Eltüntetik Woody Allen új filmjét

2018.08.31. 11:45

Az sem biztos, hogy valaha egyáltalán mozikba kerül Woody Allen legújabb filmje, az A Rainy Day In New York (Egy esős nap New Yorkban), mivel a filmet gyártó stúdió, az Amazon közölte: semmiféle bemutatódátumot nem tűztek ki - írj a Guardian.

A film forgatását Allen már 2017 októberében befejezte, olyan sztárokkal, mint Timothée Chalamet, Selena Gomez, Elle Fanning, Jude Law, Diego Luna vagy Liev Schreiber. Aztán a #MeToo-botrány farvizén a sztárok hirtelen kikérték maguknak azt a vádat, amely már 2014 óta ismert és nyilvános volt, de korábban valahogy senkit nem zavart.

2014-ben lett ugyanis hír, hogy Ronan és Mia Farrow azzal vádolta Woody Allent, hogy a lány hétéves korában, 1992-ben megerőszakolta Dylan Farrow-t, fogadott lányát. Az ügyet a bíróság megvizsgálta, és semmilyen bizonyítékot nem találtak Allen bűnösségére, felmerült viszont, hogy a vádakat a férfitől elvált Mia Farrow tanította be a vádlóknak, ezt állítja Moses Farrow, Dylan testvére is.

Ennek ellenére az elmúlt évben többen felszólaltak Allen ellen, Timothée Chalamet és Selena Gomez is azt nyilatkozták, megbánták, hogy elvállalták a filmet, és felajánlották a gázsijukat a szexuális zaklatások ellen küzdő, a #MeToo folytatásaként létrejött TimesUp alapítványa számára.

Azon túl, hogy az Amazon nem tesz semmit a film bemutatása érdekében, nemrég az is kiderült, hogy 2019-ben valószínűleg nem jelentkezik új munkával Woody Allen, aki pedig csaknem négy évtizede minden egyes évben új filmet küld a mozikba. Az Amazon egyébként öt filmre szóló szerződést kötött a rendezővel, de hogy ennek mi lesz a sorsa a történtek tükrében, azt egyelőre nem lehet tudni, ahogy talán még az Amazon székházában sem tudják.

A film 25 millió dollárjába került a stúdiónak, amit egy online bemutató nyilvánvalóan nem tudna visszahozni, pláne nem a film teljes elsüllyesztése.

Ne maradjon le semmiről!