Az Ellenség a kapuknál és a Hét év Tibetben rendezője készít filmet a Notre-Dame-ról

2020.04.28. 17:04 Módosítva: 2020.04.28. 18:12

Az újjáépítési munkálatok még sehol sem tartanak, de már bejelentették, hogy filmet forgatnak a Notre-Dame tavalyi tűzvészéről, amiben kis híján elpusztult a több száz éves épület. Meglepő módon viszont az eddig ismert információk alapján nem biztos, hogy egy szokásos tűzoltós, hollywoodi hőstörténetet kapunk.

Jean-Jacques Annaud jelentette be a kijárási korlátozások közepén, hogy filmet forgat a tűzvészről, sőt már olyannyira előrehaladott állapotban vannak a dolgok, hogy ha nem jött volna közbe a járvány, akkor már nyáron elkezdték volna a forgatást – írja a Le Point.

Ez most nyilván csúszik, de legalább elmondott pár dolgot a filmről a 70 éves rendező, akinek a nevéhez egyébként olyan filmek fűződnek, mint a Hét év Tibetben, az Ellenség a kapuknál vagy A rózsa neve. De legalább ilyen híres A tűz háborúja című filmje miatt is, ami azon túl, hogy Ron Pearlman első filmje volt, azért is különleges, mert egyrészt nincsenek benne egyáltalán filmtrükkök, amit látunk a vásznon, az megtörtént, másrészt gyakorlatilag nincs benne értelmezhető párbeszéd, mert egy kitalált nyelven beszélnek benne a szereplők, de így se sokat.

Annaud elmondta, hogy ez a filmje sem lesz megszokott történet. Nem szeretne ugyanis egy sztárszínészt sem a filmbe, mert azt akarja ábrázolni, hogy a Notre-Dame megmentése nem valamiféle egyszemélyes hőstörténet volt, hanem nagyon sok átlagember megfeszített munkája.

A film forgatókönyvét Thomas Bidegain írta, aki az utóbbi évek egyik legjobban csengő neve a francia forgatókönyvírók között, írt már filmet a menekültválságról és a vallási fanatizmusról is.

Kapcsolódó

Mit mondhat egy film a menekültválságról vagy a vallási fanatizmusról?

Általánosságban semmit, csak konkrét emberekről, sorsokról, történetekről lehet beszélni. Két film is aktualitást kapott: az egyik a bevándorlásról, a másik a vallási fanatizmusról szól. Thomas Bidegain íróval beszélgettünk.

„Semmi sem olyan drámai, mint a valóság. Mi a feladat? Annyira hűnek maradni hozzá, amennyire csak lehetséges” – foglalta össze a rendező, hogy milyen szellemiségben készül majd a film a tűzvészről.

Továbbra is bízik benne, hogy még idén nyáron valamikor neki tudnak állni a forgatásnak.