De hová lehet most elutazni nyaralni?

2020.05.26. 18:19

Frissítés 05.27-én: A szlovák, cseh és magyar kormány megállapodásának értelmében a három ország állampolgárai már karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a fenti országokba 48 órára. 

Új magyar nyelvű honlap jött létre azzal a céllal, hogy aktuális információkat nyújtson Európa országainak turizmusával kapcsolatban. A hovautazhatok.hu weboldal egy helyen, egy térkép segítségével mutatja meg, hogy magyar állampolgárok hova utazhatnak szabadon, korlátozásokkal, illetve hol várható a határzárak feloldása.

A térkép május 26-án
A térkép május 26-án
Fotó: hovautazhatok.hu

A honlap szerkesztői a Békatutaj Kalandtúra-társaság munkatársai, akik utazásszervező tevékenységük miatt egyébként is napi szinten nyomon követik a különböző országok turizmust érintő szabályozásait, olvasható a honlap létrehozásáról szóló közleményben. A szerkesztők várják az olvasók észrevételeit is.

A szerkesztők hozzáteszik: „A térképen egyébként érdekesen kirajzolódik, hogy mely országok nyitottak arra, hogy Magyarországról vendégeket fogadjanak. Ezek általában azok az országok, akiknek gazdaságában egyébként is fontos helyen szerepel a turizmus.”