Iszlám terroristák kivégeztek hat szíriai katonát

2022.09.12. 16:21
Az Iszlám Állam terrorszervezet hat szíriai fegyveressel végzett Szíria keleti részén a dzsihadisták tájékoztatása szerint.

A terroristák hírügynöksége, az Aamak közölte: a gyilkosságok megtorlások voltak a kurd–arab milíciaszövetség által az északkelet-szíriai al-hóli menekülttáborban végzett rajtaütésért.

Noha az Iszlám Államot – az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció, valamint a szövetség támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) segítségével – 2019-ben kiűzték Szíriából, a terroristák gerillataktikára váltva még mindig több támadást hajtanak végre az országban.

Nyáron a dzsihadisták támadást intéztek a kelet-szíriai Deir-ez-Zórban található Omar olajmező ellen, ahol amerikai katonák is állomásoznak. Ezt követően az SDF fegyveresei több tucat dzsihadistát ejtettek foglyul, és több, a terroristák fogságában lévő nőt is kiszabadítottak al-Hólban.

A terrorista csoportok felszámolása a cél

A három hete tartó művelet célja a menekülttáborban lévő terrorista sejtek felszámolása, sokan ugyanis attól tartanak, hogy a táborban még mindig sok szélsőséges él, akik igyekeznek utánpótlást toborozni a terrorszervezet számára.

A szögesdróttal körülvett táborban körülbelül ötvenezren, nagyrészt nők (többségükben dzsihadisták özvegyei) és gyerekek élnek.