Évtizedes mélypontra süllyedt az Oscar-gála nézettsége

2017.02.28. 10:19

A díjkiosztót 32,9 millióan követték élőben az ABC tévécsatornán az Egyesült Államokban, és eddig csak egyszer, 2008-ban nézték ennél is kevesebben.

A nézőszám 4 százalékkal esett a múlt évhez képest, amikor a díjátadót 34,2 millió néző követte élőben, 2014-hez képest pedig az Oscar-gála csaknem 10 millió nézőt veszített. Ettől még a közvetítés jó üzlet az ABC-nek, hiszen az idei alatt is 115 millió dollár bevétele volt a hirdetésekből, írja a Hollywood ReporterAz ABC egyébként 2028-ig birtokolja az élő közvetítés jogát.

Elemzők több tényezővel magyarázzák az idei csökkenést: szerintük a közvetítés részben túl hosszú volt, másfelől annak lehet a következménye, hogy gyakorlatilag mindenki kész ténynek tartotta, hogy a Kaliforniai álom nyeri a fődíjat, és egyébként sem voltak igazán népszerű filmek az idei kínálatban: a múlt év 20 legtöbb bevételt hozó mozifilmje közül csak kettő került be a jelöltek közé. Sőt, közrejátszhatott a csökkenésben az is, hogy Donald Trump legelszántabb hívei a gála bojkottjára szólítottak fel az elnököt érő várható bírálatok miatt.

A nézettségen már nem segíthetett a botrányos finálé, amelyben tévedésből először nem Holdfényt, hanem a Kaliforniai álom című filmet hirdették ki győztesként. Az Oscar-gálával ellentétben idén mind a Golden Globe-, mind a Grammy-gála növelte nézettségét. A csökkenés ellenére várhatóan idén is az Oscar-díjkiosztó lesz a legnézettebb nem sportjellegű esemény az amerikai televíziózásban, írja a Nielsen elemzése alapján az MTI.

Ne maradjon le semmiről!