Szexért cserébe ígért szerepet a Warner stúdió vezérigazgatója

GettyImages-996307924
2019.03.09. 13:52

Belső vizsgálat indult  Kevin Tsujihara, a Warner Brothers filmstúdió vezérigazgatója ellen, miután a Hollywood Reporter arról számolt be, hogy szexért cserébe kínált filmszerepet és egyéb segítséget egy színésznőnek. Az amerikai lapnak  Charlotte Kirk színésznő beszélt a stúdiófőnökkel folytatott viszonyáról. Ebben olyan üzeneteket is nyilvánosságra hozott, amiben  Tsujihara azt írja, hogy dolgozni fog azért, hogy a színésznő minél több szerephez jusson.

Charlotte Kirk két olyan filmben szerepelt, amit a Warner stúdió készített, a 2016-ban bemutatott Hogyan legyünk szinglik? és a 2018-as Ocean's 8-ben. A stúdió azt közölte, hogy a szereposztás folyamatába nem szólt bele Tsujihara.

A Warner Brothers belső vizsgálatot indított az ügyben.  Tsujihara pedig egy közleményben kért bocsánatot a cég dolgozóitól. Ebben azt ígéri, hogy egy külsős cég fogja kideríteni, hogy pontosan mi történt, ő pedig a jövőben azon fog dolgozni, hogy ne legyenek ilyen ügyei. 

(Borítókép: Kombó fotó: Kevin Tsujihara (balra) és Charlotte Kirk (jobbra). Fotó: Drew Angerer / Jamie McCarthy / Getty Images Hungary)

Ne maradjon le semmiről!