Elfoglalta a vidéket a Fidesz médiagépezete

octo
2017.07.28. 14:17 Módosítva: 2017.07.28. 14:18
A kormánymédia gőzhengerszerű nyomulásának újabb állomása a Lapcom felvásárlása, amivel a második legnagyobb példányszámú országos napilap, a Bors, és két vidéki lap, a Délmagyarország és a Kisalföld kerülhet kormányközeli nagyvállalkozó kezébe. Meglepetésre a befutó nem Mészáros Lőrinc, hanem Andy Vajna lett.

Megyei napilapból összesen 18 létezik ma Magyarországon, egyedül Pest megyének nincs saját megyei újságja. A Lapcom felvásárlása után a magyarországi lappiac elég érdekes képet mutat, különösen a vidéki lapok tekintetében, ugyanis már csak egy cég áll ellen a kormánypárti offenzívának (a Nógrád Megyei Hírlapot július elején vásárolta fel a Mediaworks).

  • A Russmedia Kft., ami a Hajdú-Bihari Naplót, az Észak-Magyarországot és a Kelet-Magyarországot, valamint ezek online mutációit birtokolja – a kérdés, hogy meddig, mivel tavaly már ennek a cégnek a felvásárlásáról is szó volt.

A Magyar Nemzet szerint az eddig filmbiztosként, producerként, kaszinómágnásként és tévétulajdonosként ismert Andy Vajna behúzhat egy pipát a lapkiadó rubrikába is, mert az áprilisban alapított Avalue Befektetési Kft.-n keresztül megvásárolja a Lapcom Zrt.-t, a Borsot, a Délmagyarországot és a Kisalföldet kiadó vállalatot. Az MNO szerint az Avalue már előzetes szakhatósági hozzájárulást is kért a tranzakcióhoz, amiről megkérdeztük az NMHH-t, és ezt a választ kaptuk:

A médiatörvény lehetőséget ad arra, hogy valamely tervezett tranzakció tekintetében az abban érintettek még akár a fúzió létrejötte előtt kikérjék a Médiatanács véleményét abban a kérdésben, hogy a tervezett összefonódás sértheti-e a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését. A Médiatanács legutóbbi ülésén vizsgált ilyen médiaágazati engedélyezési kérelmet. Az előzetes szakhatósági állásfoglalásról a hatályos közigazgatási szabályok értelmében kizárólag akkor adható tájékoztatás, ha az érintett felek hivatalosan tudomást szereztek az ügyükben született döntésről. A döntés csak az értesítő irat kézbesítésétől, átvételétől – ami jövő hét elejére várható – válik hatályossá. 

A Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) is érdeklődtünk, tőlük azt a tájékoztatást kaptuk, hogy hozzájuk ilyen bejelentés nem érkezett.

A Lapcomot a kormány másik médialieblingje, a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworks egy ideje kerülgette már, a Magyar Narancs először 2016 októberében írta, hogy a Mediaworks után ők következnek. A hír alapja az lehetett, hogy Pallagi Ferenc, a Lapcom Zrt. vezérigazgatója abban a hónapban adta be felmondását, és január 1. óta már nem a cég vezérigazgatója. Erről akkor azt mondta, hogy

nincs tehát semmilyen titok a dolog mögött, egyszerűen csak nyugdíjas akarok lenni. Aktív és jókedvű nyugdíjas, amíg lehet.  

Jelen állás szerint a Mészáros Lőrinchez és Andy Vajnához köthető cégeken keresztül 15 megyei napilap és a Dunaújvárosi Hírlap van kormányközelben, ami azért elég erős jobboldali befolyást jelent a vidéki lappiacon. A most megvásárolt három lap közül a Bors országos terjesztésű, közel 100 000 példányban jelenik meg a hét minden napján, amiből 66 584 el is fogy. A Délmagyarországból a legutóbbi Matesz-jelentés alapján 34 546, a Kisalföldből 56 792 példány fogy naponta, ami együtt kb. 158 ezres példányszámot jelent. Ha csak a megyei lapokat nézzük, az eddigi 12 lap 249 000 példányban fogyott naponta, ehhez jön a három új megyei lap (a Nógrád Megyei Hírlapot is ide számoltuk) kb. 98 000-es példányszáma, azaz a kormány üzenetét naponta, vidéken úgy 347 000 példányban olvassák.

