Elnézést kért a Filmakadémia az Oscar-bakiért

2017.02.28. 15:18

De azért azt is világossá tették, hogy elsősorban a szavazás lebonyolításáért felelős PwC könyvelőcéget tartják felelősnek a díjátadó újabb kori történelmének legkínosabb bakijáért.

Az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája közleményben kért bocsánatot, amiért összekeverték a borítékokat, és tévesen a Kaliforniai álom stábját szólították a színpadra, amikor valójában a Holdfény kapta a legjobb filmért járó díjat:

"Mélyen sajnáljuk a legjobb film díjának átadásakor elkövetett hibákat a vasárnap esti Oscar-gálán. Tisztelgünk azelőtt, hogy milyen méltóságteljesen viselkedtek a körülmények ellenére is. Minden érintettől elnézést kérünk, így a díjat átadó Warren Beattytől és Faye Dunawaytől, a filmesektől és a világszerte az esemény figyelő nézőktől is" - állt a közleményben, melyből azért az is világos, hogy az Akadémia a PwC-t hibáztatja a történtekért, és emlékeztettek is rá, hogy a cég már vállalta a felelősséget.

És már azt is tudni, hogy a PwC szavazatok összeszámlálásáért felelős két alkalmazottja, Brian Cullinan és Martha Ruiz közül ki volt a hibás: Cullinan volt az (a fenti kép bal oldalán, vörös fejjel), aki rossz borítékot nyomott Warren Beatty kezébe.

Ne maradjon le semmiről!