Derék magyar vitézek tábornoka lehet bárkiből

ltjatek 052
2017.05.04. 15:34

Az Indexen többször is foglalkoztunk már olyan hazai fejlesztésű társasjátékokkal, amik közösségi finanszírozás keretei között, a Kickstarter segítségével valósultak meg. A 2009-ben indult oldalt sokan megváltóként üdvözölték, de ahogy arról néhány éve is írtunk, nem lett belőle egyértelmű sikertörténet – szép lassan azonban kialakult, hogy milyen projektekhez ideális. Az egyik ilyen a társasjáték, ami mára az oldal egyik legnépszerűbb területévé vált, és egyre több az olyan cég, ami kifejezetten a Kickstarter-kampányokra specializálódik.

Az oldalt elsősorban az Egyesült Államokban és Angliában használják, így a fejlesztők is elsősorban ezekből az országokból kerülnek ki, de egyre több magyar csapat is próbálkozik ezen a területen. Korábban teszteltük már posztapokaliptikus Saltlands című játékot, aminek azóta lezajlott a sikeres kampánya is. Ennek keretében 1267 támogatótól 83 ezer eurót sikerült összegyűjteni a túlélésről szóló játékra. De így tudott elkészülni az 56-os forradalmat feldolgozó Pesti srácok és a galaktikus háborúkat kínáló Hexpanse is – mindkettő magyar alkotók munkája.

A legújabb projekt a Limanova hősei, aminek május 3-án indult el a kampánya. Az Index szerkesztőségében még megjelenés előtt tesztelhettük a stratégiai játékot, ami a magyar történelem egyik kevésbé ismert, ám annál dicsőségesebb csatáját dolgozza fel, a készítők szándékai szerint minél hívebben a történelmi eseményekhez. 

Egy szerelemprojektről van szó, amit a budapesti székhelyű, Gladiator Games nevű csapat tagjai főleg a szabadidejükben fejlesztettek. Mischinger Balázs, a Limanova hősei egyik fejlesztője elmondta: a társasjáték-fejlesztés hosszú évek óta az élete részét képezi, de sokáig csak a baráti társaság szórakoztatására készítettek egyedi játékokat. A Limanova hősei is egy korábbi, fantasyvilágban kialakított társas rendszerére épül, jócskán leegyszerűsítve azt.

Így is elég összetett lett a végeredmény, a tesztelés során be sem tudtuk fejezni a csatát, mert kifutottunk az időből. Az viszont már a prototípus kipakolásánál látszott, hogy egy kisebb közönségnek szóló, igényesen elkészített társasról van szó, aminek nem az a célja, hogy leváltsa a Rizikót. Ezért is fordultak a fejlesztők a Kickstarter felé, mert ebben a rendszerben sokkal kevesebb kompromisszumot kell kötni, már ami a játékszabályokat illeti. Több ezer órányi munkaóra és több millió forintnyi pénzbefektetés van már a projektben, de a csapat tagjai – mint mondják – nem ennek az egy játéknak a bevételeiből alapozzák meg nyugdíjas éveiket. Sokkal inkább ugródeszka nekik a Limanova hősei, és ha minden jól megy, ezzel a rendszerrel akár az első világháború más csatái és más korok összecsapásai is lejátszhatók a Gladiator Games megvalósításában.

A játék története szorosan összefügg egy 2014-ben készült animációs filmmel, amiről az Indexen is beszámoltunk. Ennek az elkészítésében közreműködött Mischinger 3D-nyomtatással foglalkozó cége, így ismerkedtek meg az animációs kisfilm létrejöttét koordináló Hajnal Ödönnel, aki a játék vezető grafikusa lett. A kisfilmhez végzett alapos kutatómunkának köszönhető, hogy a játékhoz készülő minden apróság, felirat, szövegezés annyira hiteles, amennyire csak lehetséges. A táblát úgy alkották meg, hogy minél pontosabban jeleníthessék meg az 1914-es állapotokat, vagyis ahol akkoriban erdő volt, annak a táblán is úgy kellett szerepelnie. A játékban kulcsszerepet kapó tábornokok pedig olyan speciális képességekkel harcolnak, amiket valódi cselekedetek inspiráltak.

A szabályrendszer kemény dió, a negyvenoldalas leírással nem egyszerű megbirkózni. Mischinger szerint a Kickstarter rendszerének egyik előnye, hogy rengeteg visszajelzést kapnak a világ különböző pontjairól, amiket nyomdába küldés előtt még bele tudnak építeni a kész termékbe. De még így is nehéz volt megtalálni azt a narratívát, amivel a legkönnyebben és a legérthetőbben lehet elmagyarázni a szabályrendszert.

