Újabb nemi erőszakkal vádolják Harvey Weinsteint

GettyImages-1208376450
2020.04.10. 23:26

A Miramax egykori feje jelenleg 23 éves börtönbüntetését tölti egy New York állambeli börtönben, de hamarosan ismét bíróság elé áll majd, ezúttal Los Angelesben. Eredetileg két rendbeli nemi erőszak és két rendbeli erőszakos szexuális bűncselekmény miatt kellett volna bíróság elé állni, de most úgy néz ki, hogy az államügyész egy újabb nemi erőszak miatt is vádat fog emelni ellene, már ha siet, mert az idő nagyon szorítja.

A legfrissebb eset 2010-es, és mivel az elévülési idő Kaliforniában kereken tíz év, már nem sok ideje van az ügyészségnek rendesen összerakni a vádat. Weinstein ellen még három nő vallott a négy, már korábban sínre tett ügy mellett, de ketten meggondolták magukat, így maradt egy, amiben a nemi erőszak mellé bántalmazás és személyes szabadság korlátozása is bekerült.

Az áldozat, akinek a nevét az ügyészi hivatal egyelőre nem hozta nyilvánosságra, azt vallotta, hogy 2010. május 11-én Weinstein egy szállodai szobában az ágyhoz kötözte és megerőszakolta. A nő 2019 októberében tett vallomást a rendőrségen, és bizonyítást nyert, hogy az eset a tízéves elévülési időn belül történt, viszont ha május 11-ig nem emelnek vádat, akkor Weinstein ezt megússza.

Ha minden vádpontban bűnösnek találják, a mostani 23 évéhez hozzácsapnak még legalább 36-ot. Weinstein most 68 éves, és a New York-i tárgyalás alatt készült képek alapján elég ramaty állapotban volt, ráadásul a börtönben március 21-én pozitív koronavírus-tesztet produkált. A Reuters mai jelentése szerint viszont az egykori mogul már tünetmentes.