Elton John is aggódik, hogy turnézhatnak a brit zenészek Európában a Brexit után

2021.01.20. 16:32

Szerdán ismertetett közös felhívásukban a brit zenészek követelik, hogy a kormány érje el az Európai Unióban az adminisztratív akadályoktól mentes turnézást. A felhívást Schiff András zongoraművész is aláírta − számolt be az MTI.

Az EU-ból tavaly januárban kilépett Egyesült Királyságban új szabályok léptek életbe az unióval fennálló kétoldalú kapcsolatrendszerében, miután véget ért a brit kilépés után érvénybe léptetett átmeneti időszak. Az átmeneti időszak lejártával megszűnt az Egyesült Királyság tagsága az Európai Unió egységes belső piacán és vámuniójában is, és ezzel együtt megszűnt a négy uniós szabadságjog, az emberek, az áruk, a tőke és a szolgáltatások akadálytalan áramlásának automatikus érvényesítése a kétoldalú forgalomban.

ENNEK EGYIK VELEJÁRÓJA, HOGY AZOKNAK A BRIT ÁLLAMPOLGÁROKNAK, AKIK NEM ÉLETVITELSZERŰEN ÉLNEK ÉS DOLGOZNAK VALAMELYIK EU-ORSZÁGBAN, MUNKAVÁLLALÁSI ENGEDÉLYRE, ILLETVE 90 NAPNÁL HOSSZABB FOLYAMATOS TARTÓZKODÁS ESETÉN VÍZUMRA VAN SZÜKSÉGÜK. EZ KITERJED A BRIT ELŐADÓMŰVÉSZEK EURÓPAI TURNÉJÁRA IS.

A Times című konzervatív brit napilap szerdai kiadásában megjelent közös felhívásban a brit könnyű- és komolyzenei élet 110 világhírű képviselője azt írja, hogy a brit kormány szégyenteljes módon cserbenhagyta őket. A levél megfogalmazása szerint ugyanis az EU-val fenntartott kétoldalú viszonyrendszer sarkalatos szabályait rögzítő megállapodásban „csak egy tátongó lyuk van” a zenészek szabad mozgásának korábban megígért biztosításáról szóló paragrafusok helyén.

Ez azt jelenti, hogy mindenkinek, aki Európában szeretne turnézni, költséges munkavállalási engedélyeket kell beszereznie, a felszerelés szállításához pedig „hegyméretű papírhalmokat” kell kitölteni.

Ezek a pótlólagos költségek nagyon sok esetben lehetetlenné teszik a turnézást, különösen a fiatal, feltörekvő zenészek számára, akik egyébként is a puszta fennmaradásukért küzdenek az élőzenei előadásokra a koronavírus-járvány miatt elrendelt tilalom miatt – áll a felhívásban.

Aláírta a felhívást  Schiff András zongoraművész, Sir Simon Rattle karmester, Roger Waters, a Pink Floyd együttes alapító basszusgitárosa és dalszerzője, Nick Mason, a Pink Floyd egykori dobosa, valamint Sir Elton John, Ed Sheeran, Bob Geldof, Sting, Liam Gallagher, Peter Gabriel, Brian May és Rick Wakeman is.

A levél szerzői felszólítják a brit kormányt, hogy tegye meg, amit megígért, és érje el az Európai Uniónál a brit előadóművészek bürokráciamentes európai turnézásának lehetőségét, és azt, hogy a koncertfelszereléseket is akadálymentesen lehessen szállítani.

Nyitva áll az ajtó a megállapodás előtt, ha az EU hajlandó megfontolni London javaslatait a zenészek ügyének megoldására − mondta  Caroline Dinenage brit kulturális államtitkár.