Kipróbáltuk az Év Játékat, és meh

asztalnal
2019.08.19. 09:30

A Spiel des Jahres, azaz Az Év Játéka a társasjátékvilág Oscar-díja. A zsűri, ami elsősorban német társasjáték-kritikusokból (igen, ez egy létező szakma van) áll, 1979 óta fogva ítéli oda a díjat a zsűri az általuk legjobbnak, legkülönlegesebbnek tartott játéknak. Ezek a játékok is mind-mind megkapták az adott évben a Spiel des Jahres címet:

  • a Police 07-ként is magyarosított Scotland Yard (1983)
  • az alapmű, a Catan telepesei (1995)
  • a klasszikus-építkezős-pakolgató Carcassonne (2001)
  • az egyeseket könnyen feldühítő Niagara (2005)
  • az asszociatív játékok diadalmenetét beindító Dixit (2010)
  • és az egyik legnépszerűbb partijáték, a Fedőnevek is (2016).

De egy csomó jó játék mellett néha egészen érthetetlen döntéseket hozott a zsűri: például a 2002-es győztes, az egyensúlyozós-építkezős Villa Paletti nem sokat lépett előre a Jenga óta, de a 2014-ben Év Játékának kikiáltott, vonatrablós-átverős Colt Express helyett is sokkal jobb döntés, ha leülünk rikikizni. Szóval voltak már furcsa döntések, és sajnos az idei nyertes, a Csak egy is inkább ebben a csapatban foglal helyet.

Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Index

A Csak egy (Just one) egy partijáték, azaz sokan lehet játszani, egyszerűek a szabályai, és az egyéni stratégiák helyett a közösségi élményre és interakcióra helyezi a hangsúlyt. A feladatunk, hogy szavakat kell kitalálni, és a megoldásokra a többiek kell, hogy rávezessenek minket.

A játékosok egy csapatban vannak, kvázi a játék ellen játszanak, és az a céljuk, hogy a 13 szóból minél többet helyesen kitaláljanak. A körön lévő játékos húz egy kártyát, maga elé teszi úgy, hogy ő nem látja, és mond egy számot. A többiek megnézik, hogy ez melyik szó, és leírnak egy-egy olyan kifejezést, aminek nem része az eredeti szó (pl. a pszichológusra nem írhatjuk azt, hogy pszichológia), de valahogy majd rávezeti az eredeti szóra a kitalálót. Majd megfordítják a saját szavaikat, és a kitalálónak ebből a szófelhőből kell a kártyán szereplő szóra asszociálnia.

Elég könnyű, nem? De most jön a csavar: ha többen is ugyanazt/hasonló/ugyanolyan tövű szót írtak le, azok kiesnek. Amíg a játékosok összevetik a szavaikat, addig a kitalálónak csukva kell, hogy legyen a szeme, ezalatt kikerülnek a hasonló szavak, és végül csak a különbözőek maradnak bent. És ez eléggé meg tudja nehezíteni az egyébként elég könnyűnek tűnő játékot.

Itt a Rock szóra kellett rájönni: az Around the Clock pedig nem igazán szabályos segítség
Itt a Rock szóra kellett rájönni: az Around the Clock pedig nem igazán szabályos segítség
Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Index

Például amikor a tó volt a feladvány, senki sem merte leírni sem azt, hogy víz, sem azt, hogy Balaton, mert azok annyira egyértelműek voltak, és mindenki azt hitte, hogy a másik majd azt írja. Ezért sikerült összehozni azt a helyzetet, hogy az öt játékosból ketten azt írták, hogy fertő, ketten pedig azt, hogy velencei (ezek ugye önmagukban is megálló szavak), de ez a négy szó így kapásból kiesett. És maradt mindössze egyetlen segítő szó, amiből meg bármit ki lehetett volna találni, csak azt nem, hogy tó.

A játéknak ez adja az alapvető dinamikáját: miközben szeretnénk a legegyértelműbb módon segíteni a társunknak, vissza kell fognunk magunkat. Tegyük fel, hogy a Batmant kell körülírnunk: a Batmobil szabálytalan (mert része a Bat-), a denevér és a Bruce Wayne biztos pedig túl egyértelmű, és más is leírja. A Gotham és a szuperhős vajon már jó? Vagy a Robin inkább? Vagy mindenki pont így gondolkodik, és többen is ki fogunk esni, miközben a legalapvetőbb szavakat meg senki sem merte leírni?

Az asszociatív játékokban rejlő szabadsággal él a Csak egy is, amiben a legegyszerűbb definíciók, a meglepő képzettársítások és a személyes utalások nemhogy csak megférnek egymás mellett, hanem jól ki is egészítik egymást. De két játék után már úgy éreztük, hogy kiismertük a társast, amiben elég kevés a feszültség, és az izgalmat inkább csak az adja, hogy ki tudjuk-e röhögni azt, aki segítségképp egy teljesen mellément utalást írt.

Ettől még a Csak egy egyáltalán nem rossz játék: egy beszélgetős estén is előkerülhet, akár heten is játszhatnak vele, és félóra alatt vége is van egy menetnek. Jó egy nagyobb társasozós estén is be- vagy levezetésnek. Csak hát ahhoz képest, hogy mennyi más izgalmas, hasonló játék van helyette, nem értettük, hogy ez mivel érdemelte ki az év játéka címet. A benti teszt után egyikünk azt mondta, hogy olyan, mintha vegyítették volna a Tabut, a Conceptet és a Fedőneveket, de ahelyett, hogy hozzáraktak, mintha mindegyikből elvettek volna.

A játékban 550 szó szerepel
A játékban 550 szó szerepel
Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Index

A zsűri azt mondta, hogy a Csak egy azért ragadta meg őket, mert ötletes, főleg az egyszerűsége miatt”, és egyébként is „a hangsúly már nem a klasszikus, négyszemélyes családi játékokon van, hanem a nagyobb csoportoknak szóló, kommunikációra és együttműködésre építő játékokon van. És ha valaki egy egyszerűbb családi/baráti szórakozásra vágyik, akkor egyáltalán nem rossz választás a hatezer forint körül mozgó Csak egy. Mindössze az a furcsa, hogy helyette az asszociatív csoportjátékok kategóriájában az elmúlt években sokkal nagyobbat gurított a Fedőnevek, jóval sokrétűbb a Concept, százszor feszültebb a Kaméleon és ezerszer meglepőbb a Belratti, amiket bárkinek szívesen ajánlanánk, a Csak eggyel meg eljátszogatunk, de nem fogunk évek múlva is emlékezni rá.

A zsűri egyébként 2011-ben a Spiel des Jahres mellett létrehozott egy új kategóriát is: a Kennerspiel des Jahres címet az agyalósabb, bonyolultabb játékok, az úgynevezett gémerjátékok kapták meg az elmúlt években. Idén a Fesztáv nevű madárgyűjtögetős társasjáték nyerte el ezt a díjat, és ha valaki szeretne egy friss díjazott játékkal játszani, akkor viszont a Fesztávot nagyon jó szívvel tudjuk ajánlani.