Megvan a megoldás a társasjátékozás legnagyobb problémájára

102cfebbd7dce4eaf7af463ed48d761f7b8a
2017.06.11. 12:56

Egy csomóan nagyon szeretnének többet társasjátékozni, de sehogy sem sikerül, mert rengeteg erénye mellett azért ennek a műfajnak is megvannak a maga hátrányai. Eléggé megnehezíti a dolgot, ha az embernek

  • nincs egy csomó ismerőse, akivel játszani tudna,
  • nincsenek olyan korban a gyerekei, hogy partnerek legyenek egy komolyabb stratégiai játékban,
  • soha nem ér rá nekiállni egy két-három órás játéknak,
  • vagy bár vannak játékos barátai, lehetetlen velük épeszű időközönként összeszervezni egy partit.

És bár egy csomó játékra ráírták, hogy akár két személy is játszhatja, azért a legtöbb esetben ez olyan csúsztatás, amit a legdörzsöltebb politikus is megirigyelne, és valójában valami olyasmit jelent, hogy ha elhagyjuk az élményt, az izgalmat és a józan észt, és tényleg nagyon ragaszkodunk hozzá, akkor végül is megkaphatjuk a játék kilúgozott csontvázát, mert hát végül is az se rosszabb, mint a falon számolni a repedéseket. (Igaz, az újabb játékok között már találni olyanokat is, amelyek tényleg működik kétszemélyes verzióban is, épp ezt dicsértük nemrég az amúgy is szuper Quadropolisban.)

Hogy ez a társasjátékozás legnagyobb problémája, azt szerencsére mostanra már a legtöbb játékgyártó vagy –fejlesztő is felismerte, és egyre több baromi jó játéknak készül el a jól átgondolt, két játékosra optimalizált változata, és egyre többen állnak elő eleve két személyre tervezett játékokkal is. És ezek jó esetben már nem lebutított, finom szánalommal („dehogy, nem feledkeztünk meg rólatok sem, szerencsétlen, magányos lúzerek”) átitatott dolgok, hanem olyan játékok, amik képesek felvenni a versenyt a komolyabb táblás nagytestvérekkel is. Ilyenekből próbáltunk ki négyet.

7 Csoda Párbaj

A 7 Csoda Párbaj talán a legjobb példa arra, hogyan lehet tökéletesen átültetni egy összetett, sokszereplős játékot egy kétszemélyes dohányzóasztalra, azaz hogyan lehet a játékmenet olyan sajátosságait is két emberre adaptálni, amelyeknek pont a több résztvevő adta korábban a motorját, és hogyan lehet leegyszerűsítés helyett új ötletekkel megoldani a „kényszerű” változásokat.

7 Csoda Párbaj
7 Csoda Párbaj
Fotó: Bődey János / Index

Az anyajáték, a 7 Csoda a 2011-es év egyik nagydíjas játéka volt, és ez teljesen érthető: sok rétegű, okosan kitalált, izgalmas társas, ami egyesített magában egy csomó jó dolgot a civilizációfejlesztős/városépítős társasokból, megspékelte jó pár saját ötlettel, és végül megcsavarta az egészet egy újszerű játékmenettel: talán ez volt az első népszerű játék, amelyik bevezette, hogy a játékosok nemcsak maguknak húznak lapokat, hanem többől választanak, csak egyet tartanak meg, a többit meg továbbadják a többieknek. Ettől pedig a már eleve sok lehetőségre épülő – tudományos, katonai, polgári – városfejlesztésen kívül még egy stratégiát behoz a játékba: azzal is előre kell tervezni, hogy milyen lapok kerülnek a többiek kezébe, és ez mennyiben nehezíti majd meg az én dolgomat.

A Párbaj-verziónak így az volt a legnagyobb feladványa, ezt a különleges játékmenetet hogyan lehet úgy átültetni két résztvevőre, hogy az ugyanolyan stratégiatervezést tegyen lehetővé. És ez nagyon jól sikerült is: a három forduló alatt három különböző módon kell már előre kiteríteni a felhúzható, építésre, nyersanyagtermelésre, katonai támadásra és másféle pontszerzésre alkalmas lapokat, azzal trükközve, hogy melyik van képpel felfelé, és melyik nem látható, illetve melyik takarja el a többit – ami

sokkal több lehetőséget rejt magában, mint amit az ember elsőre gondolna.

És játék közben ráadásul kiderül, hogy az alkotók egy csomó olyasmit is nagyon jól találtak ki, amire egy átlag játékos nem is gondolt volna – például a pénzszerzés lehetőségét –, plusz bejött pár új pontgyűjtő és más trükklehetőség is a már ismertek mellé, csak habnak a tortára, mert amúgy is simán van ugyanolyan élvezetes a 7 Csoda Párbaj, mint a hagyományos verzió. Aminél nagyobb dicséretet nem nagyon lehet mondani egy hasonló játékra – legfeljebb még azt, hogy annak ismerete nélkül is tökéletesen megállja a helyét.