A játékot egyedül, párban, hárman és négyen is lehet játszani. A résztvevők választhatnak, hogy a Limanovánál előretörő orosz csapatokat vagy a megállításukra törekvő osztrák–magyar csapatokat próbálják győzelemre vezetni. Nagyrészt hasonlóak az erőviszonyok, de ezt is a történelmi állapotok alapján állították össze: aki az oroszokkal van, annak több egység áll a rendelkezésére és az ágyúi is jobbak, cserébe az osztrák–magyar csapatok gyorsabban jutnak utánpótláshoz. 

Miután eldőlt, hogy ki kit irányít, a játékosok kitalálják, hogyan helyezik fel az egységeiket a pályára. A különböző egységek tulajdonságai mellett figyelembe kell venni a terepviszonyokat, illetve azt is, hogy milyen parancsokkal rendelkezik a játékos. Ezek azok a játékmechanikák, amikkel plusz életerőt tudunk biztosítani az egységeknek, be lehet kavarni az ellenfélnek, vagy a már megsemmisült ágyúink helyett kérhetünk utánpótlást.

A játékos feladata, hogy olyan stratégiát dolgozzon ki, amivel a leggyorsabban térdre kényszeríthető a másik fél. Három vagy négy játékos esetén az együttműködés is nagyon fontos faktor a játékban. Akárcsak a sakkban, érdemes körökre előre tervezni, és bár a támadások sikeressége kockavetés után dől el, érdemes biztosra menni és folyamatosan a túlerős helyzeteket keresni. Ahhoz viszont, hogy az ember átlássa, hogy milyen lehetőségeket is rejt a Limanova hősei, legalább két-három játékra van szükség. Az ismerkedéshez vannak rövidebb játékmódok – ezek célja, hogy az ember átlássa a mechanikákat, és ráérezzen, hogyan is zajlik a menet. Miután ez rögzült, sokkal pörgősebben megy a harc, és feltárul a játék igazi arca, amiben összetett stratégiákkal csapnak össze a játékosok.

pic3455419 lg
Fotó: Komporday Tamás

Bár a társasjáték a magyar vitézek egyik legdicsőségesebb diadaláról szól, a játékot elsősorban az Egyesült Államokban és Kanadában fogják játszani, ahol nagyobb a kereslet az ilyen típusú és árkategóriájú játékokra. Ezt a Gladiator Games csapata a saját bőrén tapasztalta meg. Az év elején indított kampányukat ugyanis meg kellett szakítani, mert rosszul mérték fel, hogy kinek is készítik a játékot. Abban bíztak, hogy érdemes minél nagyobb erőt és energiát fordítani a magyar, illetve lengyel piacra, de rájöttek, hogy nagy a bizalmatlanság a közösségi finanszírozás rendszerével szemben.

Angolszász területről viszont kifejezetten nagy érdeklődét mutattak a Kickstarter felhasználói, noha számukra valószínűleg még inkább ismeretlen az, hogy 1914-ben milyen harcok folytak a mai Lengyelország területén. Viszont rá kellett jönniük, hogy a legtöbbet az erre szakosodott YouTube-videósok véleménye nyomja a latba, vagyis hozzájuk kell eljuttatniuk a termékeket. Az első kampányuk idején viszont a posta miatt a játékok nem értek oda időben, továbbá a videók sem készültek el, ami alapvetően meghatározta az egész kampány sorsát.

A májusi indulást magabiztosan várták, hiszen sikerült faragniuk a játék árából, illetve a szállítási költségeken is. 45 ezer dollárt tűztek ki célul, de bíznak benne, hogy ennek akár a dupláját is sikerül összeszedni. Másodszorra igyekeztek minden egyes tekintetben igazodni a Kickstarter közönségéhez, vagyis a projekt május 3-án, szerdán indult, nyugati parti idő szerint ebéd után – a statisztikák szerint ilyenkor a legszerencsésebb kampányt indítani.

pic3455417 lg
Fotó: Komporday Tamás

A készítők mindamellett bíznak benne, hogy Magyarországon is lesz érdeklődés a játékra. A Limanova hősei angol nyelven jelenik meg, viszont az internetről mindenki letöltheti a magyar nyelvű fordítást a játékhoz. Ezek után már csak három-négy türelmes, mindenre elszánt játékostársra és minimum négy-öt szabad órára van szükség. Aztán pedig még legalább két-három ismétlésre, hogy átlássuk a stratégiai lehetőségeket és kiismerjük a tábornokok képességeit. A játék az ismerkedős szakaszban is élvezetes, de akkor elsősorban még arról szól, hogy az ember megszokja a játékmenetet, és elfogadja, hogy az egységek igen nagy számban elhullanak. Ezután tárul fel a Limanova hőseinek az igazi arca, ami egy komplex élményt nyújt annak, aki kipróbálja, és hagyja, hogy magával rántsa a derék magyar vitézek és a cári csapatok háborúja.