Ez azért lényeges, mert ugyan a nyomtatott sajtó példányszáma folyamatosan csökken (állítólag mióta a Mediaworks kezében van a vidéki lappiac, 5-10 százalékkal), de jelentősége, különösen vidéken, nem.

Egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk már ezzel, és arra jutottunk, hogy a megyei napilapok együtt körülbelül 4-szer annyi példányban fogynak, mint a legolvasottabb országos napilap, a Blikk. Ha a példányszámot a választópolgárok számához viszonyítjuk, az látszik, hogy a Vas Népe 13-szor annyi embert ér el a maga területén, mint arányosan a Blikk, 36-szor annyit, mint a Nemzeti Sport, és 87-szer annyit, mint a Magyar Nemzet. Ha ehhez hozzávesszük a Bors 66 000-es eladott példányszámát is, és a Mediaworks-portfólió többi lapját, elképesztő médiafölényt tapasztalunk, olyat, amilyenhez hasonlót csak közismert diktatúrákban láthatunk.

A mostani felvásárlás, mármint az, hogy nem Mészárosék, hanem Vajna áll a háttérben, azért furcsa, mert Mészáros Lőrinc úgy tehetett szert médiabirodalmára, hogy eddig ahhoz sem az NMHH/Médiatanács, sem a GVH nem fűzött hozzá semmit. A hatóságoknak semmi problémájuk nem volt a Mediaworks-felvásárlással, a Lapcom bekebelezésével és az Echo TV megvásárlásával, azaz azzal, hogy a nyomtatott sajtó egészen koncentrált mennyiségben került egy kézbe, miközben az RTL-t gondolkodás nélkül hajtották el, amikor a 24.hu-t is kiadó Centrál Médiacsoportban szerettek volna 30 százalékos részesedést vásárolni. Andy Vajna a TV2 mellett a Rádió 1 tulajdonosa is, azaz a befolyása a hallgatottsági és nézettségi adatokat nézve eleve nagyobb volt, mint a Mediaworksé, de mivel a tévéje, a rádiója és most már lapjai is más-más cégek nevén vannak, a GVH egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy piaci befolyása jelentősnek tekinthető.

A vicc kedvéért megmutatjuk, most éppen milyen nagyobb print, online és tévés kiadványok tartoznak a kormány bűvkörébe:

  • TV2
  • MTVA (a teljes közmédia)
  • Bors
  • Lokál
  • Ripost
  • Pesti Srácok
  • Magyar Hírlap
  • Magyar Idők
  • Echo TV
  • Figyelő
  • Vs.hu
  • Origo
  • Faktor.hu
  • Rádió 1
  • Világgazdaság
  • Nemzeti Sport
  • Heves Megyei Hírlap
  • Új Dunántúli Napló
  • 24 Óra
  • Somogyi Hírlap
  • Tolnai Népújság
  • Új Néplap
  • Békés Megyei Hírlap
  • Petőfi Népe
  • Vasárnap Reggel
  • Délmagyarország
  • Kisalföld
  • Nógrád Megyei Hírlap
  • Bama.hu
  • Heol.hu
  • Kemma.hu
  • Baon.hu
  • Beol.hu
  • Szoljon.hu
  • Sonline.hu
  • Teol.hu
  • Zaol.hu
  • Vaol.hu
  • Veol.hu
  • Feol.hu
  • Duol.hu
  • Kisalföld.hu
  • Délmagyar.hu
  • Borsonline.hu
  • Fejér Megyei Hírlap
  • Dunaújvárosi Hírlap
  • Veszprém Megyei Napló
  • Vas Népe
  • Zalai Hírlap
  • 888.hu
  • Atmedia

Borítókép: Polip hallal, Charles Livingston Bull (1874-1932) szénrajza (forrás: Library Of Congress), címlapi animgif: A kis gömböc ( Magyar népmesék, r endezte: Jankovics Marcell, Lisziák Elek)