Ára: 6795 – 8495 Ft

Kinek ajánljuk: A stratégiai játékok és a kártyás játékok híveinek is, pláne azoknak, akiknek nem nagyon van idejük hosszú partikra, de azért vágynak ugyanarra az élményre. És csak mellesleg a 7 Csoda rajongóinak.

Hanamikoji

A Hanamikoji nevű stratégiai kártyajáték a 7 Csoda Párbajjal szemben pont annak a mintapéldája, hogyan lehet úgy eleve két résztvevőre kitalált játékot készíteni, hogy a játékosok száma ne hátrányként vagy legalábbis nagy nehezen leküzdendő akadályként legyen jelen, hanem épp ez okozza a legnagyobb élményt.

A Hanamikojiban ugyanis épp az az izgalmas, hogy legalább annyi múlik azon, hogyan tudom manipulálni vagy rizikós választásra kényszeríteni a partneremet, és hogy ő ezekre hogyan reagál, mint azon, hogy én magam hogyan játszom. Mert a szabályok szerint folyamatosan be kell vonni a másikat a saját kártyáim használatába: felkínálni, hogy az én három lapomból válasszon egyet, vagy hogy két lappáromból vigye el az egyiket. Ez pedig megcsavarja az egész játékmenetet, mert fura módon lehet, hogy végül azzal nyerek, ha a legértékesebb lapjaimat lepasszolom. És épp ettől marad sok játék után is izgalmas az egész: mivel nem csak az én döntéseim befolyásolják az én eredményemet sem, egyrészt mindig új taktikákat lehet kitalálni, másrészt mindig kiszámíthatatlan marad, a kézenfekvő vagy a kockázatos stratégia szerint fogja-e fogadni a másik a nagy nehezen kitalált trükkjeimet.

Hanamikoji
Hanamikoji
Fotó: Bődey János / Index

Igaz, ahhoz, hogy pont ezt a játékot vegyük le a polcról, nem árt leküzdeni a huszonegyedik századi, haladó szellemű és mélyen humanista szemléletmódunkat, már ha van ilyenünk: a Hanamikoji keretsztorija szerint

nem másról szól a játék, mint hogy prostituáltakat szerezzünk meg magunknak az ajándékaink értéke révén.

Jó, ez azért a legdurvább olvasata a dolognak: valójában máris nem ilyen súlyos az ügy, ha nem az emancipációpárti humanista, hanem a történész szemável nézzük. A Hanamikoji a kerettörténet szerint Kjótó egyik utcája, ami a gésáiról híres, mi pedig olyan, a múltbeli japán hagyományban tényleg létező férfiakat játszunk, akik mindenféle meglepetésekkel próbálják lekenyerezni és partnerükké tenni az előkelő gésákat.

Szóval ez az, ami miatt érdemes félrenézni egy kicsit, mert megéri lehántani a kicsit szerencsétlen fedősztorit az izgalmas játékról. Ami sokkal progresszívabb, mint a története, már csak azért is, mert folyamatos agyműködést igényel, ami elég jó dolog, ha egy társasjátékról beszélünk.

Ára: 3190 – 3990 Ft

Kinek ajánljuk: Gyakorlatilag bárkinek. Gyors, sokszor újrajátszható, nem bonyolult, mégis izgalmas.

Bang! A párbaj

A Bang! A párbaj megint annak a jó példája, hogyan lehet egy éppen a sokjátékosságra épülő partijátékot kétszemélyessé változtatni annak ellenére, hogy ez elvileg minden típus között pont a partijátékoktól áll a legtávolabb. Ami annyiban érezhető is, hogy egy kétszemélyes Bang! sosem lesz pont úgy izgalmas, mint heten játszva ugyanezt, akár a gonoszok, mert a sok résztvevő olyan alapvető élményfaktor ebben a társasban, ami meghatározza az egész hangulatát. Mondjuk ezen teljesen felesleges otthon a kis kétágyas garzonban gondolkodni, pláne, mivel a párbaj-verzió is kifejezetten jó játék, ha nem is pontosan ugyanolyan.

Bang! A párbaj
Bang! A párbaj
Fotó: Bődey János / Index

Az eredeti és azóta egy csomó kiegészítőt megélt Bang! tizenöt éve jelent meg, meg is nyert pár díjat, érthetően: a klasszikus, nyáritáboros gyilkosozás továbbfejlesztett verziója nagyon élvezetes lett attól, hogy harmonikusan keveredett benne a kicsit parodisztikus humor – mint például hogy a meglőtt szereplők a sörtől gyógyulnak – a komolysággal, meg attól, hogy egy csomó ötletes szabállyal és összetett karakterkiosztással tették izgalmassá és kétfenekűvé az egymásra lövöldözést, mivel az alapfeladat (minél tovább életben maradni) mellé az is bejött, hogy

azt sem tudhatjuk, ki van velünk, ki ellenünk, és ki játszik mindkét kapura (vagy egyikre sem).

