Még a szövetségi kapitány sem értette, mit videóztak három percig a vb-döntőn

PAP 0995
2022.07.03. 07:30
Igazi érzelmi hullámvasút volt a szombat esti női vízilabda-világbajnoki döntő, amelyen óriási hajrá után 9–7-re alulmaradt a magyar pólócsapat a háromszoros címvédő amerikaival szemben. Az éremátadó után a magyar játékosok érzelmei is széles palettán mozogtak, volt aki örömében, volt aki bánatában könnyezett. Abban azonban minden megszólaló egyetértett, van mire büszkének lenniük.

„Én nem. Nem tudok még örülni – felelte Bíró Attila a kérdésre, tanítványaihoz hasonló örömmel tekint-e a megnyert ezüstre. Női pólósaink a döntő után bő húsz perccel, immár az ezüsttel a nyakukban ugyanis rendkívül őszintének tűnő ünneplésbe kezdtek a közönség még helyszínen maradt tagjaival és egymással. – Biztos eljön majd az a pillanat, amikor én is boldogan nézek majd az éremre, de úgy jöttem ide, a lányokkal együtt úgy jöttünk ide, hogy győzni akarunk. Persze, tudtuk, hogy ki az ellenfél, hogy azért ezt az Amerikát nem sokan lennének képesek egyáltalán megszorongatni a mezőnyből... Nekünk most benne volt a játékunkban, hogy ennél is többet érjünk el ellenük. Még szorosabb lehetett volna, egy döntetlen, akár egy egygólos győzelem. Ennél több talán nem” – mondta a szövetségi kapitány, aki ezt követően részletesebben is beszélt a mérkőzés alakulásáról, valamint a játékvezetésről...    

„Néhányszor megakasztották a lendületünket. Nyilván nem jóindulatra vágyom, hanem arra, hogy legalább ne legyen ellenszél. Nem a játékvezetőkön múlt a meccs, de kétszer azért megtörték a lendületünket olyan szituációkban, amikor több lehetett volna számunkra a mérkőzésben. A tény az, hogy többet kell mutatnunk támadásban, gyengék voltak a lövéseink ahhoz, hogy egy amerikai válogatottat meg tudjunk velük verni.”

Az egyik ilyen pillanat Szilágyi Dorka gólja után jött el: a magyar válogatott egy perc alatt kétszer is betalált az amerikai kapuba, ezzel az utolsó négy percre lefelezte a hátrányát és feljött mínusz kettőre. A találat megadása előtt azonban hosszan állt a játék, a lelátóról pedig egyáltalán nem lehetett érteni, mi is a videózás oka.

„Én se tudtam sokáig. Aztán a játékvezető jelezte, hogy az óra nem ment. Megállt vagy nem indították el – ezzel volt probléma. Nyilván nem az idő járt le, tehát szabályos volt a gól, de a játékidőn ment a matek. Ez is egy volt azon szituációk közül, ahol megtört picit a lendületünk önhibánkon kívül. Oké, hogy megkaptuk a végén a gólt, de az a három perc senkinek nem esett jól.”

A közeljövő kapcsán kifejtette, egészen eddig a világbajnokságot tartotta fókuszban, így részletekbe menően nem gondolkodott az Európa-bajnoki felkészülésen. Annyi biztos, hogy a keret egy része kicserélődik majd az augusztus végén Splitben rajtoló tornáig, de hogy kik maradnak és kik kerülnek ki, egyelőre korai lenne megmondani.

„Van egy 17-18 fős mag, akik közül bárkinek helye lehet az Eb-keretben” – jelentette ki.  

Hat-nyolc kapott gól volt a cél...

A válogatott első számú kapusa, a mindössze 21 esztendős Magyari Alda arról beszélt, élete végéig nem felejti a pillanatot, amikor így tizenhárman a dobogóra állhattak a telt házas Hajós Alfréd Sportuszodában.

„Azt céloztam be, hogy hat és nyolc gól között lenne jó tartani a kapott gólok számát, mert azzal biztosan nyerünk. Ez sajnos nem jött össze, így van hiányérzetem. Ugyanakkor büszkék lehetünk arra, hogy mi játszottuk velük a legszorosabb meccset ezen a világbajnokságon, és szerintem most először komolyan azt érezhették, hogy ezt nem tudják majd simán megnyerni. Örülök a védéseimnek, de sajnálom az ötmétereseket, arra még rá kell gyúrjak a jövőben, hátha egyet-egyet sikerül hasonlóan kiélezett pillanatban védenem. Most ez jutott, ennek az ezüstnek kell örülni. Ez sem kis dolog, sőt, igazán nagyszerű élmény ilyen hazai közönség előtt. Biztos vagyok benne, hogy pár nap és csak a pozitív dolgokra fogok emlékezni” – fogalmazott Magyari.

