10 milliárdból indul a Fradiváros építése

B RKL20110704007
2016.12.23. 10:19

A Magyar Kormány a költségvetési előirányzatok módosításának keretében 10 milliárd forintot különített el a Népliget rekonstrukciójára. A diszkrét név a HVG szerint valójában a Ferencváros régóta dédelgetett projektjének megvalósulását jelenti, azaz megkezdődhet a Fradiváros építése.

A ferencvárosiaknak ma nagy napjuk volt. Nem elég hogy a futballcsapat 700 millió forintot kapott ajándékba a magyar kormánytól – jól jön az így az átigazolási időszak kezdetén –, de az is kiderült, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium "sportlétesítmények kezelése és fejlesztése" alcímen 10 000 000 000 forintot biztosít a FTC számára, hogy nagy léptékű fejlesztésbe kezdjen népligeti edzőközpontja területén. A projekt korábban 2,5 milliárd forinttal szerepelt a költségvetésben.

Egy Népligetben történő fejlesztés tervei valamilyen formában már 2008-ban felmerültek a Ferencvárosnál, bár ez eleinte csak egy plázát jelentett, amit a csapatot akkor tulajdonló Kevin McCabe, skót üzletember álmodott meg a stadion környékére.

Aztán állami tulajdonba került a a Fradi, és 2011-ben az akkor már Kubatov Gábor elnök vezette Ferencváros Labdarúgó Zrt. 5 millió forintos törzstőkével megalapította a Fradiváros Zrt.-t, az igazgatóságba Orosz Pál, a labdarúgók vezérigazgatója is bekerült.

2013-ban elkezdődött a Népliget fejlesztési tervének kidolgozása, ami magába foglalta az FTC-sportttelep fejlesztését is. A nyilvánosságot látott elképzelések szerint ekkor már kézi- és kosárlabda arénáról beszéltek, illetve jégpályáról. Az akkori állás szerint Fürjes Balázs kormánybiztos 2015-re tette a beruházás kezdetét.

Ez végül máig nem történt meg, viszont a terveket még izgalmasabbá tette, hogy a Népliget bekerült a megpályázott 2024-es olimpia lehetséges helyszínei közé. A pályázati anyag szerint gyeplabda központ épülne az Építők sporttelepének helyén (ami az FTC-sporttelep szomszédságában található), valamint egy sportcsarnok, ami a tollaslabda és taekwondo versenyek helyszínéül szolgálna. Az olimpiai pályázat szerint a létesítmények a rendezés elnyerésétől függetlenül megépítésre kerülnek. 

Az Építők sporttelepének "bekebelezése" a Fradiváros által már a korábbi tervek kapcsán is felmerült, és ugyanez elhangzik abban a 2016 nyarán a Nemzeti Sporton megjelenő videóban is, amiben ismertetik a Fradiváros legaktuálisabb terveit.

Ezek szerint az első ütemben egy mobilstadiont építenek az FTC népligeti sporttelepére, felújítják a futballpályákat, illetve a most szolgáló létesítmények helyére egy multifunkcionális sportcsarnokot húznak fel, amiben helyet kap egy legalább 2 500 fős kézilabdacsarnok, valamint egy torna és egy birkózóterem is. És lenne még emellett egy szabadtéri és egy fedett uszoda. A pláza építésének tervét viszont Kocsis Máté, az FTC alelnöke, Józsefváros polgármestere 2016 májusában cáfolta.

A Fradiváros összköltségét megtippelni se mernénk, különösen, ha az Építők területén tervezett beruházásokat is hozzászámoljuk. Utóbbiak árának tekintetében a Budapest 2024 pályázathoz 480 millió forintból készült megvalósíthatósági tanulmány sem nyújt nagy segítséget, mivel abban még az újpesti Szusza Ferenc Stadion szerepel a gyeplabda helyszíneként.

Borítókép: Az 1937-ben Ifjúsági stadionként felavatott, utána sokáig Építők stadion látképe. Budapesten ez volt az első füvesített labdarúgópálya a Népligetben. Fotó: MTI/Róka László