A Charlie Hebdo munkatársai is részesedést kérnek a rekordbevételből

2015.03.20. 16:45

Egyenlő munkavállalói részesedést követel a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap 11 munkatársa a lap tulajdonrészből, írja az MTI. A magazin a párizsi terrortámadásokat követően az adományokból, új előfizetésekből és támogatásokból összesen 30 millió eurós bevételre tett szert.

A szerkesztőség elleni, 12 áldozattal járó január 7-i merényletben megölt Charb, karikaturista, lapigazgató negyven százalékos tulajdonosa volt az újságnak, akinek részesedését a szülei örökölték. Ugyanekkora részesedéssel rendelkezik a merényletet túlélő Riss karikaturista, aki átvette a lap irányítását. Rajtuk kívül Eric Portheault gazdasági igazgatónak van még részesedése, valamint a támadásban megölt Cabunak és Bernard Marisnak is volt néhány részvénye.

A támadás egyik túlélője, Laurent Léger újságíró az eheti szerkesztőségi értekezleten jelentette be, hogy kollegáival együtt létrehozott egy 11 tagú kollektívát, amely tárgyalásokat kezdeményez a vezetőséggel a lap tőkéjének egyenlő mértékű elosztásáról a munkatársak között. A 11 munkatárs között van Luz, a lap vezető karikaturistája és Patrick Pelloux mentőorvos, publicista is. A január 7-i támadáskor egyikük sem volt a szerkesztőségben, de elsőként érkeztek a helyszínre.

A vezetőség szerdán értesült az ügyről. Tudomásul vettük, hogy a munkavállalók is csatlakozni kívánnak az újság életéhez. Riss (akit a vállán ért golyó a támadásban) még kórházban fekszik, Charb tulajdonrészét pedig befagyasztották az örökösödési tárgyalások miatt. Ez az egész olyan temetésekre emlékeztet, amikor a temetőből hazafele a gyásznép összevész a nagymama ékszerein

- ezt a lap egyik ügyvédje nyilatkozta, a vezetőség álláspontját tükrözve.

A támadásokat követően a francia médiában a szerkesztőség leggyakrabban megszólaltatott munkatársa, Patrick Pelloux elmondta: jelenleg a lap dolgozóinak nincs beleszólása az újság jövőjébe, és szerinte azt követően, hogy megtizedelték a munkahelyüket, természetes, hogy jobban ragaszkodnak hozzá.

Nem a torta megosztásáról van szó. A pénz nem érdekel minket.

A január 7-i támadás előtt a lap a csőd szélén állt. 10 ezer előfizetőjük volt, 60 ezer példányban jelentek meg, amnek csak a fele kelt el az újságosoknál. A merényletet követően megjelent lapszámból 8 milliót adtak el világszerte, ami rekordnak számít a francia sajtó történetében, és az is figyelemreméltó, hogy az újság hússzorosára növelte előfizetői számát.