„A legfontosabb a mentális felkészültség. Ebben nagyot léptünk előre az elmúlt időszakban. Elkezdtünk külön készülni egy mentáltréning-csapattal, nagyon sok közös foglalkozásunk volt, és azt kell mondjam, nagyon sok újat tudtak ezen alkalmakkor mondani mind az ellenfelekről, mind rólunk. Tényleg másként tudtuk a vízbe ugrani. Az a vb legfőbb tanulsága, hogyha megvan az összhang, ha tizenhárman összefogunk, akkor ebben a csapatban megvan a képesség ahhoz, hogy bárkit meg tudjunk verni” – tekintett előre a kapus.

Fejben sosem voltak ilyen erősek

„Olyan mentális állapotot értünk el ezen a világbajnokságon, amit a válogatottal korábban sosem tapasztaltam meg – erősített rá a Magyari által mondottakra Gurisatti Gréta, aki három gólt is szerzett a fináléban. – A többi ellenfél kicsit lazábban jöhetett ide, az olimpia utáni csapatépítés elején járnak, így sokakkal szemben kisebb volt az elvárás. Rajtunk eggyel nagyobb volt a teher, nagyon szerettünk volna bizonyítani hazai pályán, főleg, hogy a közönség tényleg minden elképzelhető támogatást megadott. Rengeteg meló van ebben a vb-ben, sajnálom, hogy a döntőben nem úgy jött ki a lépés, hogy eggyel még fényesebb legyen az érmünk. De így is büszke vagyok. Feledhetetlen élmény, hogy ilyen hangulatban, ilyen közönség előtt ennyire fantasztikus meccseket játszhattunk. A cél, hogy Párizsban, az olimpián is döntőt játszhassunk, mindent megteszünk, hogy addig is bizonyítsuk, alkalmasak vagyunk rá" – mondta. 

Vályi Vanda az amerikaiak ellen is négyből négy ráúszást tudott megnyerni, ezzel a döntő szorossá tételének egyik kulcsfigurája volt. 

„Az volt a legfontosabb, hogy az elején ne tudjanak elhúzni, egyszerűen nem akartuk elengedni őket. Hiába volt aztán a negyedik negyed eleje már 8–4, hál' istennek visszajöttünk a meccsbe és még a végén is nyomás alatt tudtuk tartani őket – értékelte a meccset Vályi. – Sajnálom, hogy a vége nem alakult még jobban, de azt hiszem, így is büszkék lehetünk erre az ezüstre, szépen csillog már most."

Örömkönnyek nagy mosollyal 

„Sírok a boldogságtól, hatalmas öröm, igazi kincs ez az érem a nyakamban ­­– vette át a szót széles mosollyal az arcán Máté Zsuzsanna. – Erőt ad ahhoz, hogy legközelebb még jobb legyen. A meccs nagy részére jól összeraktuk a védekezésünket, de ez sem volt elég, akadtak elkerülhető gólok. Sajnos a támadójátékunk még jobban akadozott.”  

S hogy az unokáinak is mesélni fogja-e, hogy a telt házas Hajósban gólt szerzett a világbajnoki döntőn?  

„Arról fogok mesélni, hogy nyertünk hazai pályán egy ezüstöt. Az, hogy gólt szereztem ezen a meccsen, senkit nem érdekel. Nagyon élveztem ezt a napot, ahogyan az egész világbajnokságot is. Élveztem, még úgy is, hogy beledöglöttem a vízbe, ahogy szerintem mindenki más is, aki mellett a dobogón állhattam."

„Már a világbajnokság előtt tudtuk, hogy erőltetett menet vár ránk ezen a nyáron. Abban azért bízom, hogy pár nap pihenőnk jut így a vébé után, és úgy kezdjük el a felkészülést az Európa-bajnokságra. Jó lenne egy ennél is fényesebb érmet szerezni, de nem lesz könnyű. Ugyan az amerikaiak nem lesznek ott, de akad Európában is négy-öt nagyon kemény rivális, akik közül bárki aranyesélyes lehet” – tekintett előre.

Meg kell tanulni döntőt is nyerni

„Nagyon büszke vagyok a lányokra, nyugodtan nézhetünk tükörbe ezután a döntő után is – foglalta össze a történteket, és összegezte egyúttal a világbajnokság mind a két hetét Keszthelyi-Nagy Rita. – A döntő elején picit görcsösebbek voltunk a kelleténél. Nem tudtunk úgy élni az adódó lehetőségeinkkel, mint ideális lett volna, de utána nagyrészt megvalósítottuk, amit elterveztünk. Az olaszok elleni csoportmeccs után kevesen gondolták volna, hogy idáig jutunk. Voltak rossz érzések a csapaton belül is, de átbeszéltük a dolgokat, sokat számít, hogy tudjuk, ott vagyunk egymásnak. ”  

„Kevés hiányzott a végső sikerhez, a végére fejben talán kicsit elfáradtunk, kapkodóbbak lettünk a kelleténél. Hiszem, hogy ez a csapat hamarosan megtanul döntőket nyerni, folyamatosan építkezünk és az a célunk, hogy egyre biztosabb legyen a helyünk az élbolyban” – értékelt a csapatkapitány.

FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG
NŐI VÍZILABDA
Döntő
Magyarország–Egyesült Államok 7–9 (1–2, 2–2, 1–3, 3–2)

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)