű négyes úszott, mert Rajki Béla kapitány taktikázott egy kicsit. Littomeritzkyt nevezte kezdőnek, a csapat a harmadik legjobb idővel (4:32,5) került a nyolcas fináléba. Az amerikaiak négy, a hollandok két másodperccel jártak a mieink előtt.

A döntőben aztán a kapitány úgy határozott, hogy Novák Ilona kezd, őt Temes váltja, a harmadik ember Novák Éva, a befejezést pedig Szőkére bízták. Arra a Szőkére, aki néhány nappal korábban nagy hajrával megnyerte a 100 gyors döntőjét a kettes pályáról indulva.

Rajki azt remélte, hogy Temes beállításával ez a különbség eltűnik, és akkor harcban állhatunk az első helyért. A különbség könnyen eltűnt, és tetemes előnnyé változott.

Ez lett a sorrend:

  1. Magyarország – 4:24,4
  2. Hollandia – 4:29,0
  3. Egyesült Államok – 4:30,1

A csapat majdnem három másodperccel faragta lejjebb a világrekordot, és végig vezetve, előnyét folyamatosan növelve ért célba. Hétméteres előny alakult ki a végére, csak a második helyért volt nagy csata. Nézzük külön-külön az életkorokat és a részidőket

  • Novák Ilona, 27 éves (1:07.8)
  • Temes Judit, 21 éves (1:05.8)
  • Novák Éva, 22 éves (1:05.1)
  • Szőke Kató, 17 éves (1:05.7)

Három versenyző is 1:06-on belül úszott, ha bekalkuláljuk a repülőváltást, még akkor is igen komoly teljesítmény. Különösen azért, mert egyik riválisnak sem volt olyan úszója, aki 1:06-on belül ért volna célba. A mieink átlaga: 1:06,1 volt, szóval jóval a világ előtt jártunk. A Népsport is érezte, hogy a történelmi győzelemnek meg kell adnia a módját, ezért megszólaltatta az összes bajnokot, noha ez akkoriban ez nem volt divat.

Novák Ilona: „Azt hiszem, nem vallottam szégyent. Örülök, hogy előnyt tudtam szerezni, és megtettem a kötelességemet.

Temes Judit: Sokkal jobban ment az úszás, mint az egyéni versenyben. Boldog vagyok, hogy megszereztük az otthoniaknak ezt a nagy örömöt.

Novák Éva: Délelőtt kissé szurkoltam, féltem, hogy a 100 méter után délután kiütközik a fáradtság. Olyan jó testi és lelki állapotban voltam azonban, hogy semmi fáradtságot nem éreztem

Szőke Kató: Nagyon boldog vagyok, hogy a második aranyérmet is megszereztem. Üdvözletemet küldöm mindazoknak, akik bíztak bennünk és akiknek nem okoztunk csalódást.

Temes szavaihoz annyit érdemes hozzátenni, hogy az egyéni versenyben harmadik lett. Ezért is érdekes, hogy azt nyilatkozta, jobban ment neki, mint az egyéni versenyben. Kevéssel a rajt előtt elszakadt egyébként az úszósapkája, de Rajki az utolsó pillanatban szerzett neki egyet. Novák Éva sokoldalúságáról sokat elárul, hogy szerzett még két ezüstöt, az egyiket 200 mellen Székely Éva mögött - ezt a finálét a váltó előtt rendezték -, 400 gyorson pedig pár nap múlva csapott be a célba Gyenge Valéria mögött. Boldogan nyilatkoztak az edzők.

Zalai-Hírlap,-1976.-június
Fotó: Zalai Hírlap, 1976. június / Acanum adatbázis

Rajki Béla: Bíztam ebben a győzelemben, de nem gondoltam, hogy ekkora fölénnyel nyerünk. A felkészítés jól volt időzítve, az olimpiára érték el legjobb formájukat. Nagy dicséret illeti Novák Ilonát, aki jobban úszott, mint vártuk. Elégedettek lettünk volna, ha nem marad le a többiektől, ezzel szemben már előnyt szerzett. Minden, dicséretet megérdemel másik három úszónőnk is. Ez a győzelem is megmutatta, hogy helyes az edzésrendszerünk, ezen az úton kell továbbhaladnunk.

Hunyadfi István, Novák Éva trénere: Nagy boldogság a magunk munkájával részt vállalni a sikerben, mert ez arra ösztönöz bennünket, hogy további kiváló úszókat neveljünk, akik nemcsak megőrzik, de tovább is fejlesztik ezt a vonalat.

Sárosi Imre: Nagy napja ez a női úszásnak és ennek erőt keli adnia a további munkához.

Érezzük, milyen hatalmas tekintélyt szereztünk ezen az olimpián. Egyre több külföldi vezető, versenyző fordul hozzánk, kérdezi, milyen módszerekkel vagyunk eredményesek. Boldogság látni, milyen klasszis különbséggel nyerte meg váltónk a legfontosabb versenyszámot.

A csapat tagjait méltatva az újságok kiemelték, hogy nemcsak a medencében álltak helyt, hanem az iskolapadban is. Novák Ilonka testnevelő tanár volt, Novák Éva orvostanhallgató, ahogy Temes is. Szőke pedig még középiskolás volt, élelmiszeripari vegyész akart lenni.

Ez a csapat akkor szerepelt utoljára ebben az összeállításban.

Novák Éva ugyanis még az olimpia ideje alatt férjhez ment a belga Pierre Gerard újságíróhoz. Különengedéllyel mehetett ezek után Belgiumba, és az 56-os olimpián már belga színekben versenyzett, Brüsszelben halt meg 2005-ben. Novák Ilona a konkurenciát látva a hátúszásban próbált a legjobbak közé kerülni, az 54-es Eb-n 100 háton indult el. Popper Imre filmrendező felesége lett, tavaly halt meg, 91 évesen.

1954-ben a váltó megnyerte az Európa-bajnokságot, akkor Gyenge, Sebő, Temes, Szőke felállásban úsztak, de a viszontagságos 56-os olimpián Littomeritzky, Szőke, Temes, Székely összeállításban versenyzett a csapat, és lett hatodik.

Szőke nem tért haza, Temes orvos lett, és 70 évesen jogi diplomát szerzett, 2010-ben jelent meg a Nílusi ballada a főpapról és a szajháról című könyve. 2013-ban, 82 évesen halt meg. Littomeritzky Mária 92 évesen, 2013. decemberben távozott.

(Borítókép: Szőke Katalin, Killermann Klára, Novák Éva, Novák Ilona, Littomeritzky Mária, Székely Éva, Gyenge Valéria és Hunyadfi Magda úszók a magyar olimpiai csapat tagjai állnak indulás elõtt a Ferihegyi repülőtéren 1952. július 25-én. / Fotó: MTI / Magyar Fotó)