A Magyar Cápa 60 métert is úszott egy levegővel

2020.02.01. 15:47
Halmay Zoltán
Halmay Zoltán
Fotó: Wikipedia

Négy hónappal Hajós Alfréd olimpiai győzelme után 1896. augusztusában úszóversenyt rendeztek Budapesten, és a helyezetlenek ott volt a magasfalui születésű Halmay Zoltán. Magasfalu jelenleg Szlovákiában található, a szlovákok emiatt 2003-ban maguknak követelték az aranyérmeit, ami kisebb felháborodást keltett. Halmay édesanyja osztrák, édesapja magyar volt, Morva területen született 1881. június 18-án, mert édesapja a Károlyi-birtokon volt jószágigazgató. A faluban magyar nyelvű emléktábla emlékezik Halmayra.

10 évesen költözött Budapestre, és 1897-ben már az egymérföldes úszásban ő az ország legjobbja. 1900-ban egyedül képviselte a párizsi olimpián a magyar úszósportot, és három éremmel tért haza a Marne folyóról. Kétszázon és 4 ezren lett második, ezren harmadik. Egyedül védte meg az ország becsületét, tudatták a lapok. Halmay a kor szellemének megfelelően futballozott, atletizált,

és ami külön kiemelendő, gyorskorcsolyában is magyar bajnok volt.

1904-ben már nem állt senki az útjába. A négyfős magyar küldöttség legeredményesebb tagjaként érkezett haza. Halmay kikötötte, csak akkor vesz részt az olimpián, ha egykori osztálytársa, Kiss Géza is ott lehet. Gyűjtést szerveztek azért, hogy mindketten ott lehessenek. Az MTK elnöke, Brüll Alfréd 1000 koronát áldozott erre a célra saját vagyonából. Augusztus hatodikán indultak el Budapestről, előbb Brémáig mentek el vonattal, onnan hajóval New Yorkba. Egy hét után megérkeztek, majd újabb egy hét után futottak be St. Louisba.

A 100 yardos úszásban érte el az egyszerűbb győzelmét szeptember ötödikén. A versenynek a

világkiállítás területén létesített sekély vizű, mesterséges tó adott otthont. A tavacskát egy kis folyó táplálta.

Emiatt kiszámíthatatlan áramlatok keletkeztek benne. A vízben tutajt horgonyoztak le, erről indultak a versenyzők az 50, illetve 100 yard távolságra elhelyezett gerendákig. A tutajt bádoghordók segítségével igyekeztek rögzíteni, ami - főleg a rajtnál, az úszók elrugaszkodásakor – meglehetősen labilis volt.

Az Ujság így adta hírül az olimpiai bajnoki aranyat. "Halmay Zoltán, a Magyar Testgyakorlók Köre tagja, mint egy Saint-Louisból érkezett kábelsürgöny jelenti, 100 yardon úszás-világbajnokságot nyert.

Bár kiküldött úszóink sikerében feltétlenül bíztunk, az idei olympiádon való győzelmüket a világ legkiválóbb úszói ellen még sem mertük remélni.

Annál nagyobb, annál dicsőbb most az érdem, melynek óriási erkölcsi hatása lesz sportunkra, mert buzdítani, lelkesíteni fogja ifjúságunkat."

A történeti hűség kedvéért említsük meg, Halmay megnyerte az elődöntőt, 1:06,2-t úszott, míg legnagyobb ellenfele, Charles Daniels 1:07,4-gyel ért célba. A döntőben Halmay jelentősen javított (1:02,8), a többiek eredményét nem jegyezték fel, csak a helyezéseket rögzítették. A magyar bajnok mögött öt amerikai futott be.

Végeredmény, 100 gyors

  1. Halmay Zoltán
  2. Charles Daniels
  3. Scott Leary

Az amerikai lapok a sebességét látva elnevezték Magyar Cápának. 1905. december harmadikán Bécsben az első hitelesített világrekordot érte el ezen a távon. 1:05,8-at úszott, 33 méteres medencében.

Dr. Bárány István, A magyar úszósport útja című könyvében így róla:

„189 cm magas, pompás felépítésű testalkata a magyar úszóstílus legeredményesebb versenyzőjévé tette. Teljesen vízszintesen feküdt, törzse úszás közben alig mozdult. Laza vállánál és hatalmas erejű karjának átölelő mozgásával vitte magát előre a vízen. Lábai mozdulatlanul siklottak utána a víz színén. Lélegzetet ritkán vett, néha 60 métert is úszott a táv elején lélegzetvétel nélkül”.

A következő részből kiderül, hogy Halmay második aranyát kisebb verekedés előzte meg.