Amiből megint csak úgy tűnik, mintha ezt pont teljesen kizárt lenne lefordítani két résztvevősre. És mégis sikerült, részben azzal, hogy mindenki két szereplőt tart életben, részben meg azzal, hogy az ezerféle képesség, kártya és akciólehetőség igazából így is épp elég jópofává teszi a játékot. És annak ellenére, hogy talán ez a játék tér el alapélmény szempontjából a leginkább az eredetitől, az is igaz, hogy ebben egyezik meg a leginkább maga a konkrét játékmenet.

Úgyhogy aki szerette a Bang!-et, annak azért fog tetszeni a párbaj, mert ugyanazokat az eddig is kedvelt dolgokat lehet benne csinálni, aki meg nem ismeri az alapjátékot, annak azért, mert ez is hozza azokat az ötleteket és poénokat, amik miatt annyian szeretik az eredetit.

Ára: 4850 – 5995 Ft

Kinek ajánljuk: Azoknak, akik nem sértődnek meg, ha a partnerük kifejezetten az ő kárukra játszik – ezt máshogy ugyanis nem lehet.

Vikingdoms

Hogy Magyarországon is egyre komolyabban állnak a felnőtteknek szánt társasjátékokhoz, azt az is jelzi, hogy egyre több teljesen magyar fejlesztésű és kivitelezésű játék jelenik meg a piacon. Dorsonczky József remek gladiátoros játékát, a Sponsiót már dicsértük, de a játékkészítő munkái közül pont az nevezhető kakukktojásnak, bár szerencsére nem az ötletesség tekintetében. Dorsonczky nevét a legtöbben az absztrakt – azaz nem történetre és karakterekre épülő, hanem a sakkhoz, malomhoz vagy góhoz hasonló – játékai miatt ismerik.

A Six MaKING a legnevesebb társasjátékos vásáron, Essenben is sikeres volt, ennek megjelent már a Sixth nevű változata is. De Dorsonczky jó érzékkel rájött, hogy a legjobb lenne összekötni a két tábort (az absztrakt játékok kedvelőit és az ellenzéket), úgyhogy fogta saját korábbi ötletét, kiegészítette egy másik, stratégiai játékötlettel, és az egészet egy kerettörténet szárnyai alá terelgette.

Vikingdoms
Vikingdoms
Fotó: Bődey János / Index

A Six MaKING alapötlete nagyon egyszerű, lényegében a sakk és a malom szabályait ötvözi egy saját találmánnyal: a korongok egymásra léptetéséből tornyokat kell építeni, és a magasság határozza meg, hogyan mozoghat a játékos. A Vikingdoms egy ilyen körrel kezdődik, a játékosok – a viking seregek vezetői – így döntik el, hogy ki indul előnyből a portyán. Ha kialakult a hat korongból álló torony (erre utal az absztrakt játék neve), akkor indul a stratégiai kör, amelyben a vikingek falvakat, kikötőket, erődöket foglalnak el, és az a céljuk, hogy a másik játékosnál előbb legyen három egyforma hódításuk vagy több pénzük.

A Vikingdoms gyors és pörgős játék, és épp annyira összetett, hogy az ne menjen a lendület rovására, de azért unalmassá se váljon. Amit főleg

a nagyszerű alapötlettel ér el,

mármint azzal, hogy minden falufoglalós kör után újra egy malom- vagy sakkszerű játék kezdődik, és így tovább. Viszont ha unalmassá nem is tud válni a nem kimondottan sokféle lehetőség ellenére sem, az azért igaz, hogy nagyon gyorsan véget ér, amit előnynek és hátránynak is lehet tekinteni attól függően, hogy örülünk, a kevés időnkbe azért belefért egy játék, vagy ha már elkezdtük, szeretnénk bele is mélyedni a dologba.

A Vikingdomsnak van viszont egy komoly hibája: a készítők valamiért mindenképpen azt akarták, hogy a szabály elférjen egyetlen lapon, így viszont elsőre nagyon nehezen érthető, mit és hogyan is kéne csinálni. Konkrétan vannak olyan információk, amelyek nem szerepelnek a szabályban, és csak az első, így viszont nem túl élvezetes játék után tudja kikövetkeztetni az ember a játék logikája alapján, hogy hogyan is mennek a dolgok a vikingek között. Még szerencse, hogy ha az ember már úgyis megvett egy játékot, aligha hagyja a francba az egészet egy rossz élmény alapján, és azért csak kikaparja magának a gesztenyéjét. Olyan sokáig azért szerencsére nem tart eljutni a napsütötte sávig.

Ára: 3495 – 5154 Ft

Kinek ajánljuk: Azoknak, akik az absztrakt játékokra buknak, de azért egy kicsit belekóstolnának a stratégiába is, meg az ő ellentétüknek is: akik soha nem állnának neki sakkozni, de a megfelelő köntösben azért szívesen kipróbálnak egy ötletes absztraktot is.

Ne maradjon le semmiről!