Harvey Weinstein lett a 20B0584-es számú rab

2020.03.19. 10:46

Harvey Weinstein egykori hollywoodi filmmogult szerdán átszállították egy New York-i állami börtönbe, ahol megkezdte 23 éves börtönbüntetését, amit szexuális erőszak és zaklatás miatt kapott.

Weinsteint 20B0584-es számú rabként a Buffalo melletti Wende Büntetésvégrehajtási Intézetben a legszigorúbb biztonsági intézkedésekkel őrzik – közölte a börtön vezetése. A Manhattantől hat órányi autóútra fekvő börtön valószínűleg csak átmeneti állomás lesz az egykori filmproducer számára. Addig tartózkodik majd ott, amíg felmérik, hogy egészségügyi, biztonsági és egyéb szempontok miatt melyik szövetségi börtönben helyezhető majd el, írja az MTI.

Weinsteinről február 24-én mondta ki az esküdtszék, hogy bűnös, a bíróság pedig a múlt héten hozta meg ítéletét. Azóta a New York-i Rikers-sziget börtönében és egy manhattani kórházban tartózkodott.

A Szerelmes Shakespeare című film Oscar-díjas producere egy 2013-ban és egy 2006-ban elkövetett bűncselekmény, szexuális erőszak és szexuális kényszerítés miatt kapott 23 év börtönt. Egyik áldozata egy színésznőjelölt, a másik egy produkciós asszisztens volt. Weinstein ügyvédjei jelezték, hogy megfellebbezik az ítéletet.

Egy újabb tárgyalás is vár az elítéltre, mivel Los Angelesben is bíróság elé kell állnia szexuális bűncselekmények miatt. A koronavírus-járvány terjedését korlátozó intézkedések, a bíróságok bezárása és az utazások felfüggesztése miatt azonban ez a per egyelőre csúszik. Weinstein számára a buffalói környék ismerős, mivel ott járt főiskolára, és ott kezdte szórakoztatóipari pályafutását koncertszervezőként.